Az NB I-es Komlóval nézünk farkasszemet

Újabb fordulót rendeznek a héten a férfi kézilabda Liga Kupa C-csoportban. A Budai Farkasok-Rév Group az élvonalbeli bajnokságban is érdekelt Sport36-Komlót fogadja kedden, Budaörsön.

A múlt pénteki, Vecsés elleni kupatalálkozóhoz hasonlóan ezúttal is hiányzók sora nem áll majd Koi Endre vezetőedző rendelkezésére. A Komló a találkozó esélyese, NB I-es rutinja a Liga Kupában is megmutatkozhat, bár azt nem tudni előzetesen, hogy az első csapattal, vagy esetleg fiatalokkal áll fel aktuális ellenfelünk.

2021. októberében egyszer már összecsapott egymással a két gárda. Akkor egy végig izgalmas, fordulatos mérkőzésen maradt alul a Budai Farkasok-Rév Group 29-27-re.

„Ezek a mérkőzések egyrészt jól jönnek, hiszen tudunk legalább olyan dolgokat is gyakorolni, amit edzésen a kevés létszám miatt nem nagyon, másrészt egy-két játékosnak megterhelő, hiszen kevés pihenőt kap a mérkőzések során. A vírus adja meg nekünk is a keretet a felkészülésre, ezért úgy alakítottuk át a programot és az edzéseket, hogy a lehető legjobbat tudjuk kihozni belőle és ennek fontos állomása a következő mérkőzés is.” – nyilatkozta aelőzetesen Koi Endre, a Budai Farkasok-Rév Group vezetőedzője.

2022. január 25. (kedd) 18:15
Liga Kupa C-csoport, 3. forduló
Budai Farkasok-Rév Group – Sport36-Komló
BVUSS, Budaörs, Hársfa utca 6.
Belépés csak Covid-19 elleni védettség igazolásával lehetséges
Jegyinfó: a belépés ingyenes
Hajrá, Farkasok! 

https://budaifarkasok.hu/az-nb-i-es-komloval-nezunk-farkasszemet/

Megosztom a cikket