Új „köntöst” kap a Korányi
A fejlesztés célja az épület energetikai jellemzőinek javítása, energia-megtakarítás elérése, és közvetve a betegek komfortosabb körülmények között, magasabb színvonalon történő ellátása.
A fejlesztés célja az épület energetikai jellemzőinek javítása, energia-megtakarítás elérése, és közvetve a betegek komfortosabb körülmények között, magasabb színvonalon történő ellátása.
Új Keszi Táncház az Erkel Ferenc Művelődési Központban a Szigony Zenekarral 2015. november 27-én, pénteken és december 27-én, vasárnap.
Több olyan komoly beruházás is befejeződött, folyik, illetve készülődik mostanában Budakeszin, melyek a városban élők mindennapjait is érintik, és a lakosság érdekeit szolgálják. Ohr Alajos alpolgármester ezekről beszélt a Buda Környéki Televízió Gazdasági magazin című műsorában. Elsőként arról az útépítésről, melyet a Budaörs felé közlekedők már korábban észrevehettek, de mindeddig nem sokat lehetett tudni róla.

Hatodik alkalommal rendezik meg Budakeszin a Keszi-Art Egyesület – vásárlással egybekötött – karácsonyi karitatív kiállítását. A kiállításon szereplő műveket a művészek nagylelkűen felajánlották a Budakeszin élő, szociálisan rászoruló emberek megsegítésére. Jöjjön el Ön is, gazdagodjon egy csodálatos művészi alkotással!
2015. október 1-jétől ingyenes jogsegély szolgálatunk meghosszabbított nyitva tartással áll a lakosság, ügyfeleink rendelkezésére. (tovább…)
A légi felvételeken egy erősen szlömös állapotban lévő területet láthatunk. Mindig célunk volt, hogy a település központjában egy olyan környezeti állapot jöjjön létre, ami méltó Budakeszi városához. Sajnos, a szlömösödés nemcsak a művelődési ház közvetlen környezetét jellemzi, hanem a BVV telepét és a VAM-Design épületét is, ami „szellemház”, egy kedvezőtlen konstrukció, évek óta áll üresen.
Születésnapján köszöntötte Noszlopy Andorné tanárnőt egykori tanítványa és rövid ideig kollégája Farkas Gyula emeritus polgármester.

Védjük meg az országot! Petíció a kötelező betelepítési kvóta ellen.
Defend our country. Petition against mandatory resettlement quotas.
Elindult az aláírásgyűjtés a kötelező betelepítési kvóta ellen Budakeszin is. A betelepítési kvóta a migránsok uniós tagországokba való kötelező szétosztását jelenti, mely ellen aláírásunkkal tiltakozhatunk az elkövetkező 2 hétben.
Erkel Ferenc zeneszerző és kortársa, „ikercsillaga” Liszt Ferenc születésének 200. évfordulója alkalmából 2010-11-ben többfordulós zenei vetélkedőt rendeztünk Pest megye területén működő általános iskolák, ének-zenei általános iskolák és alapfokú művészetoktatási intézmények 5-8. osztályos tanulói részére.

Az idei 2015/16-os tanévben a nagysikerű vetélkedők mintájára „ Két évszázad zenéjének négy nagy magyar mestere Erkel Ferenc – Liszt Ferenc – Bartók Béla – Kodály Zoltán” címmel ismét 3 fordulós zenei vetélkedőt rendezünk a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával.
Résztvevők köre:
– Pest megye területén működő általános iskolák, ének-zenei általános iskolák, alapfokú művészetoktatási intézmények 5-8. osztályos tanulói
– 6 fős összevont tanulócsoportok
Vetélkedő időtartalma: 2015 november – 2016 május
Alapjáték időtartalma: 2016. január-február
Elődöntők időtartalma: 2016. március-április
Döntő időpontja: 2016. május 18. 10 óra
A játékok időpontja: délelőtt (várhatóan 9.30 órai kezdéssel)
Az alapjátékok és elődöntők pontos időpontjáról a jelentkezési idő lejárta után emailben értesítjük az érintetteket.
Helyszín: Erkel Ferenc Művelődési Központ (2092, Budakeszi, Fő u. 108.)
A vetélkedő legjobb három csoportját értékes tárgynyereménnyel jutalmazzuk.
A vetélkedő szakmai vezetője ismét Varga Károly ny. főiskolai vezető tanár (Liszt Ferenc Zene- Művészeti Főiskola Tanárképző Intézete), 57 éven át a Magyar Rádió munkatársa, szerkesztő-riporter, műsorvezető, 22 éven át a Magyar Televízió műsorvezetője, a KÓTA 2015 évi „Életmű” díjasa.
A vetélkedő döntőjének zsűri elnöke Somogyváry Ákos az Erkel Társaság Elnöke, Erkel Ferenc leszármazottja.
Zenei vetélkedő várható témakörei:
I. Erkel Ferenc
II. Liszt Ferenc
III. Bartók Béla
IV. Kodály Zoltán
Jelentkezési lap: letölthető az Erkel Ferenc Művelődési Központ honlapjáról (www.efmk-budakeszi.hu), kérhető emailen: info@efmk-budakeszi.hu, telefonon: 0623/451-161, és postán: Erkel Ferenc Művelődési Központ, 2092. Budakeszi, Fő u. 108.)
A felhívásra eddig Budakeszi, Bugyi, Budaörs, Gödöllő, Isaszeg, Piliscsaba, Százhalombatta, Sződliget és Üllő településekről érkeztek jelentkezők, de várjuk szeretettel a további régi és új iskolák jelentkezését!
EFMK munkatársai
A halottak napja az elhunyt, de az üdvösséget még el nem nyert, a tisztítótűzben lévő hívekért tartott keresztény ünnep. A katolikusok november 2-án tartják, a Mindenszentek november 1-i főünnepét követő ünnepnapon.
Ezen a napon sokan gyertyát, mécsest gyújtanak elhunyt szeretteik emlékére, és felkeresik a temetőkben hozzátartozóik sírját. Magyarországon a halottak napja fokozatosan vált a katolikus egyház ünnepnapjából – felekezetektől független – az elhunytakról való megemlékezés napjává.