Madáretető vendégei II. – Csuszka

A csuszka azért kapta ezt a találó nevet, mert a függőleges fatörzseken, szinte csúszdázik úgy közlekedik, mintha fel-le csuszkálna azokon.
Van egy hasonlóan „csúszkálva” közlekedő madárka, a fakusz. Azonban küllemük eltérő, ezért könnyen megkülönböztethetőek. A csuszkának kékes-szürke a feje és a háta, narancssárga hasa és van egy fekete szemsávja. Ezzel szemben a fakusz egy apróbb madár, feje és háta barna, világos vagy sötétbarna olykor fehér pöttyökkel díszítve, a hasa fehér. A csuszka fel és le, sőt akár fejjel lefele is tud közlekedni a fatörzseken, a fakusz csak felfele tud kúszni.
A csuszka az etetőkön gyakori vendég, ilyenkor télen magvakat, diókat eszik, nyáron pedig visszatér eredeti táplálékára, a rovarokra, amiket többnyire a fa törzséről, vagy kérge alól szed ki.
Fák odvaiban költ, de a mesterséges odúkat is elfoglalja. A csuszka igazi kis építész, az odú bejáratát leszűkíti, betapassza sárral, hogy a ragadozók ne férhessenek be sőt, ha az odú közel van felfüggesztve a fa törzséhez, azt is betapasztja, hogy ne imbolyogjon a lakosztálya.
Megjelenik náluk az ivari dimorfizmus is, ami azt jelenti, hogy a hím és tojó külsejük alapján könnyen megkülönböztethető. A hímeknél sokkal erősebb a farkuk tövénél található rozsdaszínű tollazat, ami a tojóknál fakóbb.

A Téli madárvédelmi hét programját itt találod: https://budakeszivadaspark.hu/hirek/teli-madarvedelmi-het-2

https://www.facebook.com/budakeszivadaspark

Megosztom a cikket