Adj, király, katonát!

Nagyon fontos, hogy minden korosztály valamilyen módon megemlékezzék a legfontosabb nemzeti ünnepeinkről. Így tettek a Pitypang Sport Óvodában is.

 

 

Andrejkó Bernadett óvodavezető elmondta, a sportfoglalkozások mellett kiemelkedő szerepet töltenek be a nemzeti ünnepek méltó megünneplése is. Természetesen, ez csak akkor lehet sikeres, ha a gyerekek életkori sajátosságainak megfelelően állítják össze a műsort. Az idei március 15-ei megemlékezés ?kínálatból? néhányat kiemelt: légvárbevétel, ágyúgolyó röptetés, kötélhúzás, adj, király, katonát, fűzfakoszorú elkapás karddal, kardozás fakardokkal, várostrom, huszáröltöztetés (ami egy puzzle játékot jelent). Ha a gyerekek mindegyiket teljesítik, kiállják a próbát, akkor tiszteletbeli huszárrá avatják őket.

Évek óta hagyományosan megrendezik ezt a megemlékezést, ami sokkal élvezetesebb a gyerekeknek, mintha szimplán egy ünnepi műsort látnának-hallanának. S ami még nagyon fontos: hetek óta készülnek a gyerekek az óvó nénik segítségével: csákókat, piros tulipáncsokrokat készítenek, és némi kis elméleti megalapozás sem maradhatott el. Ez utóbbi, nyilván, a gyerekek szintjén képzelhető csak el. Amit kiemelnek: a hazaszeretet, a függetlenség kivívása, s az, hogy nemcsak a győzelem a fontos, hanem a részvétel is.

A kis ovisok mindegyike Pitypang óvodás pólóban jelentek meg az elmaradhatatlan kokárdával. Az udvart is feldíszítették, mindenütt nemzeti zászló, sok-sok homokvár.

A Buda Környéki Televízió riporter kérdésére Mérészné Pákozdi Ildikó szülő megemlítette:  a gyerekek hetek óta erősen készülnek a neves eseményre. Valamennyire a szülők is előkészíthetik őket az ünnep legfontosabb mondanivalójára, vigyázva, hogy az életkori sajátosságokat ne lépjék át.

Abban a szülő és a riporter is megegyezett: szívesen beállnának a gyerekek közé játszani, azaz bárcsak most lehetnének gyerekek!

 

Szabó Tibor Mihály

A Buda Környéki Televízió által készített felvétel megtekintéséhez kattintson az alábbi képre:

Megosztom a cikket