Számítógép-kezelői tanfolyam szövegszerkesztési ismeretekkel
Budakeszi Város Önkormányzata a Prohászka Ottokár Katolikus Gimnáziummal közösen alapfokú számítógép-kezelői tanfolyamot indít nyugdíjasoknak és szépkorúaknak.
Budakeszi Város Önkormányzata a Prohászka Ottokár Katolikus Gimnáziummal közösen alapfokú számítógép-kezelői tanfolyamot indít nyugdíjasoknak és szépkorúaknak.
A sokéves hagyományhoz hűen, idén is Budakeszi adott otthont a neves BBU (Bécs?Pozsony?Budapest Ultramarathoni futóverseny) utolsó előtti állomásának. A Széchenyi István Általános Iskola elől rajtolt el október 23-án az 5 napos rendezvény utolsó betétfutása, az egyéniben is teljesíthető félmaraton. Több mint 400-an gondolták úgy az ország minden pontjáról érkezve, de Budakesziről is szép számban, hogy lefutják a félmaratoni, 21,1 km-es klasszikus távot.
Bécs?Pozsony?Budapest Ultramarathon budakeszi célba érése
A Bécs?Pozsony?Budapest Ultramarathoni futásnak már komoly múltja van. Három országot, három fővárost, 42 települést érint ez a több mint futóverseny.

Budakeszi főutcája már a rendszerváltás előtti években is jelentős forgalmat bonyolított le, hiszen a helyi igényeken túlmenően a Zsámbéki-medence településeinek lakói is ezen keresztül közlekednek Budapestre. A korábban bazaltkockás burkolatot a ?70-es évek elején szőnyegezték le aszfalttal.
Az estet, a hagyományokhoz híven Ambrus András színművész nyitotta meg. Széles András népzenész és citeraművész és a Székelyföldről érkezett Korondi Néptánccsoport remek előadása tette hangulatossá, színessé az estét.
Az idén első alkalommal vizsgált járási adatok szerint a legtöbb jövedelemből a Budakeszi járás lakosai gazdálkodhatnak. Pest megyében a Nagykőrösi járásban a legkisebb a vásárlóerő. Magyarországon az egy főre jutó éves nemzeti vásárlóerő 5009 euró, ami 38,9 százaléka az európai átlagnak – derül ki a GfK Hungária Piackutató Intézet 2013. évi vásárlóerő-tanulmányából. (tovább…)
Az Ismerős ismeretlen sorozatunkban ezúttal dr. Hargitay András (alias Hares), világ- és Európa-bajnok úszó nyilatkozott a Buda Környéki Televízió munkatársának.
Különleges vízi bábszínházi előadás helyszíne volt az Erkel Ferenc Művelődési Ház. ?Nagyon változatos anyag igényű előadás volt ez ? nyilatkozta Nyitrai László zeneszerző ?, hiszen szikla, víz, sár stb. is kellett, így nem csoda, ha a zenéje impresszionista zene.? A darabot egy teljes szimfonikus mű kísérte, némi elektronikus effektekkel.
Családtagjai, lelkésztársai, munkatársai és szeretett budakeszi gyülekezete október 19-én hálaadó istentiszteleten vettek búcsút nagytiszteletű Merétey Sándor református lelkipásztortól. ?Mint a szép híves patakra a szarvas kívánkozik, /Lelkem úgy óhajt Uramra és hozzá fohászkodik? ? szólt a 42. zsoltár az Isten kegyelméből a nagytiszteletű úr által ?életre segített? budakeszi református templomban. A szertartást 2013. 10. 27-én 12.00-kor a Buda Környéki Televízióban megtekintheti.