Történelem

A Széchenyi Baráti Kör szeptember 21-én, Széchenyi István születésnapján tartotta hagyományos megemlékezését a gróf budakeszi szobra előtt. Ünnepi beszédet mondott Török Szabolcs, a Prohászka Ottokár Katolikus Gimnázium új igazgatója, közreműködtek a Tarkabarka Óvoda gyermekei, a Széchenyi István Általános Iskola (SZIA), a Wudisuli, a Nagy Sándor József Gimnázium, a Prohászka Gimnázium és a Czövek Erna Zeneiskola diákjai. Lendvay Barnabás, a SZIA 8. osztályos tanulója így emlékezett meg a legnagyobb magyarról.

Kedves gróf Széchenyi István!
Mint nehéz sorsú 8.-os diák szólítom meg Önt. Apropó az „önt”, nagyon hálásak vagyunk, hogy kiötlötte nekünk ezt az egyszerre udvarias és ugyanakkor egyszerű megszólítást. E szóval nagyon sok diák életét megkönnyíti a jelentések során és a felnőttekkel való beszélgetésben. Tudja, én most éppen iskolaválasztás előtt állok, és ez nagy teher a vállamon, de Ön biztos megérti, mert Önnek is egy neves intézményben kellett bizonyítania rátermettségét, mint ahogyan mi fogunk felvételizni. Azt is szeretném megköszönni, hogy valamennyi gimnázium kapuja nyitva áll előttünk, akkor is, ha az Pesten van, az ön álma miatt, amit meg is valósított.

Belegondolni is szörnyű, hogy a Lánchíd nélkül minden tanítási nap egy evezéssel indulna, melyet szintén Ön tett nemzeti sporttá a lovaglással együtt. S ha a felvételinek vége, jön még egy nyelvvizsga, amit Ön is megszenvedett, hiszen szülei nagy hangsúlyt fektettek a nyelvtanulására. Felfoghatatlan számomra, hogy annyi megtanult nyelv mellett az Ön lelke mégis magyar tudott maradni, és bár nem a magyar volt az anyanyelve, ugyanolyan szorgalommal művelte, tanulta, beszélte, mintha a sajátja lett volna. Hallottam, hogy Ön divatikon is volt. Ha belegondolok, mennyit tudott volna segíteni a dresszkóddal kapcsolatban, megértetni magunkat a tanárokkal, hogy nem a figyelemért, hanem az egyéniségünkért viselünk sokszor egyáltalán nem hétköznapi ruhákat, persze próbálunk a kulturáltság keretein belül maradni. Ha már a kultúráról beszélünk, nagyon szépen köszönjük, hogy felajánlotta egy évi jövedelmét a Magyar Tudós Társaság (a későbbi Magyar Tudományos Akadémia) megalapítására, ezzel elősegítette a tudományok, a kultúra és anyanyelvünk fejlődését is.

Én lenyűgözőnek találom, hogy egy olyan embernek, aki külföldön nevelkedett, tanult és még az anyanyelve sem magyar volt, hogy lehetett ennyire szívügye az országunk. Sokszor elgondolkodom rajta, hogy ha Ön külföldi neveltetése ellenére ennyi mindent tett a hazánk fejlődése érdekében, nekünk mennyit kellene. Bár Önt fölülmúlni sosem fogják tudni, remélem, azért hazaszeretete példaként fog szolgálni a magyar nemzetnek, és iránymutató lesz számomra és kortársaim számára is.

