Egy est a rádiós Legendával

A Budakeszi könyvtári napok programsorozat keretében 2012. október 4-én este ismét irodalomkedvelőkkel telt meg a könyvtár. Albert Zsuzsával, a Magyar Érdemrend lovagkeresztjével kitüntetett író, költő, irodalmi szerkesztővel Liptay Katalin, a Magyar Rádió irodalmi osztályának szerkesztője beszélgetett. Egy rendkívüli tehetségű költő arcképe rajzolódott ki elénk, aki életének történeteibe avatta be a közönséget.

 

 

 

Ismerni, megismerni őt az élet különös ajándéka. Olyan gondolkodásmódot és világlátást közvetít, amelyhez igazodni nemcsak lehet, hanem kell is. Költőként rádiósnak, rádiósként mindenekelőtt írónak tartja magát. Elmondása szerint a szerencse is mellé szegődött, mert az irodalom és irodalomtudomány élő klasszikusaival, valamint kiváló színészekkel és rendezőkkel dolgozhatott együtt. A nyelvészet és a néprajz érdeklődésének megfelelően egészítette ki munkáját, amit mindig szolgálatnak tekintett. Olyan munkatársakat választhatott magának, akik egyben mesterei és segítőtársai is voltak.

 

 

 

Az a generáció, amelyhez tartozott, maradandó alkotások sorát készítette. Abban a korban bontakozott ki a rádióművészet, amely annak ellenére született, hogy ezer tiltás kötötte meg művelői kezét. A jelenlévő vendégek csodálattal és visszafojtott könnyekkel hallgatták az élő rádiós legendát. A beszélgetést a Czövek Erna Zeneiskola tanára, Fóris Szilárd zongoraművész és az iskola növendékének előadása tette teljessé.

 

 

Kiss Orsolya

 

 

 

 

Megosztom a cikket