Városkarácsonyi hétvége

Immár harmadik alkalommal került sor Budakeszi városkarácsonyára az új városházán és a városháza előtti téren.A tavalyi tapasztalatok alapján idén az ünnepség kitelepült az épület előtti térre, ahol felállítottak egy fűtött, nagy befogadóképességű zárt rendezvénysátort színpaddal. Ez a műsoroknak, köszöntéseknek adott otthont, és ahol több száz ember is helyet foglalhatott.

 

 

 

 

Az idei ünnepség is rendkívül sok látogatót, érdeklődőt csalogatott elő otthonából, és az égieknek is hálásak lehetünk, mert az időjárás is enyhébb volt a sok éves átlagnál.

Az ünnepség előesti programmal kezdődött: szombaton este 6 órakor a református templomban egy szép zenei élményt nyújtó hangversenyre került sor a Musica Profana Iuvenalis régizene együttessel és a Zákányi Zsolt Református Vegyeskarral.

A városi ünnepség másnap, azaz vasárnap folytatódott. A Városháza előtti teret már korán reggel birtokba vették az árusok, akik rengeteg ötletes árucikkel várták a nagyközönséget, zömében saját kezűleg készített termékekkel, így ? ha esetleg vásároltunk ?, akkor helyi kézműveseket támogattunk.

A rendezvénysátorba 10 órakor érkezett meg a Mikulás a Maskara Társulat meseszínház A furfangos krampusz című előadásának keretében, a gyerekek nagy örömére. Ezután Gábor Emese meseíró és illusztrátor Mikulás apó szarvaskája c. előadása hangzott el.

 

A műsorokkal párhuzamosan 11 és 13.30 óra között a városháza portáján zajlott le a karácsonyi utalvány- és csomagosztás a regisztrált és meghívott budakeszi rászorulók számára. Dr. Csutoráné dr Győri Ottilia elmondta, hogy idén 2 000 000 forint értékben segítették a rászorulókat.

 

Eközben 12 és 14 óra között  kellett a polgármesteri hivatalba juttatni a süteménysütő versenyre nevezett süteményeket, idén ráadásul dupla tepsivel, hogy az ünnepség végén minél többen megkóstolhassák azokat.

 

A színpadon 13.30 órától az óvodáké volt a főszerep: a Tarkabarka, a Pitypang és a Szivárvány Óvoda növendékei is megajándékozták a plénumot előadásukkal, sőt a Tarkabarka Óvodából még a szülők is felléptek tánccsoportjukkal, a Pitypangból pedig az óvó nénik rukkoltak elő meglepetés előadással.

 

Az óvodák után a SZIA, majd az NSJG növendékei adták elő karácsonyi műsorukat, illetve a Talicska banda betlehemes koncertjében is gyönyörködhettünk.

A süteménysütő verseny eredményhirdetésére 16.30-kor került sor, ezt adventi gyertyagyújtás és a POKG diákjainak előadása követte.

 

 

Az esti órákban zenés, illetve táncos előadásokban gyönyörködhettünk: az Acapella együttes, a Czövek Erna Zeneiskola, a Herceg Tánccsoport műsora után  az ünnepség záróeseményeként Tolvai Renáta és Kállay-Saunders András, a Megasztár csillagai telt házas, azaz telt sátras koncertje követett.

 

Egész nap folyamán játszóházakon és interaktív foglalkozásokon is részt vehettek az érdeklődők a polgármesteri hivatalban és a Rathaus Kellerben. Ezek szervezői, házigazdái voltak: a Budakeszi Bölcsőde, a budakeszi védőnők, a Kompánia Színházi Társulat és a Mezei Mária Művészeti Iskola pedagógusai, az Erkel Ferenc Művelődési Központ játszóház vezetői, a HÍD Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat, a Budakeszi Helytörténeti Gyűjtemény és Tájház Baráti Kör Egyesület, valamint a Szivárvány Óvoda, Pitypang Sport Óvoda és a Tarkabarka Óvoda.

A városkarácsonyi hétvégére családjával közösen ellátogatott Csenger-Zalán Zsolt, Budakeszi és térségének országgyűlési képviselője is.

 

 

Matsinhe Dénes/Huber-Szabó Lőrinc

Fotógaléria 1. rész itt.

Fotógaléria 2. rész itt.

Fotógaléria 3. rész itt.

A Buda Környéki Televízió által készített felvétel megtekintéséhez kétszer kattintson az alábbi képre:

A hosszú, minden műsorszámot magában foglaló videó készítése folyamatban van. Addig is tekintse meg rövid összeállításunkat:

Nagy Bertalan fotói:

BK TV fotói:

Balogh Ágnes fotóinak megtekintéséhez kattintson ide:

https://hirmondo.budakeszi.hu/galeria/category/526-20131208-varoskaracsony

Megosztom a cikket