Félidejénél tart a budakeszi szennyvízberuházás

Újabb szakaszához érkezett a Budakeszi szennyvízelvezetési és szennyvíztisztítási projekt, melynek keretében a településen bővül a csatornahálózat, valamint egy új szennyvíztisztító-telep is épül.

Utóbbi helyszínen már elkészültek a fő technológiai létesítmények és hamarosan megkezdődik a gépészeti berendezések beépítése, amely alkalomból Budakeszi Város Önkormányzata bokréta-ünnepséget szervezett.

 

Idén áprilisban vette kezdetét a település csatornahálózatának bővítése, valamint egy új, a legszigorúbb környezetvédelmi előírásoknak is megfelelő szennyvíztisztító-telep építése. Az október 4-én tartott bokréta-ünnepségen részt vett Kósa Lajos, az Országgyűlés Honvédelmi és rendészeti bizottságának elnöke, valamint dr. Csutoráné dr. Győri Ottilia, Budakeszi polgármestere.

 

A település vezetője a beruházással kapcsolatban elmondta: az építési munkálatok befejezése még ebben az évben megtörténik, ezt követően a végleges átadásig a szennyvíztelep próbaüzemben működik majd, ami garantálni fogja a minden szempontból megbízható, környezetbarát működést.

 

A 3,7 milliárd forint összértékű Budakeszi szennyvízelvezetési és szennyvíztisztítási projekt 94%-ban uniós forrásból valósul meg. A világviszonylatban is korszerű, membrántechnológiával működő szennyvíztisztító-telep napi 3311 köbméter szennyvíz fogadását és megtisztítását teszi lehetővé, és az ingatlanokon keletkező szennyvíz elvezetésére 20,5 km csatorna épül.

 

 

További információ:

Budakeszi Város Önkormányzata

dr. Szabó Pál

projektkoordinátor

(23) 53 (23) 535-712/117-es mellék

info@budakeszi.hu

A Buda Környéki Televízió által készített felvétel megtekintéséhez kattintson az alábbi képre:

 

Megosztom a cikket