XII. Budakeszi Farsang

Létezik-e, hogy búcsúztatjuk a telet, ami még meg sem érkezett? A XII. Budakeszi Farsangon mindenesetre ? annak rendje és módja szerint ? elköszöntünk a hideg évszaktól, sőt, el is zavartuk…

 

A hangulatos rendezvény műsorvezetője Zugmann Zoltán volt, aki a Bab Társulat félrevezetőjeként mutatkozott be. A műsorban közreműködött még az Ad hoc zenekar, aki kellő zajolással kísérte a farsangoló menetet. Mint a félrevezető tájékoztatta a nagyérdeműt, az idei program gazdagodott a Budakeszi farsangi fánkja, illetve lekvárja versennyel.

 

A bevezető után megindult a farsangi menet, amit a résztvevők (igen sokan) kísértek. A felvonulók között láttuk a polgármester asszonyt és a SZIA igazgatónőjét is. A menet résztvevői félelmetes álarcokkal, kereplőkkel igyekeztek elijeszteni a telet. Ha az Ad hoc zenekar zörejétől nem ijedt meg a Tél, akkor semmitől!

 

Nem lehetséges farsangi rendezvény jelmezesek felvonulása nélkül. Főleg a kisebb gyermekek jelmezeiben gyönyörködhettünk. Volt itt madárijesztő, több cica és sárkány, krokodil félelmetes fogakkal, a pókasszony csókja, hercegnő, csontváz, barátságos boszorkány, két lábon járó virágoskert, hókirálynő, hastáncos, a Sikoly, tigris stb. Míg a kéttagú zsűri nehéz munkáját végezte, addig a félrevezető Sanyi nevű lovával rekordkísérletet tett a 2 m-es magasság átugrására, ami egy kis csalással sikerült is.

 

Eközben megszületett az eredmény: a 3. díjat (a Gesztenyéskert étterem és a Betűtészta mesekönyvbolt ajándékát) a pókasszony nyerte. Második lett Süsü, a híres egyfejű (családi jegy a Gesztenyéskert étterembe, valamint a Betűtészta mesekönyvbolt ajándéka volt a nyeremény). Míg a győztes a madárijesztő lett, aki családi belépőt nyert a Budakeszi Vadasparkba, két db jegyet a Gesztenyéskert étterembe és a Betűtészta mesekönyvbolt ajándékát is megnyerte. Gratulálunk a díjazottaknak!

 

Ami ezután következett, az számomra meglepetésként hatott. Felelevenítették az ún. rabvágás hagyományát, melynek során az adott település megöli az összes bűnök elkövetőjét, a rabot. De nézzük, mi mindent követett el ez a lator? Laptopot lopott, elrabolta az álmokat, tele graffitizte Budakeszi falait, kidöntött egy villanypóznát, miatta nem volt hó, kilyukasztotta Gyöngyvér cipőjét, Szimonettát lelökte a fáról, retró biciklit lopott, eltörte Heni kezét, fogócskázás közben Réka keze is hasonló sorsra jutott stb. Nem is sorolom a tovább a főben járó bűneit, az ítélet nem is lehetett más: halál! Innentől kizárólag a jó kedv, a vidámság lengi be a környéket… Milyen jó lenne, ha ilyen egyszerűen elintéznénk a való életben is a bűnözőket.

 

Lehet-e még a mókát fokozni? Azt hiszem, igen. Ugyanis Budakeszi Semleges Egyház nevében összeadták Lottyadt Farkú Mathiászt, a délceg férfiút és Karcsú Seggű Lenkét, a nem kevésbé dekoratív arát. A nyilvánosság előtt örök farsangi nyugodalmat (fogadalmat) tettek, így ők lettek az örökös farsangi pár.

 

Néhány szóban köszöntötte az egybegyűlteket dr. Csutoráné dr. Győri Ottilia polgármester asszony. Mint elmondta, idén első alkalommal került be az önkormányzati rendezvények sorába a Budakeszi Farsang, amit a farsangi időszak vége felé, farsangfarkán rendeznek.

 

Ezután a Budakeszi lekvárja verseny eredményhirdetése következett. Első díjas lett Keresztesné Judit sárgabarack lekvárja, második Csidei Krisztina sárgabarack lekvárja, míg a harmadik helyezést Mosoni Lúcia almalekvárja nyerte el.

 

Végül a Keszi Íjászok tüzes nyilakkal meggyújtották a szertüzet, amit a résztvevők körbetáncoltak.

 

A farsang végén lévő néphagyományokról Jánosi Attila beszélt. Farsangfarkán csúcsosodnak ki a mulatozások, az alakoskodások. Legismertebb magyarországi hagyomány a dél-magyarországi busójárás. Ennek eredete a török időkre nyúlik vissza. A lakóhelyükről elüldözött emberek ? bújóhelyükről előjőve ? éjszaka ijesztő álarcokba, szőrruhákba öltöztek, s rátörtek az igazak álmát alvó törökökre. Elképzelhetjük a hatást… a babonás törökök elmenekültek. Ma már a busójárás csupán turisztikai látványosság.

 

A húshagyókeddet követő hamvazószerda már a nagyböjt első napja. Régen hagyomány volt hamuból (porból lettünk, porrá leszünk) készült lúggal mindent kimosni, így megtisztulva léptek át a húsvét előtt böjt időszakába.

 

Szabó Tibor Mihály

Fotógaléria itt.

A Buda Környéki Televízió által készített felvétel megtekintéséhez kattintson az alábbi képre:

Megosztom a cikket