Skip to content Skip to left sidebar Skip to right sidebar Skip to footer

Fontos döntések születtek Budakeszi jövőjéről!

10.12. Rendkívüli képviselő-testületi ülésen négy fontos ügyben hoztunk döntést:

Saját műjégpályája lesz Budakeszinek!
Eredményesnek nyilvánítottuk a műjégpálya beszerzésére és telepítésére kiírt közbeszerzési eljárást. A beruházás az Aktív Magyarország Program 35 millió forintos támogatásával és önkormányzati forrásból valósul meg.
Külön öröm, hogy a jövőben már nem kell minden évben bérelnünk a pályát, hiszen saját műjégpályánk lesz, amelyet az önkormányzat üzemeltet majd.
A tervek szerint 2026. december 5. és 2027. január 31. között várjuk a korcsolyázókat, kedvező időjárás esetén pedig a szezont meg is hosszabbíthatjuk.

Új lehetőség a helyi vállalkozásoknak a Patak Parkban!
Nyílt pályázatot hirdetünk a Patak Parkban található büfé üzemeltetésére. Olyan vállalkozót keresünk, aki a jégpályaszezonban és hosszú távon is szívesen működtetné a büfét.
Bízom benne, hogy helyi vállalkozók is élnek ezzel a lehetőséggel!

Buszsávprojekt: Budakeszi érdekeit képviseljük!
A Zsámbéki-medence autóbuszos közlekedésének fejlesztése térségünk egyik legfontosabb, régóta várt beruházása.
A jelenlegi tervek szerint az előkészítő munkálatok Budakeszin 2027 végén, a tényleges kivitelezés pedig 2028-ban kezdődhet meg, amennyiben a Kormány biztosítja a szükséges teljes forrást.
A minisztériummal és a tervezőirodával folytatott egyeztetések alapján a képviselő-testület határozatban rögzítette az önkormányzat elvárásait.
Számunkra alapvető, hogy a beruházás ne csak a térség közlekedését javítsa, hanem a budakesziek mindennapi érdekeit is figyelembe vegye.

Ezért az alábbiakhoz ragaszkodunk:

  • Az önkormányzatnak legyen érdemi beleszólása a kivitelezés ütemezésébe és gyakorlati megvalósításába.
  • A lakosság folyamatos és időben történő tájékoztatást kapjon az útlezárásokról és a forgalmi változásokról.
  •  A közlekedési lámpák beállításánál érvényesüljenek a helyi közlekedési szempontok.
  •  A beruházás keretében rendezzék a „Budakeszi, Fagyártmánytelep” buszmegállópárt.
  •  Vizsgálják felül a Budaörsi úti csomópontot, és induljanak új buszjáratok Kelenföldre, valamint a Széll Kálmán térre.
  •  A kivitelezéshez szükséges anyagtároló helyeket csak az önkormányzat jóváhagyásával lehessen kijelölni, a munkálatok előtt pedig történjen meg az érintett területek állapotfelmérése.

A beruházás részeként megépülhet a déli összekötő út is, amely régóta várt közlekedési alternatívát jelenthet Nagyszénászug és a déli városrész lakóinak.
Tudjuk, hogy egy ekkora beruházás átmeneti nehézségekkel is járhat. Éppen ezért tartjuk fontosnak, hogy már az előkészítés során világosan képviseljük a budakesziek szempontjait.
Köszönöm mindenkinek az eddigi szakszerű előkészítő munkát!

Új művelődési ház épül Budakeszin!
Újabb fontos lépést tettünk egy régi budakeszi álom megvalósítása felé!
A TOP Plusz pályázati támogatásból megvalósuló, modern, multifunkciós közösségi épület közbeszerzési eljárásához biztosítottuk a szükséges fedezetet.
Ezzel megnyílik az út a közbeszerzés elindítása, majd a kivitelezés előtt.
Az új művelődési ház olyan közösségi tér lehet, amely hosszú évtizedeken át szolgálja majd a budakeszi családokat, civil szervezeteket és kulturális közösségeket.

Négy különböző ügy, de mindegyik Budakeszi fejlődéséről és az itt élők életminőségének javításáról szól.
Köszönöm a képviselő-testület minden jelen lévő tagjának a mai konstruktív együttműködést, valamint a Polgármesteri Hivatal munkatársainak a döntések szakszerű előkészítését

Megosztom a cikket