Skip to content Skip to left sidebar Skip to right sidebar Skip to footer

Közbiztonság

Három hónapos közbiztonsági akció

Szeptembertől három hónapos közbiztonsági akciót indít a budakeszi önkormányzat kérésére dr. Öveges Kristóf r.alezredes, a Budaörsi Rendőrkapitányság vezetője a budakeszi önkormányzati dolgozók, a közterület-felügyelet, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, valamint a Híd családsegítő szolgálat munkatársainak és a helyi polgárőröknek a bevonásával. Hetente több alkalommal ellenőrzik majd közterületeinket.
🔷 Ha sikerül változást elérni, decemberben együttműködési megállapodással is előmozdítjuk, hogy a fokozott rendőri jelenlét állandó legyen városunkban.

Megosztom a cikket

Faág lehasadt – 2024.08.12.

Hétfő délelőtt leszakadt egy nagyméretű faág a Munkácsy Mihály utcában. Az ágat vezetékek tartották a levegőben, veszélyt képzett, eltávolítását a második kerületi hivatásos tűzoltókkal közösen elvégeztük. A bevatkozás idején a helyszín biztosítását a Budakörnyéki Közterület-felügyelet segítette.

Megosztom a cikket

Száraz fű égett – 2024.08.04.

Messziről látszódott annak a tűznek a füstje, amelyhez vasárnap délután riasztást kaptunk. Az Áfonya utca melletti szabad területen nagyjából ezer négyzetméteren száraz fű és aljnövényzet égett, a tűz már egy bozótos területre is behatolt. A helyszínre a belvárosi hivatásos tűzoltókkal vonultunk ki. A tüzet két vízsugarral és kéziszerszámokkal rövid idő alatt sikerült körülhatárolni, majd ezt követően a tűz végleges oltása megtörtént.
Megosztom a cikket

Hasznos tanácsok utazás előtt

A nyár, a kikapcsolódás, pihenés időszaka. Hogy értékeinket is biztonságban tudjuk nyaralásunk alatt, fontos a körültekintő figyelem elutazás előtt. A betörések nagyobb része megelőzhető néhány óvintézkedés megtételével. Ehhez nyújt segítséget a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya az alábbi bűnmegelőzési megfontolásokkal.

Ne tegye közhírré, hogy nyaralni megy!

Csak azokkal ossza meg, hogy elutazik, akikkel feltétlenül szükséges, illetve akik segítséget nyújtanak Önnek távollétében (virág locsolás, kisállat etetése, postaláda ürítés). Ha kevesebben tudnak az utazásról, kisebb az esélye, hogy ez az információ olyanokhoz is eljusson, akik betörhetnek lakásába.

Közösségi oldalakra ne írja ki a távozás és az érkezés időpontját!

Ne felejtse, hogy tudatos bűnözői iparág épült már a közösségi média figyeléséből eredő betörésekre. Nekik pláne hasznos információval szolgálhatnak a nyilvánossá tett, élő bejelentkezések, az azonnal posztolt fotók vagy, ha egy ismerős a kép alatt arról érdeklődik, hogy a nyaralás meddig tart és ezt Ön egyértelműen megválaszolja.

A képeket, élményeket ossza meg akkor, amikor már hazaért!

A nyaralás során készített szelfiket se ossza meg azonnal, várjon vele addig, amíg hazaér. Kerülje azokat a helyzeteket, melyben veszélybe sodorhatja magát, életét, testi épségét egy jól sikerült fotóért.

Védje meg személyes adatait!

Állítson be PIN kódot vagy ujjlenyomatos azonosítást a telefon záróképernyőjének feloldásához! Alkalmazzon adatvédelmi beállítást a belső tárhelyen és a memóriakártyán tárolt adatok, fájlok védelmében! Használjon tűzfalat és vírusvédelmi alkalmazásokat! Mobiltelefonját, táblagépét lehalkított állapotban helyezze el a szállodai trezorban, illetve a strandok kamerával megfigyelt értékmegőrzőiben!

Jó utat, kellemes, gondtalan pihenést kívánunk!

Megosztom a cikket

Fejlesztjük a térfigyelő kamerarendszert Budakeszin

Fejlesztjük a térfigyelő kamerarendszert Budakeszin, ezzel is erősítve a közbiztonságot és a közlekedésbiztonságot.
A Pest vármegyei rendőrség szakmai konferenciáján ennek lehetőségeiről tájékozódtunk Dr. Zita Konkoly jegyzővel, Somlóvári Józsefné bizottsági elnökkel és Uzsoki Gáborral a Budakörnyéki Közterület-felügyelet vezetőjével.

www.facebook.com/gyoriottilia

Megosztom a cikket

Személy beszorult – 2024.02.04.

