Jelentősen emelkedik a magyar paralimpiai érmesek és helyezettek állami jutalma

Már három éve, 2019 nyarán, életének 47. évében meghalt a csupaszív óriás, a kétszeres Világ Legerősebb Mozgássérült Embere cím győztese, a Budakeszin élő Szabó Ozor János, Ozy.
A Magyar Parasport Napján rá emlékezünk. Sokak számára volt példakép nem csak Budakeszin, örökre megőrizzük emlékét. Büszkék vagyunk rád, Ozy!
Jelentősen emelkedik a magyar paralimpiai érmesek és helyezettek állami jutalma – jelentették be vasárnap délután, a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) rendkívüli sajtótájékoztatóján.
Szabó László, az MPB elnöke közölte: szervezetük javaslatát elfogadva a kormány úgy döntött, hogy az aranyért járó eddigi 17,5 milliós összeget 25 millióra, az ezüstért járót pedig 12,5 millióról 17,85 millióra emeli. A harmadik helyezettek mostantól 14,25 millió forintos jutalomra számíthatnak, s egészen a nyolcadik helyezettekig (1,4 millió forint) jár majd anyagi elismerés.

https://demokrata.hu/sport/jelentosen-emelkedik-a-paralimpikonok-jutalma-350981
https://wmn.hu/ugy/54565-pasztory-dori-a-parasport-napjan-a-sportrol-kell-beszelni-es-nem-a-fogyatekossagrol
https://hparalimpia.hu/magyar-1

Megosztom a cikket