Újra legyőztük a Százhalombattát

A Budai Farkasok-Rév Group haza pályán 37–29-es győzelmet aratott a Százhalombattai KE felett a férfi kézilabda NB I/B alapszakaszának tizedik fordulójában.

A két egylet szeptemberi, első találkozója szoros végjátékba torkollott és a végén egyetlen gól döntött a Budai Farkasok-Rév Group javára. Ezúttal könnyebben sikerült legyőzni a Százhalombattát, bár az első húsz percben még úgy tűnt, ezúttal is izgalmas lehet a vége. A vendégek ugyanis sokáig vezettek, azután viszont fordult a kocka. Koi Endre fiai fokozatosan biztos előnyre tettek szert, a félidőre 17–12-es előnnyel vonultak. A második játékrészben csapatunk másik fokozatba kapcsolt, a Batta pedig nem tudta tartani a lépést. Hat-, hét-, nyolcgólos előnyben is voltak a Budai Farkasok, végül 37–29-re nyertek.

A tabellán a Budai Farkasok-Rév Group továbbra is első, kilenc győzelemmel és egy döntetlennel, tizenkilenc ponttal.

Férfi kézilabda NB I/B – Nyugat, alapszakasz, 10. forduló
Városi Uszoda, Strand és Sportcsarnok, Budaörs, 70 néző. Vezette: Réti, Szedmák
Budai Farkasok-Rév Group – Százhalombattai KE 37–29 (17–12)
Budai Farkasok: Tóth, Bende – Auer (2), Kecskeméti (8), Benmiloud, Oláh (5), Nourelden (11), Valler (1), Korsós (2), Boros, Németh (4), Szövérdffy (2), Papp, Rédai (1), Schultheisz, Khalil (1). Vezetőedző: Koi Endre.

Koi Endre vezetőedző: 

Nehéz mérkőzés volt, amiben a kemény fizikai csatából mi kerültünk ki győztesen. Kisebb hullámvölgyet leszámítva úgy gondolom, hogy nem lehet panasz a támadó játékunkra, ami biztosította a két pontot számunkra.

Újra legyőztük a Százhalombattát

Megosztom a cikket