Vasárnap hajnali 3 óra előtt nem sokkal kaptunk riasztást a Táncsics Mihály utcába, mert egy személy támfal és fa közé szorult.
A személy lába megsérült, a kiemeléséhez a második kerületi hivatásos tűzoltókkal a fát el kellett távolítanunk. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat mentősei a megfelelő ellátást követően tudták a személyt hordágyra helyezni, majd közös erővel a mentőautóig eljuttattuk a sérültet, akit kórházba szállítottak.

www.facebook.com/budakesziote

Megosztom a cikket

Minden nap mérgezte egy kicsit a sarkadi családot

Egyikük emiatt kórházba is került, míg végül kiderült az igazság. Megvette a szén-monoxid-érzékelőt januárban egy sarkadi család, a műszer másnap már jelzett is! A gyulai tűzoltók mérései igazolták: valami mérgezi a levegőt. Egy családtag tünetei is azt mutatták, mérgezést szenvedett, de valamennyien kórházba kerültek!
A nyílt égésterű gázkazán volt a tettes, amely a fűtési szezonban valószínűleg minden nap veszélyes üzemben működött, lassan adagolta a mérget  a családnak.
Ugyanígy járt egy szolnoki család is. Ők január 21-én vásároltak egy szén-monoxid-érzékelőt, amely már AZNAP este jelzett ‼ Itt is a kazán volt a tettes!
Ha tudni akarod, hogyan mérik a gyilkos tevékenységet a tűzoltók, kattanj át az Instánkra!  @katasztrofavedelem_hivatalos
A megbízható szén-monoxid-érzékelők listáját pedig itt találod :
https://katasztrofavedelem.hu/application/uploads/documents/2023-10/82719.pdf
A videón a sarkadi esetnél jelző érzékelőt láthatjátok. A felvételt a gyulai hivatásos tűzoltók készítették.

www.facebook.com/bmokf.hivatalos

Megosztom a cikket

Tűzesetek – 2024.01.16.

Kedd délután egymás után két helyre kellett kivonulnunk a második kerületi hivatásos tűzoltókkal közösen.
Az első esetben a Budaörs felé vezető út mellett gyújtottak akkora tüzet, hogy rövid idő alatt több bejelentést is kaptunk róla. A helyszínre két autóval indultak meg a hivatásos bajtársak, és 9 fővel önkéntes tűzoltóink, mivel nem lehetett tudni pontosan mi ég. A helyszínen kiderült, hogy összehordott hulladékokat égettek, melyeket a hivatásos tűzoltókkal közösen rövid idő alatt eloltottunk. A szabálytalan égetés miatt a Budakörnyéki Közterület-Felügyelet helyszíni bírságot szabott ki.
A második esetben a József Attila utcában egy kertben raktak kisebb tüzet, mely a kiérkezésünkkor már nem égett, itt beavatkozásra nem került sor.
Megosztom a cikket

Ne válj áldozattá!

A nap 24 órájában mindannyiunknak szüksége van a biztonságra!

Az önkormányzat Közbiztonsági, Közellátási és Környezetvédelmi Bizottsága szervezésében november 30-án bűnmegelőzési előadásra került sor a Budakeszi Erkel Ferenc Művelődési Központban.

Az előadás bevezető részében a Budaörsi Rendőrkapitányság szakelőadója, Gazdag-Rokay Lilla rendőr százados felhívta a rendezvényen megjelent budakeszi lakosok figyelmét a legújabb csalásokkal kapcsolatos módszerekre.

A statisztikai kimutatások szerint csökkent ugyan a korábbi években jellemzően megnövekedett ún. „unokázós” csalások száma, de sajnos még napjainkban is találkozhatunk ezzel a módszerrel, melynek az az egyik közismert trükkje, hogy telefonon az unoka balesetét színlelve, vagy az útközben elromlott autójára hivatkozva csalnak ki pénzt az idős nagyszülőktől. Ezért fontos, hogy mindig győződjünk meg a telefonhívás valóságos tartalmáról!

