A városunk hulladékszállítását ellátó Depónia Kft. 2017. január 1-től változásokat vezetett be a szolgáltatásában, melyeket az alábbi tájékoztatójukban olvashatnak. A változások az előző lapszámban megjelent Hulladéknaptár tekintetében kizárólag a lap alján – a „További fontos információk” között – szereplő, zöld színű sorban lévő, zöldhulladék elszállítására vonatkozó információk módosulását jelenti. A Hulladéknaptárban közölt minden egyéb információ a továbbiakban is változatlanul érvényes!
Budakeszi Város Önkormányzatának Képviselő-testülete által a többszörösen módosított 37/1995. (XI. 2.) számú rendeletével alapított Budakesziért emlékérem, valamint a Budakeszi Város Önkormányzata Képviselő-testületének többszörösen módosított 4/1999. (III. 1.) számú rendeletével alapított Ifjúsági díj minden év március 15-e alkalmából kerül átadásra.
Két csoportszobával és a játszóudvar területének növelésével bővítették a Pitypang Sport Óvodát a kormányzati pályázaton nyert 50 millió forintból és a 17 millió forintos önrészből – tájékoztatott Bohárné Varga Katalin intézményvezető. Az új részlegek ünnepélyes átadásán helyi óvodások is műsort adtak.
Az óvoda folyamatosan bővül, fejlődik. Néhány éve még Pitypang Óvoda néven működött az intézmény. 5 évvel ezelőtt azonban átadásra került az új építésű tornaszoba és a foglalkoztatók is. 2011. szeptember 1-jétől Pitypang Sport Óvoda néven működik az intézmény.
2017 januárjától újabb két csoportszobával bővült az intézmény. A beruházás tervezése 2013-ban kezdődött. Budakeszi Város Önkormányzata a közép-magyarországi operatív programban pályázott támogatásra. Az elnyert 50 millió forintot 17 millióval kiegészítve valósulhatott meg a két csoportszoba, mely 50 gyermek elhelyezését biztosítja. Teljes egészében megújult az óvoda konyhája a földszinten és az emeleten is: a csupasz tartófalakon kívül mindent újra kellett építeni, hogy a jogszabályi feltételek mellett az elvárható színvonalnak és a megnövekedett létszám ellátására megfeleljen. Bővült a játszóudvart és a kert átrendezésével biztosítható minden gyermek számára a szükséges szabadban töltendő foglalkozás.
„Pályázunk továbbá a régi épületrész elmaradt energetikai megújítására, mely az épület hőszigetelésén kívül a teljes fűtési rendszer korszerűsítését is megoldja – mondta Bánhidi László fejlesztési tanácsnok ünnepi beszédében, majd hozzátette – a visszajelzések szerint még ebben az évben megkapjuk a támogatást erre a feladatra is.”
„A mikor tájékoztattam a környékbelieket arról, hogy építkezés lesz az óvodában, a szemben levő épület egyik lakója, egy nyugalmazott honvédtiszt azonnal felajánlotta, ha kell jön, segít, csempéz, padlólapot terít. Alig győztem magyarázni, hogy ma már ez nem így megy, közbeszerzési eljárás, e-napló, pályázati felügyelet, minőségbiztosítás, megannyi szigorú szabály keretén belül zajlik a megvalósítás. De nagyon jó érzés volt tudni, él még az önzetlen segítség, a honvéd becsület. Ezúton is köszönöm a felajánlást, úgy vélem lélekben velünk volt a munkák során” – mesélte Bánhidi László fejlesztési tanácsnok.
Az átadási ünnepségen beszédet mondott Csenger-Zalán Zsolt országgyűlési képviselő is.
Budakeszi Város Önkormányzata döntéselőkészítő lakossági fórumot tart 2017. január 24-én, kedden 18 órakor az Erkel Ferenc Művelődési Központban (Budakeszi, Fő utca 179.).
Ha minden második napon, lehetőleg a szabad levegőn, rendszeresen sportolunk legalább egy fél órát, az növeli a teherbíró képességet, az agykapacitást, javítja a hormonháztartást, csökkenti a daganatos megbetegedés esélyét és a stresszt, felderíti a kedélyállapotot.
Dr. Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter, Csenger-Zalán Zsolt országgyűlési képviselő és dr. Győri Ottilia, Budakeszi polgármestere megkezdték a tárgyalásokat a Budakeszi tanuszoda soron kívüli megépítéséről.
A magyar államalapító Szent István királyról elnevezett orosz egyházi érdemrend legmagasabb, első fokozatával tüntette ki Soltész Miklóst, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egyházi kapcsolatokért felelős államtitkárát Tyihon Podolszki metropolita, a magyarországi és ausztriai orosz ortodox egyházmegye kormányzója hétfőn Moszkvában.