Orbán Viktor bejelentette a vírustesztek hatósági árát és az új szigorításokat

A szerdai kormányülésen ismét áttekintették a járványhelyzetet, a döntésekről a miniszterelnök a Facebookon számolt be.

Az első hullámmal szemben csatát nyert az ország, most a második hullámmal kell szembenézni, de már felkészültebben a korábbiaknál. A második hullám a szakemberek szerint december-január során éri el a csúcspontját, egészen addig folyamatosan védekezni kell.

“Van egy haditervünk, ami arról szól, hogy miként lehet megvédeni az időseket és hogyan lehet meggyógyítani a betegeket, és közben fenntartani az ország működőképességét” – monda a miniszterelnök.

A kormány kötelezővé teszi a maszk használatát új helyeken: mozikban, színházakban, egészségügyi és szociális intézményekben, ügyfélfogadási irodákban.

A tesztek hatósági ára 19.500 forint, ennél többet nem lehet elkérni értük.
A szórakozóhelyeket este 11 órakor be kell zárni.
A kormány fenntartja a beutazási korlátozásokat, valamint
fenntartja a teljes körű látogatási tilalmat a kórházakban és az idősek otthonában.
Október 1-jétől kötelező lesz a testhőmérséklet mérése tanároknak és diákoknak is az intézményekbe való belépéskor.

Orbán Viktor ismét nyomatékosan kért mindenkit a szabályok betartására. A rendőrséget utasította a belügyminiszteren keresztül, hogy szigorúan tartassák be a szabályokat, a szabályszegőket pedig büntessék meg.

https://infostart.hu/belfold/2020/09/16/orban-viktor-bejelentette-a-virustesztek-hatosagi-arat-es-az-uj-szigoritasokat-frissulo-cikk

Megosztom a cikket