Az előadás második részében tájékoztatást kaptak a megjelentek arról, hogy felerősödtek az internetes és az ezekkel összefüggő banki csalások, és sajnos a potenciális áldozatok többsége itt is a „hiszékeny” idős korosztály tagjai közül kerülnek ki. Ezzel összefüggésben az e-mailen vagy Messenger-üzenetben idegen személytől kapott, öröklés címén nagyértékű pénzfelajánlás nem más, mint csalás, személyes adatok, számlaszámok megszerzése a cél. Vigyázzunk, mert csalók vannak a háttérben!

A csalók az interneten könnyen megszerezhetik az alapvető információkat. Például banki alkalmazottnak kiadva magukat, telefonon értesítik a kiszemelt áldozatot, hogy pénzt utalnak el a számlájáról, egyeztetnének egy-két banki adatot, udvariasan fel is ajánlják segítségüket. Bank soha nem kér telefonon egyeztetést!

Minél sürgetőbb a hívás, annál gya-núsabb! Ha hamisnak ítéli meg a telefonhívást, azonnal jelezze a bankjának és a rendőrségnek a 112-es vagy a 107-es, ingyenesen hívható telefonon. Külföldről kapott „idegen” telefonhívást ne vegyük fel!

Soha ne adjon meg bizalmas információt, személyes adatot, betéti vagy hitelkártya PIN-kódját, CVV-kódját, jelszavát vagy hitelesítési kódot! Soha ne utaljon pénzt telefonon érkező, „jótékonysági célra gyűjtő” kérésére. Ne tartsunk otthon nagy mennyiségű készpénzt, értékeinkkel ne hivalkodjunk!

Az internetes árurendelésnél is becsaphatják az ügyfelet. Ezért győződjünk meg az „eladó cég” által kínált áru vagy a hirdetés valóságtartalmáról. Pl. van-e Magyarországon bejegyzett képviselete, irodája, elérhetősége stb.

Az üzletben történő személyes vásárláskor vigyázzunk táskáinkra, értékeinkre, ügyelni kell arra is, hogy bankkártyás fizetéskor ne lássák illetéktelenek a beütendő PIN-kódot. Egy lakás betöréshez, értékek össze-szedéséhez 6-7 perc elegendő! Óvakodjunk a házaló kereskedőktől, vagy ha nagyon szükséges, akkor csak kellő elővigyázatossággal és körültekintéssel vásároljunk.

Ha díjbeszedők vagy egyéb hivatalosnak tűnő idegenek érkeznek, kérjünk tőlük igazolványt! A szolgáltatók sorszámozott, arcképes igazolvánnyal rendelkeznek, amelyek a személyi igazolvánnyal együtt érvényesek. Ha még a szolgáltatónál is leellenőrizzük, általában eltűnnek a csalók. Lakásba ne engedjük be őket, ha egy pohár vizet kérnek, vigyük ki neki…

A trükkös tolvajok legfőbb célja, hogy különböző történetek előadásával bejussanak a házba. Ha beengedjük őket, értékeink nincsenek biztonságban. Ne gondoljuk azt, hogy a szőnyeg alatt, kabát zsebében, hűtőgépben, fűszerek között nem találnak rá féltett dolgainkra!

Figyeljünk az utalásra váró közüzemi számlánkra, tökéletesen hamí-sítják, „köztes számlaként” küldik a „befizetési kötelezettséget, elmaradást” – mindenképpen ellenőrizzük le a valóságtartalmát, mielőtt utalnánk!

Amennyiben lehetséges, áldozzunk otthonunk védelmére, biztonságtechnikai eszközökre:

  • riasztó, lánc, lakat használata,
  • gondosóra használata,
  • személyi riasztó,
  • vezeték nélküli csengő
  • (SOS „szomszédhívó”),
  • elektronikus ajtóék,
  • füstjelző készülék,
  • kamera rendszer kiépítése,
  • távfelügyelethez való csatlakozás,
  • megfelelő világítás biztosítása.

Figyeljünk az idegenekre, legyünk jó szomszédok egymással! Figyeljünk a környezetünkre, szüntessük meg a magas bokrokat, búvóhelyeket! Tegyünk otthonunk, értékeink, családunk személyes biztonságáért! Ne ijedjünk meg, legyünk bizalmatlanok, azonnal cselekedjünk!

Fontosabb telefonszámok:

Rendőrség: 107 vagy 112 Mentők: 104

Tűzoltók: 105

Budakeszi Védelmi Centrum 24 órás ügyelet: +36 20 580 2092

Somlóvári Józsefné
képviselő, B. F. E. a Közbiztonsági, Közellátási és Környezetvédelmi Bizottság elnöke

Budakeszi Hírmondó 2023. december

Megosztom a cikket