Polgármesteri köszöntő 2026. június

Tisztelt Budakesziek!

Június első vasárnapján ünnepeljük a pedagógus napot, amit július elsején a köztisztviselők napja és a magyar egészségügy napja követ. Ez alkalomból tisztelettel és nagyrabecsüléssel köszöntöm mindazokat, akik Budakesziért dolgoznak.

Köszönöm a pedagógusoknak, hogy egész évben tudásukkal és türelmükkel segítették a gyermekeket. Köszönöm a Polgármesteri Hivatalban dolgozó kollégáimnak, hogy szívvel-lélekkel és szakértelemmel dolgoznak városunkért. Köszönöm az egészségügyi dolgozóknak, hogy mindent megtesznek a budakesziek egészségéért.

Az elmúlt hónapban is fontos egyeztetéseket folytattunk a Budakeszin elérhető szolgáltatások bővítése az infrastruktúra fejlesztése érdekében.

Ha egészség van, minden van, ezért nagy hangsúlyt fektetünk az egészségmegőrzésre. A közelmúltban olyan együttműködésről döntöttünk, amely életeket menthet: korszerű HPV-szűrővizsgálatok válnak elérhetővé budakeszi lakosok számára, amely az eddigieknél jóval korábbi stádiumban lehetővé teszi a méhnyakrák felismerését és megelőzését.

Folyamatos tárgyalásokat folytatunk annak érdekében, hogy a budakesziek számára még jobb és kényelmesebb közösségi közlekedési lehetőségek álljanak rendelkezésre. Szeretnénk meghosszabbítani a Budakeszi és Nagykovácsi közötti 797-es midibusz járatokat Makkosmária és Nagyszénászug településrészekig, akár már szeptembertől. Az éjszakai buszjáratok kínálata már júliustól bővül: a 922-es és a 988-as járatokkal közvetlenül elérhetjük a belváros legfontosabb csomópontjait.

Végéhez közeledik a Megyei út felújítása, amelynek elhúzódása próbára tette az ottlakók türelmét, de hamarosan egy biztonságos és kiváló minőségű utat adhatunk át, amely évtizedekig szolgálja majd a mindennapjaikat. Megterveztetjük, majd felújítjuk a Harmadfű utcát, amely a Barackos városrész közlekedését jelentősen segíti.

Az elmúlt hónapban ismét hitet tettünk a határon túli magyar testvéreinkkel való összetartozás mellett.

Pünkösdöt testvértelepülésünkkel együtt ünnepelhettük Csíksomlyón, a Nemzeti Összetartozás Napján pedig a Himnusz-szobor húszéves évfordulójára is emlékeztünk, amely az országban elsőként örökítette meg emlékmű formájában nemzeti imádságunkat.

Városunkban sokan vallják velünk együtt, hogy a sport nemcsak egészségünket szolgálja, hanem közösséget is épít. Örömteli volt látni, hogy a Futakeszi Futónapon több mint százan választották a mozgást és az együtt töltött időt. Átadtuk legújabb rekortán burkolatú multifunkcionális sportpályánkat a Márity László úti sporttelepen, amelyet szabadon használhat a lakosság. Június 12-én pénteken, a Mozgás Éjszakáján is szeretettel várunk mindenkit este hat órától éjfélig a sporttelepen és az Árpád fejedelem téri iskolaépületben, ahol fitnesstől az asztaliteniszen, tollaslabdán át a kosárlabdáig és futballig tizenötféle sportág várja a mozogni vágyókat.

Nagyon sokan várják városunk legnagyobb rendezvényét, a 8. Budakörnyéki Sörfesztivált, amelyet június 19-20-án pénteken és szombaton tartunk. Kiváló koncertek, családi programok, gasztronómiai különlegességek és jó hangulat várja az érdeklődőket. A fiatalok számára vidám kezdete lehet a nyári szünetnek, amikor végre maguk mögött hagyhatják a tanév fáradalmait.

Kitartást és sok sikert kívánok mindazoknak a diákoknak, akik előtt még érettségi vizsgák állnak. Bízom benne, hogy az elmúlt évek munkája meghozza gyümölcsét, és mindenki olyan eredményt érhet el, amelyre büszke lehet.

 

Tisztelettel:

dr. Győri Ottilia
Budakeszi Város polgármestere

Megosztom a cikket