Gyurkóné Mohai Zsuzsa ( -2017)
Tragikus hirtelenséggel elhunyt Gyurkóné Mohai Zsuzsa, a Széchenyi István Általános Iskola kolléganője.
Mohai Zsuzsa néni nyolc éve fogja ballagó osztálya kezét, melyet 2017. 03. 20-án este elengedett…
Tragikus hirtelenséggel elhunyt Gyurkóné Mohai Zsuzsa, a Széchenyi István Általános Iskola kolléganője.
Mohai Zsuzsa néni nyolc éve fogja ballagó osztálya kezét, melyet 2017. 03. 20-án este elengedett…
Március 11-12-én a Budakeszi Zákányi Zsolt Református Vegyeskar Kárpátaljára látogatott, hogy a ráti, minaji, homoki, ketergényi testvérgyülekezetekben énekszóval szolgáljon a reformáció 500. éve és a nemzeti ünnep alkalmával. A kórussal együtt utaztak a budakeszi református gyülekezetnek és alapítványának képviselői is, hogy immár ötödik alkalommal átadják az ukrajnai polgárháború miatt nehéz helyzetbe került kárpátaljai magyar református testvéreknek a budakesziek által összegyűjtött természetbeni és pénzadományt.
Az énekkar, Kádár Ágota karnagy vezényletével, szombaton a ráti református templomban koncertszerűen adott elő válogatást a protestáns hagyományokon alapuló nemzetközi és a magyar kóruszene darabjaiból a 16. századtól napjainkig ívelő időszakból. Nagy örömünkre szolgált, hogy az alkalom után, igen bőkezű szeretetvendégség keretében, többórás kötetlen beszélgetésre volt lehetőségünk a testvérgyülekezetek lelkipásztorával, Szimkovics Tiborral és feleségével Szimkovics Edinával, tagjaival, presbitereivel. Megismerhettük nehézségeiket és örömeiket, várakozásaikat és reményeiket, mi is bemutatkozhattunk személyesen. Szívet melengető volt, hogy többen emlékeztek a kórusunk 2004. októberi látogatására, és az akkori vendéglátó családok érdeklődtek budakeszi vendégükről. A helybéliek kórusunk minden tagjának és gyülekezetünknek is ajándékokkal kedveskedtek.
Vasárnap a minaji református templomban az istentisztelet elején szolgáltunk zsoltár- és gyülekezeti ének feldolgozásokkal. Meghallgattuk egy igen tehetséges minaji gyermek versmondását, aki Arany János Fiamnak című költeményét adta elő: „Mert szegénynek drága kincs a hit./ Tűrni és remélni megtanít.” Az istentiszteleten Bob Ilona Enet lelkész, kórusunk tagja hirdette Isten igéjét, ezzel is erősítve a gyülekezeteink közti lelki kapcsolatokat.
A két nap során lehetőségünk volt egy-egy rövid városnézésre Ungváron és Beregszászon. A zökkenőmentes határátkeléseinkhez segítséget kaptunk az ungvári és a beregszászi magyar főkonzulátus munkatársaitól, amit ezúton is köszönünk. A szállást és az étkezéseket az Ungi Református Egyházmegye kezelésében álló Ráti Sion Missziós Központban biztosították számunkra vendéglátóink. A látogatást a Nemzeti Együttműködési Alaptól elnyert pályázati támogatásból és a Budakeszi Református Emléktemplom Alapítvány segítségével finanszíroztuk.
Amíg szükséges, a Budakeszi Református Emléktemplom Alapítvány folytatja a kárpátaljai testvérgyülekezetek támogatását, kb. félévenként tervezzük az adott időszakban összegyűlt összeg eljuttatását. A 11991102-02125525-00000000 (Erste Bank) bankszámlaszámon fogadjuk a felajánlásokat. Kérjük, a közlemény rovatban tüntessék föl: Kárpátalja.


Az Erkel Ferenc Művelődési Központban megrendezett ünnepi műsoron közreműködtek a Széchenyi István Általános Iskola 4. évfolyamos tanulói, akik felidézték a népek tavaszát, a márciusi eseményeket, a szabadságharc dicső harcait. A műsor végén Ady Endre Fölszállott a páva c. versének megzenésített változatát adták elő a gyerekek Mayer Zita és Lukács László kíséretében.
A jó idő beköszöntével eljött az ideje a kertekben a tavaszi munkálatok megkezdésének, köztük a kertészkedés során felgyülemlett gallyak, levelek eltakarításának.
Átadták az Ifjúsági Díjat a 20 éves Györgyjakab Máté Európa-és világbajnok kajakozónak. Elkötelezett az utánpótlás nevelés mellett, fontosnak tartja a fiatalok a sport szeretetére való nevelését, melyet saját közvetlen környezetében is elősegít.

Akciókkal és finom pékárukkal várjuk mindennap Budakeszin, a buszvégállomásnál, a lángosos mellett!
1 kg fehérkenyér csak 250 Ft
1/2 kg fehérkenyér csak 170 Ft.

Budakeszi lakosai fölöttébb el vannak kényeztetve, hiszen annyi hegy, völgy, domb illetve erdő öleli körül a kisvárost, amennyi országos szinten is a legzöldebb települések közé emeli. Ez a hatalmas „kincs”, melyet sokan ki sem aknáznak, azon túl, hogy észrevétlenül mindennapjainkat is zöldebbé varázsolja, első osztályú terep a természetben sportolni vágyók számára. Bár a mai napig is sokaknak a Budakeszi és a sport főnevek összekapcsolása a télisportokat juttatja észbe, az elmúlt évek/évtizedek gyenge teleinek köszönhetően, ez mára már sajnos többnyire csak emlék.

Segítsenek nekünk megtalálni egy szemtanút!
2016. október 15-én, délután 2 körül elütötték az egyik gyerekünket a Szépjuhásznénál, a Gyermekvasút állomása előtti zebrán. A következő autó sofőrje átadta a névjegyét, hogy felhívjuk, ha szükség van rá. Most ért oda a nyomozás, hogy kellene a segítsége, de sajnos elvesztettük a névjegykártyáját!