Emlékérem a Jobb Kornak
Átadták a Budakesziért Emlékérem díjat a Budakeszi Jobb Kor Polgári Egyesületnek. A szervezet Dalotti Tibor elnök vezetésével működik, aki nemcsak településünk, hanem hazánk kulturális- és táncművészeti életében is kiemelkedőt, példaértékűt alkotott, a többszörös világbajnok Botafogo Táncegyüttes vezetője.
A Budakesziért emlékérem átadására, nemzeti ünnepünk tiszteletére megrendezett ünnepség keretében – került sor. Polgármesterünk, dr. Győri Ottilia ünnepi beszédét követően gratulált a díjazottaknak. A méltatást teljes terjedelmében közöljük:
A Budakeszi Jobb Kor Polgári Egyesület 2002-ben alakult, városunk életét szívén viselő, lokálpatrióta polgárokból. A szervezet Dalotti Tibor elnökletével működik. Az egyesület másik szellemi atyja Kiss Iván grafikusművész, animációs filmalkotó, akinek ?56-os képeiből készült kiállításnak a művelődési központ adott otthont. A közösség 28 tagja számos olyan keresztény, értelmiségi budakeszi polgár, akik kiemelkedőt alkottak országos és nemzetközi szinten egyaránt, például a képzőművészet, filmművészet, építészet, oktatás, orvostudomány, matematika, közgazdaságtan, vagy éppen a filozófia területén. (Nevüket az utókor számára e méltatás végén mellékletben olvashatják.) Az egyesület többek között abból a célból jött létre, hogy a jövő nemzedék elé példát állítva világunkat szebbé és jobbá tegye, egy JOBB KORT álmodjon meg. Az elmúlt tizenöt évben -mind a közvetlen környezetért, mind a nemzettársakért érzett- felelősség újabb és újabb civil kezdeményezés elindítására és megvalósítására sarkallta az egyesületet városunkban és határainkon túl is.
Az elkötelezett lokálpatrióta szervezet az elmúlt évek során hol kezdeményezőként, hol támogatóként, hol aktív közreműködőként, hol pedig megvalósítóként segítette építészeti értékek, történelmi emlékhelyek létrehozását. Az egyesület eddigi tevékenysége is alátámasztja, hogy tisztán polgári összefogásból létrehozhatók az összmagyarság szellemi nagyságát felmutató és jelképező emlékhelyek, köztéri alkotások. Az egyesület tevékenyen részt vett a Minden Magyarok Zászlajának felállításában, melyet 2006. augusztus 20-án Makovecz Imre avatott fel. Még abban az évben az Országzászló tövében ’56-os emlékkövet helyezett el a szervezet, melyet október 23-án Wittner Mária avatott fel az ?56-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulójának tiszteletére.
Azóta a Jobbkor Polgári Egyesület minden évben az emlékkőnél tartja civil megemlékezését, összhangban az önkormányzat által szervezett ünnepséggel. Az egyesület kezdeményezésére, polgári összefogással állították fel Wass Albert születésének 100. évfordulójára az író mellszobrát, melyet 2008. január 12-én avattak fel a Fő téri parkban.
A 2007. január 3-án elhunyt Nagy Gáspár költő emlékére idén január 7-én állíttattak mellszobrot az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójára létrehozott emlékbizottság támogatásával, ahol az egyesület személyes meghívását elfogadva, Orbán Viktor Miniszterelnök úr mondott beszédet.
A Jobb Kor Polgári Egyesület városunk kulturális életéhez is szervesen kapcsolódik. Számos rendezvényt, jótékonysági estet szervezett, sőt társszervezőként a Polgári Körökkel hosszú éveken át jótékonysági céllal rendezték a Polgári Bálokat városunkban.
Szerepvállalásuk a hátrányos helyzetű gyermekek iránt érzett felelősségre is kiterjed: rendszeresen nyaraltatnak nehéz sorsú Budakeszi gyermeket, akiket év közben is segítenek, programokat szerveznek nekik. Támogatják a határon túli gyermekek gyógyítását, anyagilag segítik a Kárpátaljai szórványban élőket. Az önkormányzatunkkal partnerségben pénzadomány gyűjtést szerveztek az ukrajnai háború miatt nehéz helyzetbe került beregdédai családok támogatására, továbbá az árvíz sújtotta Csikóstőttős település megsegítésére is. Támogatták a dévai gyermekotthon tevékenységét, részt vettek a vörösiszap katasztrófa kármentesítő munkálataiban és a csobánkai Élet háza kialakításában is.
Ők a szervezői a Budakeszi ökumenikus lelki napnak, ahol városunk minden felekezetének közösségei találkozhatnak.
Az egyesület a város kulturális-, társadalmi és közéletében jelentős szerepet tölt be, példaként állítható Budakeszi város lakosai számára. Kitartó, aktív és értékteremtő munkájával városunk fejlődését, és határon túli tevékenységével Budakeszi hírnevének öregbítését is szolgálva méltó a Budakesziért emlékéremre.
Az egyesület tagjai:
Ambrózy István
Dr. Bágyoni-Szabó Attiláné
Bágyoni-Szabó Zsuzsanna
Borbély György
Csuka Gábor
Dalotti Tibor
Dobos Mónika
Dr. Giese Krisztina
Halmi Gábor
Harmati Edit
Harmati Péter
Kacskovics Béla
Dr. Kacskovics-Reményi Andrea
Kemény László
Kiss Iván
Lőrincz Éva
Makk Attila
Mészöly Zsófia
Németh Andrea
Németh János
Tomola Katalin
Tóthmátyás Edit
Tóth Melinda
Turgonyi Zoltán
Vargyas Ildikó
Virágh Beáta
Virágh Szabolcs
Zákányi Emőke
Gratulálunk a díjazott egyesület tevékenységéhez és további szép eredményeket kívánunk!
FOTÓGALÉRIA ITT.
A Buda Környéki Televízió által készített felvétel megtekintéséhez kattintson az alábbi videóra: