Budakeszin is lobog a székely zászló

Február 28-án Budakeszi Város Önkormányzata is csatlakozott azokhoz a településekhez, amelyek ? székely testvéreink iránt érzett szolidaritásuk és összetartozásuk jeleként ? kitűzték a székely zászlót. A polgármesteri hivatal épületénél az önkormányzat és a Budakörnyéki Székelykör közös szervezésében megtartott ünnepségen a magyar és a budakeszi zászló mellé a székely zászló is felvonásra került.

 

 

Az ünnepségen tiszteletét tette Szabolcs Attila úr, a Budapest XXII. kerületi önkormányzat polgármestere, városunk önkormányzatának és intézményeinek számos képviselője, a Budakörnyéki Székelykör tagjai, a Budakeszi Polgári Körök képviselői és a Keszi Hagyományőrző Íjász Csapat tagjai is.

 

?Akit magyarnak teremtett az Úristen, és nem fogja pártját nemzetének, nem derék ember? ? idézte gróf Széchenyi Istvánt dr. Csutoráné dr. Győri Ottilia.  ? ?Bár én nem vagyok se erdélyi, se székely, Egerben születettem, és Budakeszin élő magyarként kiemelten fontosnak tartom az önkormányzatok ezen kezdeményezését. Városunk számára több szempontból is kiemelt jelentőségű ez a lépés. Egyrészt budakeszi központtal működik a Budakörnyéki Székelykör, mely számos környező település székelységét fogja össze, így a budakeszieket is, akik városunk megbecsült polgárai. Másrészt Székelyföld szívében van Csíkszereda* városa, mellyel hosszú évekre visszanyúló, és tavaly újra virágzásnak indult testvérvárosi kapcsolatokat ápolunk? ? mondta a polgármester asszony.

 

 

A szívet melengető műsor első fellépője Kovács Krisztina volt, aki Korondról érkezett, és Kárpáti Piroska ?Üzenet Erdélyből? című költeményét szavalta el. Vesztergám Miklós tárogatóművész Kalocsáról érkezett az ünnepségre, a kis teret betöltötte a ?Zúg a fenyves a Hargitán? című dal hangja.

 

Bege Atilla, a Budakörnyéki Székelykör elnöke beszédében a székelyzászló kitűzését a 2004-es népszavazással vetette össze, azzal a csalódottsággal, kiábrándultsággal, amit akkor az erdélyi magyarok, székelyek kénytelenek voltak elviselni. Azzal szemben most székely testvéreink mellé állunk, és biztosítjuk őket szolidaritásunkról. Köszönetet mondott Budakeszinek, hogy felvállalta a székelyek zászlaját – ez nemcsak gyógyír a székelyek lelkének, hanem üzenet, hogy a magyarság nem mondott le testvéreiről. Elmondta, hogy a történelem folyamán a magyar nemzet mindig számíthatott a székelyekre és sohasem csalódott bennük. Beszédét a székelyek ősi jelmondatával zárta: „Életünket és vérünket hitünkért és magyarságunkért, Ámen!”

 

Az ünnepségen részt vett Dr. László Lajos, a Székelyföldért Társaság titkára is, aki felhívta az egybegyűltek figyelmét a március 10-ei román nagykövetség előtti Székelyföld autonómiájáért szimpátia tüntetés fontosságára.

 

A műsor következő szereplője Jánosi Attila tánctanár volt, aki feleségével fergeteges székely verbunkos táncot adott elő.

 

Ambrus András bácsi, a Budakörnyéki Székelykör 88 éves tiszteletbeli elnöke, Gyergyóalfaluból származó színész és író előadásában Reményik Sándor ?Nagy magyar télben? című versét hallgatta meg a szép számú közönség.

 

Szabolcs Attila, a XXII. kerület polgármestere üdvözölte a Budakeszi Önkormányzat döntését, és beszámolt kerülete kezdeményezéséről, mellyel a magyarországi településeket segítik a székelyzászló beszerzéséhez. Az ő kerületében tűzték ki hazánkban először a szolidaritás jeleként a székely zászlót.

 

 

 

Dr. Csutoráné dr. Győri Ottilia polgármester asszony Bege Atilla elnök úrral együtt húzta fel a lobogót a magyar és a budakeszi zászló mellé. A zászlófelvonás után az egybegyűltek elénekelték a székely himnuszt.

­

 

Az ünnepséget követően a Székelykör és a Keszi Íjászok tagjai a Keceli Borozóban tartottak nótaestet Vesztergám Miklós tárogatóművész kíséretében.

 

 

* Hargita megye székhelye, Csíkszereda 1997 óta Budakeszi testvérvárosa, a székely zászló kitűzését a polgármesteri hivatalnál az erdélyi város vezetése is üdvözölte.

 

KÉPTÁR AZ ESEMÉNYRŐL

 

Berlinger Gábor

Fotók: Nagy Bertalan, Zabari Hajnalka

A Buda Környéki Televízió összeállításának megtekintéséhez kétszer kattintson az alábbi képre:

Megosztom a cikket