Mozgó Piac a Budakeszi Vadasparkban

 

Budakeszi, 2016. október 20. – október 22-én, szombaton, elsőrangú, hazai forrásból származó portékákkal érkezik a Mozgó Piac nevű kezdeményezés a Budakeszi Vadasparkba. A kis- és őstermelői ínyencségek mellett a Vadaspark WWF-fel közösen szervezett, különleges szakvezetései szolgáltatják majd a szellemi táplálékot.

 

 

A nonprofit, 2014 elején született Mozgó Piac Programot önkéntesek álmodták meg, és 2015 nyarán, a Budakeszi Vadasparkot alapító Pilisi Parkerdő Zrt-vel együttműködésben került ki először a szabad ég alá, méghozzá a Hidegvölgyi Erdészlak parkjába. A tudatos fogyasztást és a természetes eredetű élelmiszereket népszerűsítő, az ökológiai lábnyomunk méretét csökkentő kezdeményezés azzal a céllal költözik ki a Budakeszi Vadasparkba is, hogy a természetjáró és erdőkedvelő kirándulók, illetve Budakeszi és környékének lakosai megismerjék az erdő-mező kincseit, közvetlenül a termelőktől vásárolhassanak adalékanyagmentes, kis- és őstermelői termékeket, illetve egy felhőtlen napot tölthessenek a szabadban, kirándulással, kis- és nagy állatokkal, és gasztronómiai élményekkel egybekötve.

 

A Mozgó Piac élénk forgataga és ínycsiklandozó ízei mellett a Budakeszi Vadaspark a WWF-fel karöltve különleges szakvezetésekkel is készül a látogatóknak, hogy ne csak a gasztronómiai, hanem a szellemi betevő is biztosítva legyen.

 

Az október 22-i részletes program:

 

9:00-16:00  Mozgó Piac, termelői finomságok kóstolóval egybekötött vására

10:00  Mosómedve látványetetés

11:00  Róka látványetetés

12:00  Szakvezetés a WWF szakemberével

13:00  Sakál látványetetés

13:00  Madármegfigyelő kirándulás

14:00  Szakvezetés a WWF szakemberével

15:00  Kisragadozó látványetetés

Megosztom a cikket