Ünnep a Tarkabarka/Kunterbunt Óvodában
A legnagyobb kincs, a legfontosabb érték, a jövő záloga a gyermek. Számunkra ők a legfontosabbak, mert a költő Ady Endre szavaival élve a gyermek “az elevenség, az öröm, a jövőbe ható ígéret, a bilincsbe nem vert ember”, mondta dr. Győri Ottilia polgármester a budakeszi Tarkabarka/Kunterbunt Óvodában november 12-én, kedden tartott ünnepségen, ahol átadták a magyar kormány támogatásával felújított tetőteret, és a benne kialakított két új helyiséget.
A polgármester hangsúlyozta, hogy a budakeszi önkormányzat számára is kiemelten fontos, hogy a gyerekek a lehető legjobb körülmények között, a legjobb ellátásban részesüljenek a településünk különböző intézményeiben. “Az elmúlt években megújítottuk, bővítettük az oktatási-nevelési intézményeinket, sőt, új bölcsődét és iskolát is építettünk. Zeneiskolát, könyvtárat, művelődési központot tartunk fenn, továbbá minden évben támogatjuk 24 millió forinttal a Budakeszi Város Német Önkormányzata által fenntartott Tarkabarka Óvoda működését is. A felsorolt támogatásokon túlmenően – az intézmény fenntartójára való tekintet nélkül – minden, budakeszi oktatási intézményben dolgozó pedagógus részére 10.000 Ft-os utalvánnyal köszönjük meg az egész éves áldozatos munkáját, így a Prohászka gimnázium és a Tarkabarka Óvoda pedagógusainak is”, mondta dr. Győri Ottilia.
A polgármester megköszönte a Budakeszi Város Német Önkormányzata elnökének, Schrotti Jánosnak, hogy valódi partnerként segíti az önkormányzat munkáját. Hozzátette: “Mi közösen, együtt igyekszünk a lehető legtöbbet, legjobbat nyújtani minden téren a budakeszi gyermekek számára. Külön gratulálok a beruházáshoz, a Tarkabarka Óvoda fejlesztéséhez, kívánom, hogy egészséggel használják az új helyiségeket!”