Budakeszi fejlődik

Összeállt és elfogadásra vár a költségvetés. Tovább (sz)épült településünk. Átadtuk a Dózsa György teret, amely helyet biztosít az új termelői piacnak és elkezdődött a Fő utca felújítása is. Környezetvédelem és jótékonysági akció ? kupakgyűjtéssel segítünk egy beteg kislányon.

Február a települési költségvetések előkészítésének, megtárgyalásának hónapja. Budakeszi Város Önkormányzat Képviselő-testülete ? betartva a törvényi határidőket ? befogadta az idei költségvetést, és a március 4-i ülésen várhatóan el is fogadjuk azt.

Az idei költségvetés struktúrájában is különbözik majd a korábbi években megszokottaktól, de az egyik legfontosabb, hogy a város büdzséjében ? a tavalyi évhez hasonlóan ? idén sem lesz hiány, azaz a bevételeink teljes mértékben fedezni fogják a kiadásainkat. A lakosságot érintő legfontosabb fejlesztésekre ? mint például a civilek támogatása, járdapályázat stb. ? természetesen idén is jut forrás és az önkormányzat működési költségei is biztosítottak.

A városi fejlesztések elkezdődtek, sőt ? ahogy tapasztalhatták ? a Dózsa György tér felújítása már be is fejeződött. A megvalósításnál a realitást és a lakosok igényeit helyeztük előtérbe. Saját önkormányzati forrásból, 8,6 millió forintból egy új díszburkolatot kapott a piactér, és egy 19 autó befogadására alkalmas parkolót is kialakítottunk. Tavasszal fák ültetésével és füvesítéssel folytatjuk a munkálatokat, illetve a rendőrség épülete előtt újabb húsz parkolóhely kialakítása várható.

A nagyszabású fejlesztések közül különösen említésre méltó a Fő utca felújítása, ami február 17-én elkezdődött. Erre a beruházásra 305 millió forintot kapott a település. Elsőként a buszmegállók rekonstrukciója kezdődik el. Szeretném felhívni a tömegközlekedést használó lakosok figyelmét, hogy a munkálatok ideje alatt a táblákkal jelzett ideiglenes buszmegállókat vegyék majd igénybe! Ezután kezdődik a Fő utca felújítása. Célunk, hogy a munkálatok minél hamarabb befejeződjenek, és minél kevésbé zavarják a közlekedést, ezért az önkormányzat engedélyezte az éjszakai munkavégzést, és megállapodtunk a kivitelezővel, hogy reggelente csak a csúcsforgalom után kezdenek hozzá a munkához. A felújítás befejezésének végleges határideje április 15-e.

Budakeszi fejlődésében és szépítésében jelentős szerepet vállalnak a városban működő civil szervezetek is, ezért az önkormányzat kiemelt feladatának tekinti támogatásukat.  Az itt élők tettre készségét és jobbítási vágyát tükrözi, hogy a városban számottevő társadalmi szervezet, egyesület és alapítvány működik. Ettől a lapszámtól kezdve lehetőséget biztosítunk számukra, hogy a Budakeszi Hírmondóban is bemutatkozhassanak (lásd a 12?13. oldalon).

Szeretnénk idén is minden lehetőséget megragadni, amit a pályázatok nyújtanak Budakeszi számára! A művelődési ház eszközbeszerzésétől, a drogprevención át, a budakeszi sportpálya felújításáig számtalan tervünk van, amit ezekből a forrásokból szeretnénk megvalósítani.

Önkormányzatunk csatlakozott a ?Hulladékkal az életért? elnevezésű akcióhoz, mely során ? a természetet védve ? egy beteg kislányon segítünk. Ezúton kérem, a tisztelt lakosságot is, hogy csatlakozzon ezen akcióhoz, amely során a háztartásban felgyülemlett műanyag flakonok kupakjait kell összegyűjteni, és az önkormányzatunk ügyfélszolgálatán leadni. A kupakokat újrahasznosítják, és a keletkezett bevételt egy éber kómában lévő 6 éves kislány, Bogika megsegítésére fordítják.

dr. Csutoráné dr. Győri Ottilia

polgármester

Dr. Csutoráné dr. Győri Ottiliát, Budakeszi polgármesterét kérdeztük a várost érintő aktuális kérdésekről. A videó megtekintéséhez kattintson az alábbi képre:

Február nem csupán a munka (többek között a költségvetés megtervezésének) hónapja, hanem a báli szezon időszaka is. Remélem, mindenki megtalálja magának a kulturált, igényes szórakozás lehetőségét városunkban!

A bálokhoz jó szórakozást, kellemes kikapcsolódást, és mindnyájuknak nagyon jó egészséget kívánok!

Megosztom a cikket