Sikeresen indul a Zsámbéki-medence gyümölcsfajtáinak megmentésére hirdetett program

Nem várt sikert hozott a Zsámbéki-medence hagyományos gyümölcsfajtáinak megőrzésére hirdetett program első szakasza. A Pilisi Parkerdő Zrt. felhívására mintegy 80 gazda több mint 200 fájáról érkeztek olyan hajtások, melyekről tavasz folyamán oltványok készíthetők. Az erdőgazdaság 2011-ben csatlakozott a Kovács Gyula zalai erdész, pomológus nevével fémjelzett mozgalomhoz, és Budakeszi Erdészeténél 3 hektáros gyűjteményt létesített, melyben a Kárpát-medence hagyományos gyümölcsfajaiból és fajtáiból mintegy 500 fa található.

 

 

 

A Pilisi Parkerdő Zrt. az országos gyűjtemény mellett újabb 3 hektáros ültetvény-részt tervez kialakítani, amely kifejezetten a szűkebb térség, a Zsámbéki-medence régi gyümölcsfajtáinak megőrzését szolgálja. A gyűjtemény alapjainak megteremtéséhez kérték az erdészek a helyi lakosság segítségét. A február 15-i határidőig 144, a következő napokban még további 70, azaz összesen több mint 200 fáról sikerült hajtásokat gyűjteni. Ezek többsége körte, ami nagy valószínűséggel annak is köszönhető, hogy Budakeszin sokáig a kertben álló körtefa termése jelentette az özvegyi nyugdíjat, így minél több helyre ültették ezt a gyümölcsfajt. A körték mellett alma, cseresznye, kajszibarack, szilva, dió, meggy, birs és mutatóba néhány mandula vagy éppen eperfa is került a gyűjteménybe. A legtöbb vessző Budakesziről érkezett, de további 9 község lakói gondolták fontosnak a részvételt, így Biatorbágyról, Bicskéről, Budaörsről, Nagykovácsiból, Pátyról, Perbálról, Sóskútról, Telkiből és Unyról is érkeztek felajánlások. A résztvevő települések száma is folyamatosan bővül, így például Budajenőről érkezik még felajánlás. A téma iránti általános érdeklődést mutatja, hogy még a Dunakanyarból és a Balaton mellől is jelentkeztek lelkes gyümölcs-barátok.

Több helyi lakos vállalta, hogy az általa ismert, erdőszéleken, tisztásokon még élő, öreg fákról vesszőt szed, helyüket feljegyzi, illetve a vegetációs időszakban fejlődését nyomon követi, a gyümölcs tulajdonságait rögzíti, és az információkkal segíti az erdészet munkáját.

Az átvett vesszőket a Tündérkert-mozgalmat elindító Kovács Gyula erdész-gyümölcsész szakember tavasz folyamán nagyobb részt vadalma, vadkörte, madárcseresznye alanyra oltja. A megeredő kis fácskák ezt követően kerülnek végleges helyükre, a Budakeszi Erdészet ültetvényébe. A Pilisi Parkerdő Zrt. ekkor az egyes fajtákat felajánló gazdák számára is juttat a csemetékből, így a gyümölcsfák otthoni szaporítására is lesz lehetőség. Az Erdészetnél létesített gyűjteményben az egyes fajták leírását, termésük felhasználásához kapcsolódó szokásokat, lehetőségeket írnak le, térképeznek fel a szakemberek.

Az egész Kárpát-medencére kiterjedő Tündérkert-mozgalmat 2013. február 16-án mutatták be a Hagyományok Házában. Kovács Gyula mellett Ambrus Lajos író és Szarvas József színművész ismertették az egykor gazdag gyümölcskultúra örökségét feltámasztani hivatott programot.

 

Lomniczi Gergely

Megosztom a cikket