Zene hullámai – M. Sarlós Erzsébet kiállítása

M. Sarlós Erzsébet igazi sokoldalú művész. Ezúttal festményeiből, szobraiból nyílt kiállítása, mely november 25-ig tekinthető meg az Erkel mini galériában Budakeszin, a Fő utca 108. alatt.

 

A kiállítás megnyitó rendezvénye kezdeteként M. Sarlós Erzsébet Az első nap előtt című versét Dávid Adorján, a Nagy Sándor József Gimnázium tanulója szavalta el. Utalva a kiállítás címére idéznék egy sort a versből: ?A zene dallamlovakon elvágtatott.?

Ezután a kiállításnak helyt adó Erkel Ferenc Művelődési Központ igazgatója mutatta be a művésznő pályafutását. Mózes Erzsébet néven született 1941-ben Budapesten, 1967 óta él Budakeszin. Gyerekkorától érdeklődött a különböző képzőművészetek iránt, 14 évesen egy franciaországi gyermekrajz kiállításon első helyezett lett. Tizenhat éves kora óta versenyszerűen evezett. Sikeres sportoló lett, kimagasló sportteljesítményekkel képviselte hazánkat: kétszeres Eb-bronzérmes, a mexikói olimpián 2. helyezést ért el. Közben tanári diplomát szerzett, Budapesten, majd 28 évig a szomszédos Pátyon tanított, Páty község díszpolgára. 1996 óta nyugdíjas, azóta csak a művészetekkel foglalkozik, sokféle anyaggal és technikával dolgozik. Legfontosabb díjai: 1994. Pest megyei amatőr képzőművészeti kiállítás I. díj, Néprajzi Múzeum 2003. Nagydíj, Iparművészeti Múzeum 2004. Aranyfokos díj. Sokfelé állítja ki műveit, néhányat kiemelve: Néprajzi Múzeum, Vajdahunyad vára, Sopron, Keszthelyi Múzeum, Országos Széchenyi Könyvtár, Sportmúzeum, Róma, Budakeszi.

A mai napon megnyitott kiállítással adózunk Erkel Ferenc és Czövek Erna munkásságának is. M. Sarlós Erzsébet műveiben fellelhetőek Erkel Ferenc zenei munkássága és a sakk iránti szeretete. A zene és a képzőművészetek kapcsolata mindig érdekes kérdéseket vet fel. Például: hogyan fest le dolgokat, érzéseket a zene, hogyan késztet alkotásra a zene egy festőt.

A köszöntő után Szávin Márk klarinétművész előadásában gyönyörködhettünk, aki nem mellékesen a művésznő unokája. Másik unokája is zenész, ő azonban zenekari elfoglaltsága miatt nem lehetett jelen a kiállítás megnyitóján.

A zeneszám elhangzása után Barcsik Hédi, a Czövek Erna Zeneiskola igazgatónője nyitotta meg a kiállítást. Beszédében kiemelte: M. Sarlós Erzsébet itt bemutatott alkotásai kapcsolatosak a zenével. ?Mindegyik alkotása elvarázsol.? Világunkban minden mindennel összefügg. A kiállítás kapcsán két nem mindennapi zenészre emlékezünk, akik a zene tengerének hullámait felkorbácsolták. Munkásságuk a mai napig mozgásban tartják a zenei életet.

Mindketten ott voltak egyedi intézményeink születésénél (Operaház, Zeneakadémia, a vidéki zeneiskolai hálózat kiépülése).

Megszólalt maga a művésznő is. Elmondta, világ életében szerette a zenét, kárpótolják munkái, amelyek az emberekhez szólnak. A zene lelki húrokon játszik, összeegyeztetni a festészettel igen nehéz.

Az evezés mint sport a másik alapvető élménye. ?Muzsikált a ritmusos evezés, a víz? ? vallotta.?

A zenéhez való kapcsolódása a tanításában is megmutatkozott. A zenés órákon sikerült megszerettetni a komoly zenét, rajzóráira is bevitte a zenét. A gyerekeket ez feldobta, visszaköszön ez 30 év után az osztálytalálkozókon.

A Buda Környéki Televízió riporterének kérdésére kifejtette: Budakeszi kiváló hely az ihletnyerésre, hiszen a hegyek, az erdők, a napfény játéka fantasztikus lehetőséget biztosítanak. A természet szép, ha észrevesszük, és ezt be tudjuk fogadni.

A legbüszkébb a férjére, gyerekeire, unokáira. ?Szépet álmodtam, s ez teljesült? ? fejezte be vallomását.

Legvégül megszólalt sporttársa, Papp Kornélia, 4-szeres Európa-bajnok: ?Mindig csodáltam fantáziáját, sokoldalúságát. Minden anyagból képes kihozni csodálatos alkotásokat. A kiállítás kihozta hihetetlen fantáziáját, tehetségét.?

 

Szabó Tibor Mihály

A Buda Környéki Televízió által készített felvétel megtekintéséhez kétszer kattintson az alábbi képre:

Megosztom a cikket