SZOMBATON FUTÁS! – 24 órás jótékonysági futás Budakeszin

Helyszín: a budakeszi Sportpálya futóköre.

Időpont: 2021.05.15., 06.00-tól 24.00-ig.

Tavaly november végén vetődött fel a Budakeszi futók Facebook csoportban, egy 24 órás ultrafutás esemény kapcsán, ahol híres futók 24 órán keresztül futottak és online lehetett követni az eseményt. Innen jött az ötlet, hogy a Budakeszi futópályán is lehetne egy hasonló futóeseményt rendezni csak egy kicsit másképpen. Eleinte 1 órás futásokat terveztek, később változtatták meg ezt 30 perces futásokra, hogy több embert is meg lehessen mozgatni 24 óra alatt.

A járvány miatt az esemény márciusról áprilisra, majd végül most májusra tolódott. Május 15-én, szombaton az első futó reggel 6 órakor kezd, majd 30 percenként váltják egymást a résztvevők egészen éjfélig, illetve másnap is folytatódik kora reggel még pár futóval az esemény.

„A futásra az időpontok hamar beteltek, jelenleg 38 futó készül a megmérettetésre, ami igazából nem verseny, hanem csak egy jó alkalom arra, hogy minél többen mozgásba lendüljünk ezen a napon. Ki lehet jönni szurkolni az ismerősöknek, barátoknak, családtagoknak, illetve a szombaton 9 órakor futó polgármester asszonynak, aki szintén részt vesz az eseményen. Az eredményeket vasárnap reggel összesítjük, és aznap 9:30-kor tervezünk egy szerény kis díjátadást is. Érdekes adat lesz, hogy ennyi idő alatt a 38 futó összesen hány km-t futott.

A Budakeszi futók az esemény kapcsán szerettek volna egy nemes célra gyűjtést szervezni. A futók közül nagyon sokan az erdőben, terepen futnak, így jött az ötlet, hogy a Korányinál az erdőben tönkrement kis fahíd újjáépítésére lehetne egy helyi összefogást indítani. A Pilisi Parkerdő Zrt.-hez tartozik ez a terület, velük egyeztetve a futó esemény kapcsán elindítjuk a gyűjtést: május 15. és május 31. között lehet utalni a hozzájárulásokat, hogy a kishíd mihamarabb felépülhessen. A Pilisi Parkerdő Zrt nagyon hálás minden felajánlásért, javasolták, hogy amikor megépül az új kishíd, szervezzünk egy közös festést, valamint egy hídavató futó esemény is a tervek között szerepel.

A 24h futó esemény tehát két fontos dologról szól: összehozni a helyi embereket, hogy mozogjunk, fussunk, nézzük meg mire vagyunk képesek 24 óra alatt, valamint egy közös célt szolgálva elindítsuk a gyűjtést a kishíd megépítésére, hiszen sokan futnak, kirándulnak azon az ösvényen, ahol egy szakaszon jelenleg, híd nélkül nehezen lehet átjutni.

Az eseményen résztvevő futók közül sokan kisgyerekes szülők, akik a sok teendőjük mellett is időt tudnak szakítani a rendszeres mozgásra. A családi nap alkalmából szurkoljunk nekik is.

A gyűjtéssel kapcsolatban azt szeretnék kérni, hogy Erdők a Közjóért Alapítvány számlájára történjenek az utalások.

Az Alapítvány bankszámlaszáma: 11711003-21474361.

Az adományozás időintervalluma: 2021. május 15- május 31.

Ebben a periódusban minden beérkező átutalást a kishíd megépítésére használunk fel.

Fontos, hogy a közlemény rovatban csak az alábbi szöveg szerepeljen: ADOMÁNY.”

Kata Erdős és a Budakeszi futók eseménye.

 

https://www.facebook.com/groups/1096063637419060

https://www.facebook.com/events/856027295156689?acontext=%7B%22event_action_history%22%3A[%7B%22surface%22%3A%22group%22%7D]%7D

Megosztom a cikket