Author: admin2
SZERDA – Kihívás Napja online a Városháza udvarán
Szerdán, május 27-én online közvetítéssel harminc perces tornagyakorlatot tartanak az önkormányzat szervezésében. A hivatal dolgozói 11.30 és 12 óra között, Stábel Zsófia aerobik edző irányításával végzik majd a zenés-táncos, gerinc nyújtó mozgásgyakorlatokat. A BKTV és a Budakeszi Hírmondó is a Facebookon fogja élőben közvetíteni az eseményt.
Május 22. – A biodiverzitás védelmének világnapja
Ozga Linda, ÖkoKeszi: Az elmúlt időszakban, felértékelődtek azok a pillanatok, amelyeket a szabadban tölthettünk. Egészségügyi sétáink során, vagy erkélyünkre, kertünkbe kilépve csodálhattuk az ébredező természet sokféleségét. Egy-egy rozmaring bokor a legnagyobb elszigeteltség idejében is döngicsélő méhek népes társaságát vonzotta körénk. A növények iránt érdeklődő rovarhadra szintén akadt kereslet, akár egy-egy bátor, emberközelbe fészkelő rozsdafarkú, vagy légykapócsalád képében. Ez a gazdag sokszínűség csalt mosolyt az arcunkra a mögöttünk álló óvatossággal teli hetekben, és ez az, amitől magunk is, létünkben függünk.
Már lehet jelentkezni a Budakeszi Vadaspark napközis táboraiba
Idén nyolc héten keresztül, napi két turnusban rendezi általános iskolásoknak szóló napközis táborait a Budakeszi Vadaspark. A programok népszerűségének köszönhetően az eddigi Vackor Tábor mellett ezen a nyáron Berkenye néven is indul tábor.
MÉGSEM LESZ MA GÁZSZÜNET BUDAKESZIN!
„Megdöbbenve tapasztaljuk azonban, hogy tudomásunk szerint a szolgáltató részéről semmiféle lakossági tájékoztatás nem történt!” – írtam levelemben a Tigáz régióvezetőjének, aki korábbi levelében arról tájékoztatta az önkormányzatot, hogy 2020. május 20-án gázszünet lesz, mely Budakeszin „az összes felhasználót érinti”.
Ezután telefonon kért elnézést Szabó Miklós diósdi üzemvezető, és tájékoztatott, hogy sikerült gázszünet nélkül elvégezniük a munkálatokat.
Lehet sütni, főzni nyugodtan! 😃
MÉGSEM LESZ MA GÁZSZÜNET BUDAKESZIN!"Megdöbbenve tapasztaljuk azonban, hogy tudomásunk szerint a szolgáltató részéről…
Közzétette: Sigmond Bertalan – 2020. május 20., szerda
Idén eddig 46 kisbaba született Budakeszin
A polgármester ma két kisbabát és édesanyjukat látogatta meg.
„Negyvenhat kisbabát hozott városunkba idén a gólya. Huszonnégy gyönyörű kislányt és huszonkét csodálatos kisfiút! ❤
A családban nagy ajándék a gyermekáldás. Öröm a szülőknek, a városnak, és a közösségnek is!
A legnépszerűbb nevek idén nálunk a lányok között a Lilla, a Villő és a Borbála, a fiúk közt pedig a Péter és a Benett. Isten éltesse őket, örülünk nekik és büszkék vagyunk rájuk! 🙏
Az önkormányzat két éve úgy döntött, hogy babacsomaggal köszöntünk minden budakeszi újszülöttet. Ezzel is segítjük az érintett családokat: a kisgyermekes szülők is érezzék, mellettük vagyunk, mi is segítünk a gyermeknevelésben!
Élmény volt látni az aranyos kisbabákat és a boldogságtól ragyogó anyukákat!🙂”
Idén eddig 46 kisbaba született Budakeszin A polgármester ma két kisbabát és édesanyjukat látogatta meg. "Negyvenhat…
Közzétette: Budakeszi Hírmondó hivatalos oldala – 2020. május 7., csütörtök
Gulyás: a budapestiek is elutazhatnak vidékre
Gulyás Gergely miniszter a mai Kormányinfón közölte, hogy az ingatlan elhagyását nem tiltják a jogszabályok, így az ország középső régiójában élők a térséget is elhagyhatják, elmehetnek a vidéki ingatlanjaikba, de a biztonsági előírásokat be kell tartaniuk.
Közösen lépjünk fel az illegális szemétlerakók ellen
Balázs Ádám önkormányzati képviselő bejelentésére a budakeszi közterület-felügyelők ezt a hulladéklerakást találták a Pátyi út menti első erdei lehajtónál.
A helyszín a budakeszi városhatártól 1,3 km-re Páty felé található az erdőben. Az közterület-felügyelők beszéltek az illetékes erdésszel a helyszínen. Az ismeretlen elkövetők nem a sorompót rongálták meg, hanem egy kaput emeltek ki a helyéről, úgy jutottak be a területre.
A sittet a bejárattól kb. 50 méterre oldalt szórták le a nyomok állapota alapján kb. 3-4 napja. Bontási sitt, régi ajtók, ablakok, továbbá a munkások által elfogyasztott üdítők, ételmaradékok, néhány reklámújság stb. volt benne. Sajnos személyes azonosításra alkalmas hulladékot nem találtak a helyszínelők.
Az erdészet a kaput megjavította, a hulladékot pedig elviteti. A sittlerakóhely körüli erdőterület sajnos nem áll természetvédelmi oltalom alatt.
Ha az esettel kapcsolatban bárki információval rendelkezik, kérjük, jelezze a budakeszi közterület-felügyelőknek. Tel.: 06 23 535 710/107-es mellék, email: kozbiztonsag@budakeszi.hu.
Köszönjük, ha segítenek! Budakeszi összefog!
Balázs Ádám önkormányzati képviselő bejelentésére a budakeszi közterület-felügyelők ezt a hulladéklerakást találták a…
Közzétette: Budakeszi Hírmondó hivatalos oldala – 2020. május 6., szerda
Egy budakeszi vállalkozás arcvédő pajzsokat gyárt és adományoz az egészségügynek
Sok, nagyon sok felajánlás, jótétemény született az elmúlt hetekben Magyarországon ezekben a nehéz hetekben. Egyik szép példája ennek a Budakeszin működő Laserox Kft. története is, melyről a cég vezetőjét, Csuka Zsoltot kérdeztük.