Forrás: Budakeszi Hírmondó 2026. október 10. szám, 7. oldal

1526. augusztus 29. A nap, mely nemcsak egy vesztes háborúról szól, hanem egy olyan sorsfordító küzdelemről, ami hosszú időre, sőt évszázadokra meghatározta a magyar történelem alakulását.
500 évvel ezelőtt a II. Lajos király vezette magyar sereg egy túlerőben lévő oszmán hadsereggel nézett szembe. A néhány órás összecsapás tragikus vereséggel végződött: a magyar hadsereg jelentős része odaveszett, közte a király is.
Azóta a „Mohács” szó a magyar történelem egyik legsúlyosabb nemzeti tragédiáját jelképezi. „Több is veszett Mohácsnál!” – mondjuk ötszáz év távlatából. Azonban ne feledjük, hogy még ebből a mélységből is sikerült a magyarságnak felállni.
Mai napon azokra a hősökre emlékezzünk, akik 1526-ban Mohácsnál életüket adták a hazáért.
Példájuk a helytállásra, túlélésre és az újrakezdés erejére emlékeztetnek, ami soha nem vész el, mindig velünk marad.

1946. március 19. és 25. között zajlott le Budakeszin a német ajkú lakosság kitelepítése. Hat nap alatt közel 4000 ember kényszerült szülőföldje elhagyására – ez Budakeszi újkori történetének egyik legnagyobb tragédiája.
Budakeszi újkori történelme szorosan összefonódik a sváb közösséggel. Városunk lakossága több mint 250 éven át több mint 95%-ban német ajkú és katolikus volt. A település arculatát, hagyományait és mindennapjait ez a közösség határozta meg.
1946 márciusában azonban közel négyezer budakeszi őslakos kényszerült elhagyni otthonát. Sok családot szétszakítottak, és az elűzöttek fejenként mindössze egy, legfeljebb 50 kilogrammos csomagot vihettek magukkal. Egész életük munkáját, otthonaikat és emlékeiket hátrahagyva kellett útra kelniük.
A kitelepítetteket a biatorbágyi vasútállomásról indított négy szerelvénnyel szállították el. Egy-egy vonaton hozzávetőlegesen ezer ember utazott marhavagonokban. Az út 5–6 napig tartott, embertelen körülmények között. A deportáltak többsége végül a mai Baden–Württemberg területére, az akkori amerikai megszállási zónába érkezett.
1946-ban Budakeszi lakosságának mintegy 60%-a kicserélődött. Hosszú évek teltek el, mire az itt maradottak és a kitelepítettek újra találkozhattak egymással.
Nyolcvan évvel később is kötelességünk emlékezni.
Az elűzöttek története ma is része Budakeszi múltjának, identitásának és közös emlékezetének.
A korabeli képen:
Budakeszi németek Biatorbágy vasútállomáson 1946. márciusában.
Kalapban: Heuschmidt János,
sapkában: Budavári Ferenc,
leventesapkában: Heuschmidt Mátyás.
Vagonajtóban ül: Budavári Erzsébet,
vagonajtóban álló férfi: Mérai József

A felvételek OSA Digitális Archívum / 1956-os repozitóriumából származnak.
Színezés, utómunka: Színes Történelem

Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének, a szovjet csapatok bevonulásának évfordulóján az áldozatokra emlékezünk.
1956. október 23-án békés tüntetéssel kezdődő, fegyveres felkeléssel folytatódó forradalom bontakozott ki a Rákosi Mátyás nevével összefonódó kommunista diktatúra és a szovjet megszállás ellen.

vasarnap.hu

Ezen az éjszakán emlékeznek a cigány holokausztra (Porajmos): 1944. augusztus 2-áról 3-ára virradó éjszaka háromezer cigányt mészároltak le Auschwitzban.

stuttgart.mfa.gov.hu

Tovább

Az ENSZ Közgyűlése 2005. november 1-jén nyilvánította január 27-ét a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapjává annak emlékére, hogy az auschwitzi haláltábor 1945. január 27-én szabadult fel. Az egyhangúlag elfogadott határozat hangsúlyozza „az emlékezés és a tanítás kötelességét”, hogy a jövő nemzedékei megismerjék a hatmillió, túlnyomórészt zsidó áldozatot követelő náci tömeggyilkosságok történetét.

www.magyarhirlap.hu