A Zákányi Zsolt Református Vegyeskar részvétele a Miskolci Nemzetközi Kórusfesztiválon

A budakeszi református gyülekezet énekkara meghívást kapott és részt vett a 2013. április 12-14 közt megrendezett XXIV. Miskolci Nemzetközi Kamarakórus Fesztiválon. A fesztivál Miskolc városának több helyszínén (Művészetek Palotája, Zenepalota, Minorita templom, Református Egyházkerületi Központ), valamint a régió több településén (Sárospatak, Szerencs, Boldva) adott lehetőséget a bemutatkozásra a helyi és a meghívott kórusok számára.

A kórusfesztiválon hivatásos és amatőr, felnőtt-, ifjúsági és gyermekkórusok egyaránt részt vettek. Szép számban éltek az alkalommal a Miskolcon működő együttesek (a Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Intézetének Nőikara, a Miskolci Bartók Kórus, a Fazekas Gyermekkar, a Diósgyőri Vasas Vegyeskar Egressy Ifjúsági Kórus, a Lévay József Református Gimnázium Kamarakórusa, a Forrás Kamarakórus és a kórustalálkozót 1990 óta szervező Hassler Énekegyüttes). Mellettük érkeztek kórusok Nyíregyházáról, Mátészalkáról, Sárospatakról, Hajdúszoboszlóról, Szerencsről, Boldváról, Kassáról ? és Budakesziről.

A Nemzetközi Kórusfesztivál motorja az 1989-ben, 18 intézmény összefogásával, a Hassler Énekegyüttes kezdeményezésére alakult Miskolci Kórusfesztivál Alapítvány. Céljuk Miskolc és környéke kóruséletének felpezsdítése, az évente rendezett kórusfesztivál támogatása, a kórusmuzsikát igénylő és értő közönség kialakítása. Kuratóriumuk az ifjúság zenei nevelésében látja a kórusmozgalom jövőjét.

A kórusfesztivál – Miskolc kedvező földrajzi fekvését kihasználva, meghívja a határainkon kívül élő magyarok kórusait is, így a résztvevő 25 – 30 együttes között minden évben lehetőséget ad erdélyi, felvidéki és kárpátaljai együttesek bemutatkozására. 1993-ban a Magyar Rádió rendezőként társult a Miskolci Kamarakórus Fesztiválhoz, koncertjeit felvételről sugározza.

A budakeszi Zákányi Zsolt Református Vegyeskar első alkalommal vett részt a kórusfesztiválon. Szolgálatát egyházzenei műsor keretében végezte a miskolci Református Egyházkerületi Központban, Kádár Ágota karnagy vezényletével. A műsorában Felice Anerio, Heinrich Schütz, Liszt Ferenc, Kodály Zoltán és Szokolay Sándor műveit adta elő a kórus, amit a közönség vastapssal köszönt meg.

A kórustalálkozókon való részvétel fontos célkitűzése a budakeszi kórusnak, mert lehetőség nyílik szakmai tájékozódásra, más kórusok és karnagyok, kórusművek megismerésére, kottacserére. Emellett kiváló alkalom a bemutatkozásra más közönség előtt, nem a már ismert környezetben, ami a kórus további szolgálatához szükséges (ön)értékeléshez, számvetéshez teremti meg az alapot, és ad erőt, ambíciót a kóruséneklés folytatásához.

A református vegyeskar legközelebb május 26-án tervezi részvételét az egyházkerületi kórustalálkozón Pécelen, majd június 15-ére maga szervez nyárváró koncertet egy solymári kórus meghívásával.

 

 

Megosztom a cikket