Straub János, ’56-os elítélt visszaemlékezése

Az előző évek hagyományát követve, a Jobb Kor Polgári Egyesület idén is megrendezte ’56-os megemlékezését a Budakeszi Országzászlónál található ’56-os Emlékkőnél. Meghívott vendégük Straub János volt, aki a budakeszi eseményekben való részvételéért életfogytiglani szabadságvesztést kapott. Emlékeit, gondolatait osztotta meg velünk a megemlékezés keretében.

Straub Jánost 1956-os cselekményeiért életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélték. Ebből 15 évet le is ült. Meghallgatva visszaemlékezését, a bírósági ítéletet eltúlzottnak mondhatjuk.

Hogy is kezdődött a kommunista rendszerrel való szembeállása? Elsőként említette, hogy a ’46-os kitelepítés Budakesziről mélyen érintette. Szinte alig tudott elbúcsúzni barátaitól, iskolatársaitól. Ebbe a mai napig sem tud belenyugodni!

Ehhez az eseménysorozathoz szorosan kapcsolódnak a kitelepítések utáni események. Ekkor például – általa csak janicsároknak nevezett – egyedek a szovjet katonákat vezetve kirabolták a kitelepítettek ott hagyott értékeit.

Másodszorra munkáját említette, amikor is a Nyugati pályaudvaron dolgozott. Nap mint nap tapasztalta, hogy az ávósok a vidékről be- és visszautazó emberektől elvették a kenyeret. Édesapja is a Nyugati pályaudvaron dolgozott, s mivel nem jegyzett tervkölcsönt, vidékre helyezték.

1956. október 23-án magas lázzal, betegen feküdt otthon. Édesapja barátja hozott hírt a budapesti eseményekről. Másnap, 24-én be is ment Pestre, a Margit hídon azonban nem tudott átjutni. Délelőtt 10?11 óra körül az emberek – köztük Straub János – feltartóztattak egy teherautót, ami a szovjet katonáknak vitt ennivalót. A teherautót kísérő kiskatonákat lefegyverezték, Straub János is egy géppisztolyhoz jutott. Ezután hazament, a géppisztolyt az erdőben eldugta.

Másnap, 25-én egyedül ment be a fővárosba. Aznap volt a Kossuth téri mészárlás. Ő ekkor a Bem téren tartózkodott, még ide is áthullottak a lövedékek… Ezután hazament, a barátai a budakeszi pártházból elhozták a fegyvereket, ezeket is eldugták az erdőbe.

Október 26án a Sziklai-házhoz ment, ahol már több fiatal feküdt az utcán meglőve. Éppen akkor dobtak ki a házból egy kézigránátot, amit barátja ?mindjárt vissza is fordított?. A szerkezet a tetőn landolt… Egyik társát találat érte, őt a Fodor Szanatóriumba szállították, ahol rögtön meg is operálták. Ezután visszatért a Sziklai-házhoz, ahol akkorára elég nagyra nőtt a tömeg. A ház Gyöngyvirág utcai oldalán tartózkodott, amikor a tömeg elöl, a Fő utca felől betört a házba. Ő is behatolt, többen törtek-zúztak. Ekkor már Sziklai Sándor a földön feküdt. Később észrevette az ablak alatt Kiss Lajost is, akinek a feje ketté volt hasítva. Legalább két órája itt kellett feküdnie, hiszen a vére már megalvadt, a vérsavó is kicsapódott. (Ez lényeges körülmény, hiszen a későbbi bírósági tárgyaláson ezeket nem vetté figyelembe!)

A forradalom leverése után sokan szabad csapatokat alakítva harcoltak a megszálló szovjet csapatokkal. Straub János is egy ilyen csapat tagjaként próbált küzdeni, de hamar letartóztatták őket. Alapos verés után a Gellért-hegyre vitték őket, volt, akit már ott kivégeztek… Másnap a Budaörsi úti Zalka Máté iskolába vitték őket. Őt egy ávós nő hallgatta ki, pofozta, földön fekve rugdosta. Pár nap múlva egy Monor környéki sóderbányához vitték társaival együtt, ahol csak a szerencse mentette meg őket a biztos haláltól. Később vagonokba rakva Záhony felé szállították őket. Útközben a vagonokból kidobott papírokon tudatták az emberekkel, hogy őket a Szovjetunió felé szállítják. Később ez a lista az ENSZ közgyűlése előtt is szerepelt. Végül is Ungvárra kerültek, ahol egy hónapot voltak börtönben. Egy hónap után hazahozták őket, ekkor egy hónapot töltöttek a Gyűjtőfogházban.

A kihallgatások során egyik budakeszi ismerőse, aki fegyőr volt ott, elmondta neki, hogy az édesanyja kereste itt, de a hatóság letagadta ittlétét. Straub János ekkor már érezte, biztosan tudta, hogy el akarják tüntetni őket…

Az ünnepi megemlékezést követően fáklyás felvonulás indult a Városházával szemben lévő Kopjafáig.

 

Szabó Tibor Mihály

Fotógaléria itt.

A Buda Környéki Televízió által készített felvétel megtekintéséhez kattintson az alábbi képre:

 

Megosztom a cikket