Önkormányzati beszámoló
Önkormányzati beszámoló
– Körzetlátogatások
Rendszeresen járom a körzetet, általában munkaidőn kívül, hogy tudjak Önökkel találkozni!
– Darányi városrész
Többször jártam ebben a városrészben, voltak nehéz pillanatai az ott élőknek, de a BVV Kft. folyamatosan végzi az utak karbantartását.
Nagy öröm lesz mindannyiunk számára, amikor elkészül a Meggyes utca, Darányi utca, 50 – 50 méter a Rozsnyó, Eperjes, Losonc, Zsolna utcákból, illetve lakossági összefogással 50-50%-os finanszírozással akár a teljes hosszra is van lehetőség!
Nagyon fontos, kiemelt beruházásként tekintünk a Telki út / Mol körforgalomnál megvalósuló gyalogos átkelőre, amit szeretnénk járdaépítéssel folytatni egészen a Tanuszodáig, ahonnan már készen van a járda a gyönyörű új iskolánkig!
– Temető és környéke
Megismertem az üzemeltetőt, nagyon kedves segítőkész hölgy.
Az elkövetkezendő időben Budakeszihez méltó módon rendbe tesszük az egész területet!
Lesznek felújítások, karbantartások!
– Honvéd lakótelep
Kovácsné Pardi Éva közös képviselő asszonnyal rendszeresen egyeztetünk.
Szeretném megadni a terület tulajdonosainak azt a lehetőséget, hogy körbe tudják keríteni a lakótelepet, úgy ahogy ők szeretnék!
A “Honvéd barakk” önkormányzati területre beadtunk egy pályázatot!
Köszönöm Léber Antal nagyszerű munkáját az önkormányzat részéről és Korondy Tamás BVV Kft. ügyvezetője részéről is, hogy szívén viseli a terület sorsát.
Sikeres pályázat esetén, akár már tavasszal elkezdjük a munkát!
A betont és a szemetet elvisszük!
Fákat ültetünk, padokat helyezünk ki, járdát építünk!
A terveken szerepel egy dísz-tavacska is, én személy szerint abszolút tudom támogatni!
– “A város közepén állok”
(Knáb János utca, Mansfeld Péter utca, Béke utca, Klapka utca, Batthyány utca, Széchenyi utca)
A Budakeszi SZIA és nemzetiségi iskola mellett indul hamarosan egy gyalogos biztonsági beruházás, járdát építünk, bővítünk.
Mansfeld, Klapka, Béke utcákból nem kaptam még megkeresést, szeretettel üdvözlöm őket!
Széchenyi – Batthyány utcák között volt már egy lakossági gyűlés “gyalogos sikátor” kapcsán.
Röviden a lényeg:
A Batthyány/Széchenyi utca torkolatától felfelé 200 méterre, valamint az utca felénél található biztonságos kivilágított gyalogos járdától is pont 200 méterre lefelé található egy “gyalogos sikátor”.
Az ott lakók teljesen jogosan azt szeretnék, ha ezt lezárnánk.
Miért gondolják így?
– Nincs közvilágítás, rollerrel, motorral száguldoznak közvetlen a hálószobájuk mellett, folyamatosan szemetelnek, emberi és állati ürülék a falak tövében…
Mint érző ember, abszolút megértem őket és átérzem a problémájukat.
De azt is látom, hogy rengetegen ezen az útvonalon közlekednek haza.
Véleményem szerint csak a szokásainkon kell finomítani és lezárható ez a szakasz.
Ahogy fent írtam, mindössze 200 – 200 méterre van biztonságos átjárási lehetőség.
Köszönöm, hogy megtiszteltek figyelmükkel!
Amíg a föld kerek én Önökért dolgozom!
A Jóisten mindannyiunk felett, Budakeszi mindenek előtt!
Hajrá Budakeszi!