Ostoros Gyuláné (1920-2015)
Életének 95. évében, békében megtért Teremtőjéhez Ostoros Gyuláné. Utolsó útjára 2015. augusztus 19-én, szerdán 15 órakor kísérjük a budakeszi temetőben.
Életének 95. évében, békében megtért Teremtőjéhez Ostoros Gyuláné. Utolsó útjára 2015. augusztus 19-én, szerdán 15 órakor kísérjük a budakeszi temetőben.
2015. augusztus 3-án elhunyt Karádi Ferencné, Erzsike, nyugdíjas tanárnő. Váratlan hirtelenséggel távozott el körünkből. Élt 83 évet. Utolsó útjára 2015. augusztus 25-én 11.30-kor kísérjük a Rákoskeresztúri Új Köztemetőben.
2015 június 13-ától 20-áig a Katolikus Karitász és a Jobb Kor Polgári Egyesület anyagi támogatásával 11, Budakeszin élő, szociálisan hátrányos helyzetű, rászoruló gyermeket és több budakeszi nagycsaládot nyaraltattunk a Boros Judit tulajdonában lévő badacsonylábdihegyi táborban.
A tábort Dalotti Zsuzsa (Jobb Kor Polgári Egyesület), Bezeczky Erszébet (Széchenyi Általános Iskola), Ványiné Kiss Szilvia (Híd Családsegítő) és Ambrózyné Zákányi Emőke (Katolikus Karitász) szervezte.
A tábor tervezése során elsődleges célunk az volt, hogy a családsegítő által javasolt gyerekek számára olyan egy hetet biztosítsunk, ahol, ha rövid időre is, de kiszakadhatnak abból a közegből, ami gyakran a problémáik forrása. Másodlagos célként pedig szerettünk volna – az értékközvetítés mellett – minél több személyes törődést és figyelmet nyújtani a gyerekek számára, mert tapasztalataink alapján ebben szenvedik el a legnagyobb hiányt.
Ezért döntöttünk a szociális integráció mellett, így olyan nagycsaládosok nyaraltak a meghívott gyerekek mellett, akik vállalták az ezzel járó kihívásokat. Várakozásainkat messze felülmúlta a rendszer működőképessége. Az integráció egy olyan magas foka jelent meg, ami minden résztvevő számára egyértelműen pozitívnak bizonyult. Pedagógiai meghatározással: megszületett az inklúzió (befogadás) állapota. A nagycsaládosok hasznosnak érezték magukat, megoszthatták problémáikat, a családsegítő által küldött gyerekek számára pedig egy elfogadó, türelmes közeg, családi modell szolgált mintául. Napról napra érezhető volt a gyerekeken a változás, a rossz beidegződésektől történő elszakadás. Az, hogy ez létre jöhetett, minden táborlakó számára örömet jelentett.
Tudjuk, hogy a gyerekek problémáit nem oldhatjuk meg, de ez az egy hét mindannyiunk számára nagy élmény volt.
A nap rövid imával és taizéi dalok éneklésével indult és zárult. A reggelit fürdés vagy kirándulás követte, ebéd után pedig különféle játékokat játszottunk, a nagyobb gyermekeink néptáncot tanítottak, rengeteg közös játékot szerveztek, illetve természetesen fürödni mentünk. Kiemelkedő élményt jelentett a szigligeti vár, a balatonedericsi Afrika Zoo megtekintése, a Badacsony megmászása és a Balaton-Badacsony multimédiás kiállítás.
Célunk az, hogy kövessük a gyerekek sorsának alakulását, ennek első állomása az lesz, hogy bevonjuk őket a Jobb Kor által szeptember második hétvégéjén szervezett közös családi programba, ahol a nagycsaládok mellett a táborban résztvevők családjait is szeretnénk vendégül látni, megismerni.
Dalotti Zsuzsa
Ma ünnepli 77. születésnapját Balczó András háromszoros olimpiai, tízszeres világbajnok öttusázó, a Nemzet Sportolója, aki 1938. augusztus 16-án született Kondoroson.
2015.08.11.-én közel két hektár erdő égett le a Pest megyei Budajenő határában. A nehéz erdei terepen a fővárosi hivatásos tűzoltóság munkáját a Pilisi Parkerdő Zrt. szakemberei és önkéntes tűzoltó egyesületek tűzoltói segítették.

A Budakeszi Vadaspark az elmúlt egy évtizedben gyökeres változáson ment keresztül; mára szolgáltatásait és infrastruktúráját tekintve is korszerű, vonzó, sokféle programjával széles közönségigényt kiszolgáló családi kikapcsolódási centrummá nőtte ki magát. E változás-folyamat egyik mérföldköve a főbejárat felújítása és funkcionális bővítése.
Júliusban bejegyezte a Budapest Környéki Törvényszék a Budakeszi Amatőr Asztalitenisz Sportegyesületet.

Havas Boldogasszony Katolikus Templomunk búcsúja egyben Budakeszi Búcsúja is.
Római katolikus templomunkat, Havas Boldogasszony tiszteletére szentelték fel, ezért augusztus ötödikét követő vasárnapon ünnepeljük a búcsú napját. Idén, augusztus 9-én is folytatódott az 5 éve felélesztett hagyomány, miszerint a templom búcsú napja egyben az egész település ünnepe is.

Mátéffy József Sajóudvarhelyen született (ma Románia) 1915. július 11-én, ötgyermekes család harmadik gyermekeként. Édesanyja bizonyára nem sejtette a boldog tényt, hogy gyermekének megadja az Isten, hogy egy évszázad tanúja legyen.

Augusztustól Budakeszin is felkereshető a munkaügyi központ! A Fő utca 103.-ban, a családsegítő épületének földszinti részén a következő ügyfélfogadási rend szerint fogadják a regisztrálókat, illetve az álláskeresőket: