A. Tóth Sándor: Lélekpillanatok
A. Tóth Sándor Nyugat-Európában, Amerikában ismert művész, akit itthon, szeretett hazájában kissé elfelejtettek, kitüntetésben, elismerésben sohasem részesült. Megismerve életútját, ezen aligha csodálkozhatunk…
A. Tóth Sándor Nyugat-Európában, Amerikában ismert művész, akit itthon, szeretett hazájában kissé elfelejtettek, kitüntetésben, elismerésben sohasem részesült. Megismerve életútját, ezen aligha csodálkozhatunk…
Míg nagyon sok ember nyáron a szabadságát tölti, jó néhányan azon munkálkodnak, hogy ifjúságunk méltó körülmények között kezdhesse nyáron a tanévet.
Képviselő-testületünk 3 380 000 forintot biztosított az intézmények tisztasági festéssel kapcsolatos munkálatainak elvégzésére. Szeptemberben szép, új festésű termek várják majd az óvodásokat, iskolásokat.
2014. augusztus 1-jétől Bozsik Ádám tölti be a Budakeszi Város Önkormányzata által alapított Budakeszi Városfejlesztési és Városüzemeltetési Korlátolt Felelősségű Társaság (BVV Kft.) ügyvezetői munkakörét. Az alábbiakban röviden bemutatjuk az új vezetőt a Hírmondó olvasóinak.
Az alábbi írás szerzőjével az élet hozott össze. A korábban Budakeszin, Makkosmárián 30 évig kertészkedő vitéz Hábel György (Gyuri bácsi), vasdiplomás erdőmérnök, nemzeti közíró, túl a kilencedik x-en is aktív, közéleti ember.
Budakeszin jelentős felújítási munkák zajlanak a nyári szabadságolási időszak ellenére.
A Budakeszi Erkel Ferenc Kamarakórus szeretettel hívja és várja soraiba mindazokat a hölgyeket és urakat, akik szeretnek énekelni, és szeretik a vokális zenét, valamint a jó hangulatú társaságot. (tovább…)
Budakeszi római katolikus templomainak környékén, a 2014. július 27-ei szentmisék után Szent Kristóf – az utazók védőszentjének – közbenjárását kérve járműszentelés volt.
Szeleczky Csaba káplán 3 évet töltött Budakeszin. 2014. augusztus 1-jétől új helyen, az Érdi Postástelepi Kármelhegyi Boldogasszony Plébánián teljesít szolgálatot. Kápláni feladatai mellett tevékenyen részt vett a mindennapi teendőkben is.
Budakeszi Város Önkormányzata a település arculatának, esztétikai képének kialakítására a rendezett, ápolt „zöldövezet” megtartása érdekében „Virágos Budakesziért” díjat alapított 2003-ban.