Skip to content Skip to left sidebar Skip to right sidebar Skip to footer

Author: admin2

Ülésezett a Közlekedési és Fejlesztési Bizottság

Számos közlekedéssel és útépítésekkel kapcsolatos előterjesztésről tárgyalt ma a Közlekedési és Fejlesztési Bizottság.
➡️ „Ne féljünk egyes közlekedéssel kapcsolatos változásokat, korlátozásokat bevezetni, ezeket akkor is meg kell lépni ha tudjuk, hogy ezek vitákat, érdekellentéteket eredményeznek a lakosok körében.” – mondta Kóródi Péter, az Otthon Keszin önkormányzati képviselője azzal az előterjesztésével kapcsolatban, melyben lakó-pihenő övezetek kijelölésének vizsálatát javasolta a Makkosmárián átmenő forgalom csökkentésére.
➡️ Hasonló megfontolásból, lakossági kérésekre reagálva döntött úgy nemrég a képviselő-testület, hogy kísérleti jelleggel zsákucává alakítják a Nagy Sándor József utcát.
➡️ A bizottság ma úgy döntött, hogy a Zöld Munkacsoport alkalmanként továbbra is összehívható lesz konkrét környezetvédelmi ügyek megtárgyalására, de a hivatal részéről Léber Antal környezet és természetvédelmi referens feladata továbbra is a kapcsolattartás a helyi környezetvédő szervezetekkel, és a területet érintő ügyekben ő illetékes az önkormányzat számára előterjesztéseket készíteni, szakmai anyagokat kidolgozni.
➡️ Jakab András, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt képviselőjének előterjesztése volt, hogy a város bevezető útszakaszain helyezzenek ki „teleportáló” kapukat, amelyek „eltüntetik” a Budakeszin átmenni szándékozó autókat a Fő utcáról. ?️Bernadett Bakács alpolgármester szerint a képviselők értik a humort, de a valós közlekedési problémák megoldására érdemi megoldásokon kell dolgozni ebben a testületben. Az előterjesztést végül 8 igen és 2 nem szavazattal elfogadta a bizottság, azzal a kitétellel, hogy a megvalósítás felelőssége az előterjesztőé.

Megosztom a cikket

Lakossági fórum a Városházán

A Zsolna utca aszfaltburkolatának lakossági részvétellel történő megépítéséről egyeztettek a mai lakossági fórumon a Városházán a helyi lakosok Bernadett Bakács alpolgármesterrel és a Polgármesteri Hivatal képviselőivel.

Megosztom a cikket

Köszönjük a gyors beavatkozást!!!

Ház égett – 2025.02.18.
Faszerkezetes ház gyulladt ki kedd hajnalban a Feketerigó utcában. A helyszínre a második kerületi hivatásos tűzoltókkal együtt vonultuk ki. A kiérkezésünkkor már az épület teljes terjedelmében égett. A tűzoltás három vízsugárral rövid időn belül megtörtént, de az utómunkálatok több órán keresztül eltartottak. Az oltás során a hivatásos tűzoltók több gázpalackot is kihoztak az épületből.
Szerencsére a lakó időben el tudta hagyni a házat, nem sérült meg.

Budakeszi Önkéntes Tűzoltó Egyesület

Megosztom a cikket

Vörös kódot rendelt el a Belügyminisztérium

A tárca a HungaroMet előrejelzését figyelembe véve hétfőn este nyolc órától péntekig elrendelte a vörös kódot.
A speciális eljárásrend alatt a szociális szektorban a diszpécser jelzése alapján minden intézménynek fogadnia kell a hajléktalanokat, attól függetlenül, hogy kiknek nyújt szolgáltatást.

Megosztom a cikket

Felvételizőink sikerei

Igazgatónő a mai napon azokat a nyolcadik osztályos tanulókat fogadta az irodájában, akik a középiskolai felvételi vizsgájukon magyar nyelvből és/vagy matematikából 40 ponttal -vagy afelett- teljesítettek. Nagy büszkeséggel tölt el minket, hogy eme kritériumoknak többen eleget tudtak tenni az idei évben is. A legkiemelkedőbb tanulók, akiknek igazgatónő személyesen gratulált:
Fári Borbála, Lecső Balázs, Mayer Ádám, Radnóti Julianna, Stráner Mihály
Gratulálunk!

Budakeszi Német Nemzetiségi Általános Iskola

Megosztom a cikket

‘Sigmond Bertalan lett a művelődési központ új vezetője

„Összetartó társulat, változó szereposztás!
A képviselő-testület bizalmat szavazott nekem, így a jövőben az Erkel Művelődési Nonprofit Kft. élén szolgálom Budakeszit. Köszönöm, hogy dr. Győri Ottilia polgármester asszony ebben az elhatározásomban is támogat!” – írta hivatalos Facebook oldalán a mai képviselő-testületi döntést követően ‘Sigmond Bertalan alpolgármester, aki a testületi ülésen bejelentette, az összeférhetetlenségi szabályoknak megfelelően lemond önkormányzati képviselői mandátumáról és az alpolgármesteri posztról is.  

