Meghökkentő epizódok a magyar történelemből

Kik és hogyan készítették elő Trianont?


Bánó Attila író, újságíró előadása Budakeszin 2018. február 7-én, szerdán 18 órakor az Erkel Ferenc Művelődési Központban.


Hamarosan száz éve lesz annak, hogy 1918 végén Párizsban elkezdődtek az első világháborút lezáró, Versailles-i békekonferenciát előkészítő tárgyalások. Ám a trianoni döntéssel kikényszerített új határok megvonásának gondolata jóval előbb megfogalmazódott.

 

Az Osztrák-Magyar Monarchia és benne a történelmi Magyarország feldarabolásának egyik szorgalmazója, a híres angol régész, Arthur Evans már 1913-ban készített a térségünkről olyan etnikai térképet, amely azt ábrázolta, hogyan kellene felosztani a Monarchiát. Különös módon éppen ehhez hasonló terv valósult meg az első világháború befejezését követően. A győztes hatalmak képviselőiből felállított Négyek Tanácsának egyik szakbizottsága persze nem ennek okait kutatta, hanem inkább vizsgálatot folytatott a háborús felelősség felderítésére. Ez a társaság nem törekedett egy átfogó, minden érdekelt félre kiterjedő bizonyító anyag beszerzésére, így érthető, hogy már alig két hónapi tárgyalás után végső eredményre jutott. Megállapították, hogy a világháborút a központi hatalmak előre megfontolt szándékkal készítették elő. Valóban ez lenne az igazság? Bánó Attila a két világháború közötti, illetve a legújabb kutatási eredmények alapján járja körül a világháború kirobbantásával, illetve a trianoni döntéssel kapcsolatos események kulisszatitkait. (Bánó Attila)

 

Felnőtt belépő: 1200 Ft/fő

Diák és nyugdíjas belépő 800 Ft/fő

 

Jegyvásárlás

 


Megosztom a cikket