Hírek
Ünnepi megemlékezés és díjátadás
Nagy Gáspár költő, író, folyóirat- és rádiós-szerkesztő, a magyar irodalom utóbbi évtizedeinek egyik legkiemelkedőbb alkotója, közel harminc éven át élt Budakeszin. A magyarság hagyományaihoz, 1956 emlékéhez, a kereszténység örök értékeihez szorosan kötődő életműve javarészt itt formálódott, bontakozott ki városunkban. Nagy Gáspár lett Posztumusz Budakeszi Díszpolgára.
Szeretlek Budakeszi!
Nem könnyű megfogalmazni azt, ami magától értetődő: szeretünk Budakeszin élni. Mi mégis arra kértünk néhány helyi lakost, kisvállalkozót, végül néhány gyereket, hogy próbálják meg elmondani: vajon miért?
„A magyar beat aranykora”
Egy korszak, ami ma már történelem. Nagyon röviden így lehetne összefoglalni annak a kiállításnak a lényegét, ami pénteken, szeptember 5-én, kedden 18 órakor nyílik Budakeszin az Erkel Ferenc Művelődési Központban.
Családos lelki hét a budakeszi református gyülekezetben
Nagy örömet jelentett nekem, hogy ott lehettem a budakeszi református gyülekezet családok számára szervezett lelki hetén, s augusztus közepén együtt tölthettünk néhány csodálatos napot a Szentkereszt szalézi rendházban, Péliföldszentkereszten.
Építési telkek eladók
Az önkormányzati tulajdonban lévő Budakeszi, Etheles park telekmegosztásának ingatlan-nyilvántartásban történő átvezetése 2014. július 18-án megtörtént, így lehetőség nyílt a telekalakítás során 10, hozzávetőlegesen 1000 m2-es építési telek értékesítésére. Az Önkormányzat a telkeket nyílt pályázat keretein belül értékesíti. (tovább…)
Huszadszorra is együtt Budakeszi nagycsaládja
Nem csak a húszéveseké a világ, de a hagyományos augusztusi Családi Napon mégis kiemelt szerep jutott a húszasoknak. Egyrészt, a rendezvény idén ünnepelte a 20. születésnapját, másrészt iménti tény apropójából a 20. születésnapjukat a rendezvény napjáig ünneplő budakeszi fiatalokat polgármester asszony köszöntötte és gratulált nekik a kerek évforduló alkalmából.
Budakeszi gyermek idegenlégiósok Svájcban

Szent István napi ünnepünk idején Svájc három nagyvárosában, Bern, Lausanne és Zürich nagytemplomaiban felcsendültek a szózat, a magyar és a székely himnusz hangjai a Budakeszin is ismerős Szentegyházi Gyermekfilharmónia előadásában. Zürichben a magánlátogatáson tartózkodó Orbán Viktor miniszterelnök is megtekintette a gyermekegyüttes fellépését. A Fili svájci turnéján két budakeszi kórustag és segítő is részt vett.
Állami elismerés a világhírű budakeszi bűvésznek

Áder János, Magyarország köztársasági elnökének megbízásából Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere – kiemelkedő színvonalú munkája elismeréseként – Magyar Érdemrend Tisztikereszt polgári tagozat kitüntetést adott át Molnár Gergely bűvésznek, a Bűvészek Világszövetségének elnökségi tagjának.