Megosztom a cikket

Lakossági kérdőív az új kerékpárút építéséről

 
?‍♀️  ? Budakeszi, Budaörs és Törökbálint úgy döntött, hogy közösen indulunk a „Városok zöldítése” elnevezésű közvetlen európai uniós pályázaton, két témakörben: „Zöldterület fejlesztés” és „Zöld mobilitási folyosók kialakítása”. Az együttműködés célja, hogy a három várost összekötő kerékpárút épüljön az Európai Unió támogatásával.
 
Fontos számunkra a budakesziek véleménye. Kérjük, ossza meg velünk javaslatait, észrevételeit és véleményét egy ilyen nagyszabású, három várost összekötő kerékpárút létrehozásával kapcsolatban.
 
Az Ön válaszait a pályázat kialakításánál figyelembe vesszük.
 
Kérjük, hogy a lenti három rövid kérdésre küldje meg e-mailben válaszát Budakeszi Város Önkormányzata részére az pm.titkar@budakeszi.hu e-mail címre.
 

1. Ön milyen céllal használná a három várost összekötő, új kerékpárutat?

2. Ön rendszeresen használná az új kerékpárutat?

3. Milyen újításokat, fejlesztéseket látna szívesen az új kerékpárúttal kapcsolatban?
 
Köszönjük véleményét, mert fontos számunkra, hogy együtt döntsünk Budakeszi fejlődéséről.
Megosztom a cikket

Gyermeknap Budakeszin

Május 27-én, szombaton 10-17 óráig a Fő téri parkban.

Várunk mindenkit izgalmas programokkal! 

A május 27-i Budakeszi Gyermeknap részletes programja:
Színpadi programok:
10.00 Vitamin torna a Pitypang Sport Óvodával
10.30 Vakkantó SE Kutyaiskola bemutatója
11.00 Tompeti és barátai koncertje
12.00 Hip Hop Speed Tánciskola (SZIA)
12.20 Rúzs Tánciskola (SZIA)
13.00 Balett és modern tánc (A HELY)
13.30 TOMBOLA
14.00 Ritmikus sportgimnasztika (SZIA)
14.15 ügyessségi vetélkedők, játékok (KesziKult)
15.00 Mobility és jóga (A HELY)
15.20 Baba-Mama torna (A HELY)
15.45 Bojtár Egyesület tánctanítás
16.00 Keszi Táncház
Színpadi programok mellett játszóházak, a MÁV SE, a Budakeszi Rendőrörs és a Budakeszi Önkéntes Tüzoltó Egyesület bemutatói, vidámpark és gasztro kínálat várja az érdeklődőket!

 

Megosztom a cikket

Aszfaltozás és forgalomkorlátozás a Reviczky utcában

Tisztelt Lakosok!

A Reviczky utca (a Bibó u és a Hajós u közötti szakasz) utcában 2022.11.24. (csütörtök) 07.00-tól- 2022.11.25. (péntek) 17.00-ig forgalomkorlátozás mellett aszfaltozási munkálatokat végzünk.

Kérjük Önöket, hogy a forgalomkorlátozás idején ne parkoljanak az érintett utcákban a közterületen. Időszakosan teljes útzárra lehet számítani a megjelölt időszakban.

Köszönjük szíves megértésüket és együttműködésüket!

Otee Kft.

Megosztom a cikket

Kezdődnek az aszfaltozási munkák átmeneti útlezárásokkal

Tisztelt Lakosok!

Az alábbi utcákban elkezdődnek az aszfaltozási munkálatok, mely utcákban a jelzett időpontokban csak teljes útzár mellett tudják végezni a gépi aszfaltozást.
Ezért megkérnénk Önöket, hogy a jelzett időpontban, az útzár idején, ne parkoljanak az érintett utcákban a közterületen.

2022.08.25 (csütörtök) 07.00-tól- 22.08.26 (péntek) 07.00-ig.

  • Ady Endre utca
  • Kuruclesi utca
  • Vadász utca

2022.08.26 (péntek) 07.00-tól- 22.08.27 (szombat) 07.00-ig.

  • Vadverem utca
  • Felkeszi uttca
  • Hunor utca

2022.08.27 (szombat) 07.00-tól- 22.08.28 (vasárnap) 07.00-ig.

  • Széchenyi utca felső szakasza
  • Mezei Mária utca
  • Erdő utca felső szakasza

Esetleges csúszások a forgalom miatt (aszfalt szállítás) előfordulhatnak.
Köszönjük szíves megértésüket, és együttműködéséket!

Megosztom a cikket