Skip to content Skip to left sidebar Skip to right sidebar Skip to footer

Author: admin2

Köszönőlevél a Batthyány utcai tűzeset károsultjaitól

„Kedves segítő szándékú Budakesziek!

Nagyon hálásak vagyunk minden segítő szándékú budakeszi lakosnak, elmondhatatlanul jól esik, hogy ennyien mellettünk állnak ebben a nehéz időszakban. 

Szerencsére mindannyian jól vagyunk, a trauma feldolgozásához is kaptunk már segítséget.

Szinte felfoghatatlan, hogy életünket a szomszédaink, és az épp arra járőröző rendőrök mentették meg… Még egyelőre fogalmunk sincs, hogy nekik mivel tudnánk meghálálni azt, ahogy kimentettek az égő házból. Úgy érezzük, hogy egy „köszönöm” és egy tábla csoki nem elég. 

Külön köszönjük a Budakeszi Önkormányzat azonnali segítségét. A Polgármester Asszonynak és az Önkormányzat dolgozóinak köszönhetően tudjuk, hogy nem vagyunk egyedül a bajban. 

Megszámlálhatatlan felajánlás érkezett számunkra, amivel a későbbiekben valószínűleg élni is szeretnénk. De a jelenlegi helyzetben még nem tudjuk fogadni az adományokat, mert nem tudnánk ezeket hol tárolni.

A kisfiú számára a tűzesetet követő napon már minden szükséges dolog (ruhák, játék, könyv, cipő stb…) biztosított volt, köszönhetően az összefogásnak és a HÁLÓ a Budakeszi Gyermekekért Alapítványnak. 

Először mindenképp a lakhatást szeretnénk megoldani. Amint lesz egy hely, ahol élhetünk, utána fogunk tudni továbbgondolkodni a jövőről.

Úgy gondoljuk, hogy az ilyen szintű összefogás példaértékű, és hálásak vagyunk azért, hogy ilyen segítő, támogató közösség tagjai lehetünk. ”

 

Megosztom a cikket

Harapós csodajárgányok készülnek Budakeszin!

A világon csak két műhelyben gyártanak Peugeot rallyautót. 210 LE feszül bennük! A szenvedélyből hivatás lett: a Tagai-fivérek rallys karrierjének betetőzése a Vincellér utcai sportautó-építő műhely. Büszkék vagyunk rájuk! ?? Hajrá, Budakeszi! ❤

Megosztom a cikket

Tovább

Köztéri alkoholfogyasztás: szigorítás jöhet

A jelentős természeti értékekkel bíró budakeszi területek helyi jelentőségű védett természeti területté nyilvánításáról szóló önkormányzati rendelettervezetről, a köztéri alkoholfogyasztás szabályozásáról, és a pirotechnikai eszközök használatának korlátozásáról is tárgyalt a Közbiztonsági, Közellátási és Környezetvédelmi Bizottság a keddi, július 28-i ülésén.

A tanácskozáson meghívott vendégként részt vettek az Álomvölgy Őrzői Civil Összefogás képviselői is. Budakeszi közbiztonsági helyzetéről Hoffmann Kornél r. alezredes, a Budakeszi Rendőrőrs parancsnoka számolt be a képviselőknek.

A rendőrparancsnok azt kérte a lakosságtól, hogy ne csak a Facebook helyi csoportjaiban írják meg a különféle problémákat, egyedi eseteket, hanem a rendőrségen is tegyenek hivatalos bejelentést ezekben az ügyekben, hogy a hatóság minden esetben érdemben tudjon reagálni, eljárni.

A bizottság elnöke, Somlóvári Józsefné erre úgy reagált, hogy fontosak a lakossági bejelentések is, de az is lakossági elvárás, hogy több legyen a járőr a köztereken. A válasz az volt, hogy nem a látszat a lényeg, hanem az, hogy ahol probléma van, ahol intézkedni kell, ott jelen legyen a rendőr. Hoffmann Kornél hozzátette, az állomány túlóra keretét a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság biztosítja, megfelelő szervezéssel kellő hatékonysággal működik a járőrözés.

? A jelentős természeti értékekkel bíró budakeszi területek helyi jelentőségű védett természeti területté…

Közzétette: Budakeszi Hírmondó hivatalos oldala – 2020. július 28., kedd

SZIGORÍTÁS

? A közterületi alkoholfogyasztás korlátozásáról tárgyalt ma a Közbiztonsági, Közellátási és Környezetvédelmi Bizottság.? Csütörtökön kerül a képviselő-testület elé az erre vonatkozó rendelettervezet. A cél a közrend védelme, a közterületek tisztántartása, és az alkoholfogyasztással összefüggő rendbontások megelőzése.❓Önöknek mi a véleményük a köztéri italfogyasztás szigorításáról?

Közzétette: Győri Ottilia hivatalos oldala – 2020. július 28., kedd

Megosztom a cikket

Megfigyelések a madárösvényen: a seregély

A többes szám a seregély esetében szinte kötelező, hiszen egy seregélyt szinte még soha nem láttam. Ennek oka, hogy igazi társas lény, csapatokba verődve jár, még a költési időszakban is szívesen bandázik. „Nagyon eleven, mondhatni víg madár mely folytonosan izeg-mozog, keresgél és csacsog” – írja Herman Ottó.

Megosztom a cikket

Tovább

Sokat javult Budakeszi közbiztonsága

A korábbi évtizedekre visszaemlékezve elmondható, hogy Budakeszi közbiztonsági állapotán látványos javulás érzékelhető az elmúlt években. Erről kérdeztük a Budakeszi Rendőrőrs parancsnokát, Hoffmann Kornél r. alezredest

Megosztom a cikket

Tovább

Ne parkoljanak most szombaton az Erdész téren!

Veszélyeshulladék-gyűjtés lesz szombaton, július 18-án az Erdész téren 9 – 12 óráig.

A gyűjtés időtartama alatt szíveskedjenek más parkolót használni, és az érintett parkolót szabadon hagyni. A parkolóban maradt autókat a közterület-felügyelet elszállíttathatja a tulajdonos költségére. A Budakeszi Polgármesteri Hivatal kéri a lakosok szíves megértését és türelmét!

 

Megosztom a cikket

Egyeztetés a soron kívüli bölcsődei gyermekfelügyeletről

Újabb segítséget kaphatnak a budakeszi kisgyermekes szülők az önkormányzat támogatásával. Erről egyeztetett kedden a polgármester, amiről a hivatalos Facebook oldalán számolt be.

Újabb segítséget kaphatnak a budakeszi kisgyermekes szülők az önkormányzat támogatásával. Erről egyeztetett ma a polgármester, amiről a hivatalos Facebook oldalán számolt be.

Közzétette: Budakeszi Hírmondó hivatalos oldala – 2020. július 14., kedd

Megosztom a cikket

Budakeszi kötődésű immunológus is segíti a koronavírus elleni fellépést

Nagy lendülettel halad a koronavírus elleni magyar gyógyszerfejlesztés. Egy Budakeszihez sok szállal kötődő immunológus professzor, dr. Kacskovics Imre, egy hazai gyógyszerkutató konzorcium vezetője. Az ELTE Természettudományi Kar dékánját, az Immunológiai Tanszék vezetőjét nyugodtan mondhatjuk budakeszi illetőségűnek, hisz’ ide született, itt járt általános iskolába, és csak másfél évvel ezelőtt költözött el városunkból. Közvetlen rokonai ma is itt élnek. Őt kérdezzük a kutatás menetéről és a várható eredményekről.

Megosztom a cikket

Tovább