Újra szóljon a Rock-Keszi!

Október 2-án, szombaton 19 órától. A rock-keszi első fellépőjét a 4 fős World So Weird zenekart láthattuk, hallhattuk már júniusban a sörfesztiválon. A modern rock műfajait keverik a slágeres pop punk és helyenként a metál stílussal.  A formáció 2020 februárjában állt össze. A zenekar dobosa, Brucker Mirkó születése óta

Budakeszi lakos, a zenekar többi tagja pedig jelenleg Budapesten élő barátok.

A második, az öt fős MilFMen zenekar is járt már a sörfesztiválon. Ismerős arcok és dalok, itt-ott pici csavarral. A csapat a  funky/blues-os irányt követi, de mindenképpen a szórakoztatás céljával. A repertoárjukban az általunk kedvelt dalok mellett szerepelnek a „bevált tuti” számok is.

Budakeszi rock rajongói előtt nem ismeretlen a Nemcsak Berry együttes, sokszor felléptek már településünkön. Eleinte saját szórakoztatásukra Chuck Berry számokat játszottak, később kibővült a műsoruk más előadókkal is, már nemcsak Chuck Berry dalokat játszanak innen jött a név is „Nemcsak Berry”.

A mai zenekarról elmondható, hogy az elmúlt években  igazi motoros együttessé váltak, szinte nincs az ő fellépésük nélkül Magyarországon motoros találkozó. Az idei Rock-Keszit pedig rendhagyó módon, most először Retrock disco-val zárjuk. Mindenkit hívunk és várunk szeretettel!

Megosztom a cikket