30 éves a Póczi Patika
Mikor 1992 februárjában megnyílt a József Attila utcában a Póczi Patika, sokan meglepődtek, hisz addig ahhoz voltak hozzászokva a helyiek, hogy Budakeszin csak a Fő utcában lehet bármiféle kiskereskedelmi tevékenységgel találkozni. És ha jól belegondolunk, ez még a mai napig sincs másképpen – egykét kivételtől eltekintve –, pedig azóta már több ezer fővel nőtt Budakeszi lakossága. A Póczi Patika tehát minden megszokott előítélet dacára jött, látott és győzött. Az elmúlt 30 évükről a gyógyszertár ügyvezetője, Nyárfás Krisztina osztotta meg gondolatait a Budakeszi Hírmondóval.
A patikát Póczi Lajosné Vantara Judit gyógyszerésznő – anyósom – nyitotta meg 1992 februárjában. Az elmúlt 30 évben számtalan beteg és vásárló fordult meg nálunk, sokan közülük a nyitás óta hozzánk járnak. Ezekben az évtizedekben egy nagyon stabil, hűséges csapat dolgozott a patika falai között. Velük a munkán túlmenően sok közös kirándulás, ünnepi együttlét emlékeit is őrizzük.
Az elmúlt 3 évben egymás után érték el a nyugdíjkorhatárt kollégáim, van, aki otthon maradt, és vannak, akik dolgoznak tovább. Így fiatalodik meg ez a nagy tapasztalatú, hozzáértő gárda. Az új kolléganőket törzsvásárlóink többsége segítő szeretettel fogadja. Az újoncok kedves tapasztalata, hogy a különféle gyógyszeres fiókok és polcok között még nehezen eligazodva nem egyszer a „rutinos” törzsvásárlók segítik ki őket. Szeretnénk, ha nekik is lenne lehetőségük, hogy hűséges és új vásárlóinkkal kölcsönösen megismerkedhessenek. Ragaszkodunk a régi értékekhez, ezek fontosak számunkra. Nem az a lényeg, hogy a vásárló vásároljon, és utána gyorsan távozzon. Néha itt elég csak egy jó szó, egy jó tanács, vagy csak egy perc, hogy valaki lerakja itt a gondját.
Mi még tartjuk magunkat a klasz-szikus gyógyszerészethez, nem akarunk versengeni az internettel, megvan a tudásunk: a szakgyógyszerészek 8 évet tanulnak az egyetemen, hogy válaszolni tudjanak az önök által feltett kérdésekre. Értéket képviselünk, nem szeretnénk -amíg lehet – a robotizált világ részévé válni. Fontos a kapcsolattartás, az odafigyelés, a velünk szemben álló problémájának meghallgatása, néha ez a legfontosabb, nem a tabletta, amit bevesz az illető.
Azt is el kell mondanom, hogy ez az utolsó 3 év a nagy változások időszaka volt mindenki számára. Bevezették a felhő alapú receptfelírást, több új, nagy volumenű jogszabályi előírásnak kell megfelelnünk, február elején pedig a Gyógyszerészi Receptgyűjtemény (FoNo) európai uniós harmonizációja miatt változik sok magisztrális készítmény. A szabályok és kötelezettségek miatt sok adminisztrációs feladatunk van, mire a gyógyszer az önök kezébe kerül, de ennek ellenére bízunk benne, hogy mindig marad idő a kérdések megválaszolására és gyógyszerelési tanácsokra.
Hálával és köszönettel tartozunk mindazoknak, akik az elmúlt 30 évben hozzánk fordultak és megtiszteltek bizalmukkal.
Horváth Jenő