Civil vacsora

A Buda Környéki Televízió egy új műsort indított el Civil vacsora címmel. A helyszín egy Budakeszi étterem, aki vendégül látja a meghívott személyeket egy vacsorára.  Amíg a vacsora elkészül, addig Balogh Ágnes műsorvezetésével egy kellemes beszélgetést folytatnak egymással.

 

 

A műsor célja, hogy bemutasson olyan Budakeszin élő lokálpatriótákat, akik cáfolják, hogy alvó város lennénk. Akik igen is ébren vannak, és sokat tesznek a településért, a környezetükért.

 

Az első adásban a TANNE étterem látta vendégül stábunkat, ahol a vacsorán résztvevő személyek mindegyike több lábon állva itt, Budakeszin alkotott valami maradandót, és több száz gyermek, illetve család szórakozásában, sportolásában nyújtanak segítséget nap, mint nap. Hellner Péter a 25 éves Viadal SE, Virágvölgy Síiskola egyik alapítója, Pataki Kriszta a Bojtár Népzenei Egyesület mindenese, táborok és előadások szervezője, valamint Lukács László a Mezei Mária Művészeti Iskola alapítója, a Kompánia Színházi Műhely megálmodója.

Persze, ha a gyermek a téma, akkor szó esik a nevelésről, a kultúráról, és a közösségek szervezéséről. Beszélgetés közben derül ki, hogy mennyi közös kapcsolódási pont van mind hármójuk életében, hogy mennyire fontos nekik az egyfajta életszemléletre, életstílusra, és értékítéletre nevelés.

A Buda Környéki Televízió által készített felvétel megtekintéséhez kattintson az alábbi képre:

Ha tetszett a műsor, és a továbbiakban szívesen látna valakit benne, akkor kérem a BKTV szerkesztőségének küldje el ötletét! Kit és miért tartana érdemesnek arra, hogy megismertessük-e széles nyilvánosság előtt is.

Ide várjuk leveleiket: szerkesztoseg@budakornyekitv.hu

 

A szerkesztőség

Megosztom a cikket