Skip to content Skip to left sidebar Skip to right sidebar Skip to footer

Intézményi hírek

Eredményt hirdettünk

Prohászka Ottokár Katolikus Gimnázium hivatalos oldala:

Eredményt hirdettünk
A német nyelvű szavalóverseny ünnepélyes eredményhirdetésére pénteken került sor iskolánk aulájában. Az 5. és 6. osztály tanulói izgatottan várták a végeredményt. Minden résztvevő oklevelet és egy kis finomságot vehetett át teljesítménye elismeréseként, az első három helyezett, valamint különdíjasunk pedig könyvjutalomként német nyelvű olvasmányt kapott.
A díjakat Zsíros Kitti, 10.A osztályos tanuló, a diákzsűri tagja adta át.
Első helyezést ért el Földváry Júlia, 5.A osztályos tanuló, második helyezett lett Temesszentandrási Bálint, a 6.A osztály diákja és a harmadik helyen Navracsics Dóra végzett, aki egyedüliként képviselte a 6.B osztályt. Különdíjban részesült továbbá Ferenczi Donát, 5.A osztályos diák, aki még betegen is elkápráztatta a zsűrit előadásával.
Gratulálunk a kiváló szerepléshez!
Még egyszer köszönjük a lelkes részvételt mind diákjainknak, mind a német szakos kollégáknak!

 

Megosztom a cikket

Gratulálunk!

Pénzügyi junior verseny országos döntőjében 2. helyezést elért csapatunk – Illés Nándor, Matolcsy András, Tibiássy Ágoston / 10. a osztály – meghívást kapott a Lauder Javne Zsidó Közösségi Iskola által rendezett Tudományfesztiválra. A versenyre egy saját ötletet bemutató rövidfilmmel jutottak be a fiúk.
A Tudományfesztivál egy 24 órás maratoni verseny, ahol mentorok segítségével kell az ötletből egy startup vállalkozást felépíteni, megtervezni. Végül egy szakmai zsűri előtt kell bemutatni az elkészült terveket. A verseny színvonalát emelte, hogy a zsűriben komoly szakemberek ültek, a zsűri elnöke Palkovics László, innovációs és technológiai miniszter volt.
Izgalmas, tanulságos este volt, sokat tanultunk! Köszönjük, hogy ott lehettünk!
Balogh Andrea

Prohászka Ottokár Katolikus Gimnázium hivatalos oldala

Megosztom a cikket

Új arculata lesz az EFMK-nak

A művelődési központunk új arculati emelemeit ismertette Tóthné Fajtha Anita igazgató az Oktatási, Kulturális és Egészségügyi Bizottság mai ülésén. Többek közt az önkormányzat idei nyári táboráról is tárgyaltak a képviselők.

Megosztom a cikket

Helikon 2022 Prohászka Gimnázium vegyes kar

Az idei Helikoni Középiskolai Művészeti Fesztiválon iskolánk vegyeskarával, a színjátszókörrel, a Nyest a papírhajón nevű könnyűzenei együttessel lépett fel, valamint Sáska Luca rajzait is láthatta a közönség. Mindenki eredményesen zárta a versenyt:
a színjátszók ezüst, a Nyest a papírhajón ezüst, a vegyeskar bronz minősítést kapott.
Sok szeretettel gratulálunk a résztvevőknek, valamint felkészítőiknek: Jámbor Erzsébetnek, Kokas Nikolettának és Fodor Andrásnak!;

Megosztom a cikket

MÁRCIUSI IFJAK A SZIÁ-BAN

Március 15-i ünnepélyünket idén a Knáb tornatermében tartottuk a járvány óta először, KÖZÖSEN! 
Az előadást a negyedik évfolyam adta a régi szokásokhoz híven, azonban egy dologgal nem számoltunk: a papírzsepivel.
Negyedikes tanulóink előadása magával ragadó élményt nyújtott, amire most nagy szüksége volt iskolánknak. Gyönyörű előadásukat vastaps követte. 
Az osztályokról tudni kell, hogy a Knáb SZIA+ művészeti jelleggel oktatott csoportjaihoz tartoznak, méltán az egyik olyan iskolaiműsort készítették el, amire még sokáig emlékezni fogunk. 
Az előadást Mózesné Kulánda Nikolett néptáncoktató, 2020-ban az év tanárának választott és a nemzet tehetségeiért kitüntetett pedagógus koreografált, táncoktató párjával; a műsor főszervezését Havasi Gabriella, a 4.e osztályfőnökének köszönhetjük; a műsor főszereplőit a 4.c és 4.e osztály igen tehetséges tanulói alkották, akikre nagyon büszkék vagyunk! A belefektetett munka meghozta gyümölcsét, gratulálunk a betanító pedagógusoknak és a fellépő diákoknak! 
Köszönettel tartozunk a Budai 2-ik Honvédzászlóalj részvételéért, akiktől egy toborzótáncot láthattunk a műsor kezdetén, örömmel fogadtuk őket ismét iskolánkban.

https://www.facebook.com/SZIA.Budakeszi/posts/4884425411611337

https://www.facebook.com/permalink.php?story_fbid=3044237762553382&id=1869523993358104

Megosztom a cikket

Először rendeztek a WudiSuliban Szép Magyar Beszéd versenyt

„…ha az ember vigyáz a nyelvére, és figyel a beszédére, maga a világ lesz szebb és boldogabb.”

(Nyiri Péter)

2022. január 27-én először rendeztük meg iskolánkban a Szép Magyar Beszéd versenyt. Ez a versenyforma az ifjúság anyanyelvi nevelését, a beszédkultúra javítását szolgálja. A vetélkedő résztvevőinek egy kötelező és egy magukkal hozott, szabadon választott 20-25 soros prózai szöveget kellett felolvasniuk. A versenyzők teljesítményének értékelésekor a szövegértés, szöveghűség, hangvétel, hangképzés, hangsúlyozás, szünettartás, természetes beszéd helyes alkalmazását értékelte a zsűri. Irodalmunk gyöngyszemeit sorakoztatták fel diákjaink az általuk választott olvasandó részletekben. Számos igényes felolvasást hallhattunk, meghozva kedvét a hallgatóságnak egy-egy mű elolvasásához. Az intézményünkben megrendezett iskolai forduló résztvevői bizonyságot tettek nyelvhasználati kompetenciájuk színvonaláról; ennek függvényében az ékesszólók táborát a következő diákjaink alkotják.

Kazinczy szépkiejtési vetélkedő eredményei 2021/22-es tanév:

  • második évfolyam
    I. Szentpéteri Júlia
    II. Tokody Nóra
    III. Parragh Róza
  • harmadik évfolyam
    I. Földvári Szonja
    II. Geiszter Bertalan
    III. Hajdú János
  • negyedik évfolyam
    I. Szirmai Róza
    II. Szentpéteri Boglárka
    III. Kovács Bercel Zsolt
  • ötödik évfolyam
    I. Papp Ákos
    II. Radnóti Julianna
    III. Váradi György
  • hatodik évfolyam
    I. Kovács Borbála
  • hetedik évfolyam
    I. Csóka Emília
  • nyolcadik évfolyam
    I. Masszi Dániel

Egyed Anna

Budakeszi Hírmondó 2022 február

Megosztom a cikket