Budakeszi, a művészek városa – ismét karitatív kiállítás

Ötödik alkalommal rendezték meg Budakeszin a Keszi-Art Egyesület – vásárlással egybekötött – karácsonyi karitatív kiállítását. A kiállításon szereplő műveket a művészek nagylelkűen felajánlották a Budakeszin élő, szociálisan rászoruló emberek megsegítésére.

 

 

A megnyitó ünnepségen az egyesület elnöke, Dévényi János a sötétséget fölváltó fény adventi várásának szimbolikájáról értekezett, míg dr. Csutoráné dr. Győri Ottilia polgármester főleg az immár hagyományos karitatív akció eddigi eredményeiről beszélt a zenei betétekkel színesített ünnepi hangulatban.

 

Az egybegyűltek – a város vezetői, politikusai, művészei, egyéb közszereplői – köszöntése után Dévényi János átadta a szót a kiállítást megnyitó Dohy Anna egyetemi hallgatónak. – A művészet tesz igazán otthonossá egy várost, fűszerezi meg a mindennapokat és teszi élhetővé egy város életét – kezdte beszédét a Prohászka Ottokár Katolikus Gimnázium egykori növendéke. – Ezek a munkák nekünk és rólunk, budakesziekről szólnak, felismerhetjük bennük az itthoni tájakat, színeket, érzéseket, így itt igazán egymásra találhat a művész és a befogadó – fejezte ki reményét Dohy Anna.

 

A szónok a különböző stílusú és tematikájú műveket összekötő fényről is beszélt, amely különösen adventkor reményt adhat a tárlat látogatóinak, és legfőképp azoknak, akik a kiállításon befolyó összegből kapott ajándéknak köszönhetően egy kicsit boldogabban tölthetik a karácsonyt.

 

– A kiállító 32 művész önzetlenül és nagylelkűen ajánlotta fel alkotásait, hogy az értékesített művek árából segítséget nyújtsanak a helyben élő szociálisan rászoruló embereknek – mondta Dévényi János. Hozzátette: ez a kiállítás ajándék a város közösségének, ami akkor éri el eredeti célját, ha a látogatók szeretettel elfogadják. A jótékonysági kiállítás olyan embereknek szeretne segítséget nyújtani, akik idősek, betegek és nélkülözők. – Ha az élő szervezet egyik része megbetegszik, ettől az egész társadalom szenved. Meg kell értenünk, hogy teljesen egymásra vagyunk utalva, teljes körű társadalmi összefogásra van szükség – fogalmazott Dévényi János.

 

Mint a kiállítás fővédnöke, dr. Csutoráné dr. Győri Ottilia polgármester köszöntőjében elmondta, tavaly 22 mű kelt el a kiállításon, aminek köszönhetően számos helyi rászorulónak tudtak segíteni. Reményét fejezte ki, hogy idén még több alkotás talál gazdára, ami az előző évinél több rászoruló támogatását tenné lehetővé. A városvezető köszönetet mondott a Keszi-Art Egyesületnek, a kiállító művészeknek, a képeket megvásároló polgároknak, mindenkinek, aki részt vállalt ebből a karitatív tevékenységből.

 

A kiállításon az alábbi alkotók munkái voltak megtekinthetők és megvásárolhatók: Aurell David, Balassa Júlia, Bernáth Béla, Dévényi János, Dr.Tóthné Dr.Tasnádi Mária, Fehér Irén, Géczy Olga, Giese Piroska, Gulyás Ferenc, Kerezsi Éva Mária, Kisteleki Margit, Kiss Iván, Kovács István, Kósa János, Kuchta Nándor, Lázár Erzsébet, Makhult Gabriella, Makk Attila, Mészöly Zsófia, M. Sarlós Erzsébet, Nagy Imola, Somogyi Réka, Lopusny Erzsébet, Samu Ferenc, Soósné Kaippel Emília, Sütő-Nagy Borbála, Szilágyi Dóra, Szilágyi Özséb, Tarcsányi Ottília, Tongori Szilvia, Vágvölgyi Attila, Zalai Károly.

 

A megnyitó ünnepség emelkedett hangulata, nem kevésbé a magas művészi színvonalú alkotások elnyerték a művészetszerető közönség figyelmét és elismerését.

 

A tárlat rendkívüli sikerét jellemzi, hogy tizenkét mű elkelt, amelynek bevételét (100 000) százezer Ft-ot a Budakeszi Katolikus Karitászon és a Budakeszi Református Egyházközségen keresztül juttattuk el a helyben élő rászorulók részére. Köszönjük a támogatást, örülünk, hogy segíthettünk.

 

Dévényi János/bgy

Buda Környéki Televízió felvételének megtekintéséhez kattintson az alábbi képre:

Megosztom a cikket