Villámgyorsan kimutatható a koronavírus egy vadonatúj 200 forintos teszttel

Kínai kutatók egy pénztárcabarát diagnosztikai eszközt mutattak be, amivel mindenféle kifinomult készülék nélkül ellenőrizhető a koronavírus-gyanús páciensekről, hogy hordozzák-e a kórokozót.

A PLOS Pathogens tudományos lapban nemrég megjelent tanulmányban a Hszücsou Orvosi Egyetem tudósai arról írtak, hogy az új technológiával forradalmasíthatják az eddigi COVID-19 teszteket.

“A kutatásunkban egy izotermikus, CRISPR alapú diagnosztikai megoldást mutatunk bu, amivel egyetlen mintavételezés után a lehető legprecízebb eredményeket kaphatjuk. Bebizonyítottuk, hogy ezzel az eljárással lerövidíthetjük a betegség azonosítására szánt időt, egyúttal elkerülhető a PCR használata.” – olvasható a publikációban.

A legújabb CRISPR-Covid névre keresztelt technológiával az mNGS-hez hasonlóan precíz értékeket kaphatnak mindössze 40 perc leforgása alatt. Ha nagyobb mennyiségben gyártanák őket, akkor tesztenként csupán 200 forintba kerülnének, ezért még a fejlődő országok is megengedhetnék maguknak a használatukat.

Villámgyorsan kimutatható a koronavírus egy vadonatúj 200 forintos teszttel

Megosztom a cikket