Skip to content Skip to left sidebar Skip to right sidebar Skip to footer

Author: Kufa András

Együtt zártuk a szezont

Múlt szerdán a hagyományoknak megfelelően egy közös évadzáró focival, családi délutánnal fejeztük be ezt a tanévet.
Egy olyan időszakot, amely számunkra és a gyerekek számára is rendkívül tanulságos és sikeres volt.
Nagyon sokan itt voltatok velünk és az egész sporttelepet piros pólós kis és nagyobbacska focisták lepték el.
Sok szép emléket viszünk magunkkal ebből az évből is. Szerencsére azt mondhatjuk, hogy az egészen pici korosztályunktól a legidősebb U15-ös csapatunkig minden csoport domináns és kiemelkedő teljesítménnyel rukkolt elő ebben a régióban.
Csak pár konkrétum✅:

  • U8/9-es csapatunk minden Bozsik tornán a legtöbb gyermekkel szerepelt és nagyon markáns teljesítményeket produkáltak
  • U9-es csapatunk 20 partnercsapatból az I. Helyen végzett az FTC Partnercsapatok tornáján
  • U10/11-es csapatunk minden Bozsik tornán a legtöbb gyermekkel szerepelt és nagyon markáns teljesítményeket produkáltak
  • U11-es csapatunk 20 partnercsapatból az I. Helyen végzett az FTC Partnercsapatok tornáján
  • U12/13-as korosztályunk mindkét bajnokságban szereplő csapata kiemelkedő teljesítmény nyújtott a saját csoportjában
  • U12-es csapatunk egy erős nemzetközi tornán Gabersdorfban csoportgyőztesként 5 győzelmet aratott és csak egyszer maradt alul ellenfelével szemben (SK Sturm Graz)
  • U14/15-ös csapatunk egy rettentően intenzív futsal szezont zárt óriási sikerrel és a megye legjobb 8 csapata között is épphogy II. Helyen végzett csak
  • U14/15-ös csapatunk Pest megye legjobb 8 csapata között a II. Helyen végzett a kiemelt bajnokságban úgy, hogy csapatunk 70%-a egy évvel fiatalabb volt

A legnagyobb öröm számunkra mégis az a boldogság, amit az arcotokon nap, mint nap látunk amikor a pályára léptek és belerúgtok a labdába.
Igyekszünk továbbra is azon az úton haladni, amelyen töretlen marad a boldogságotok miközben folyamatosan fejlődünk Együtt!
Gratulálunk a díjazottaknak🥳:
Év Játékosa U11: Torma Soma
Év Játékosa U13: Csizner Andor
Év Játékosa U15: Juniku Máté
Köszönünk Mindent!
Hajrá BLA

Megosztom a cikket

EZÜSTÉRMES LETT DIÁKOLIMPIÁN A SZIA SZÍNEIBEN

EZÜSTÉRMES LETT DIÁKOLIMPIÁN A SZIA SZÍNEIBEN ÉS ORSZÁGOS BAJNOKSÁGON AZ MTK SZÍNEIBEN RG SPORTÁGBAN HARMADIKOS TANULÓNK 🥈🥉😲
Nótás Csilla, 3.e osztályos tanuló háromszor is felállhatott a dobogóra RG sportágban, egyszer a Diákolimpián és kétszer az Országos Bajnokságon, eredményei magukért beszélnek.👇
SZIA színeiben:
Diákolimpia szabad gyakorlat 2. hely, karika 7. hely👏
MTK színeiben:
Országos Bajnokság szabad gyakorlat 2. hely, karika 5. hely, csapattal 3. helyen zártak.👏
Egyéni összetett eredményével 4. helyen végzett.👏
Csilláról nem most írunk először, sportszeretete, tudása követendő példa lehet a felnövekvő ifjúság számára! 🥰
Csilla, szívből gratulálunk eredményeidhez, büszkék vagyunk Rád, gyönyörű sportteljesítmény! Csak így tovább!!

Megosztom a cikket

Vállalkozói fórum Budakeszi

Budakeszi összes adóbevételének 70 %-a a helyi vállalkozók munkájának eredménye.
🙏Ezt köszöntem meg a mai vállalkozói fórumon, amelyen előadást tartott Balogh Petya Hivatalos Oldala startupper, befektető, mentor, Décsi András, a KKV Doki alapító- ügyvezetője, mindketten budakeszi lakosok, és Bene Dániel, a MFOI Magyar Fejlesztésösztönző Iroda tanácsadója.

www.facebook.com/gyoriottilia

www.facebook.com/budakornyekitv

Megosztom a cikket

Kezdődik a 2023-as csillagászati nyár

Kezdődik a 2023-as csillagászati nyár: mit jelent a napforduló, meddig van világos június 21-én, mikor van Szent Iván éjjele?

Évente kétszer kerül sor úgynevezett napfordulóra: egyszer nyáron, és egyszer télen. A napforduló egy csillagászati kifejezés, mely azt a pillanatot fejezi ki, amikor a Nap pozíciója eléri legmagasabb pontját a pályáján északon a Ráktérítőhöz, délen a Baktérítőhöz képest. A nyári napfordulóra idén június 21-én, a télire december 22-én kerül sor. Fordulat következik be abban is, hogy milyen hosszúak lesznek a nappalok, illetve az éjszakák. A téli napfordulóig a Nap látszólag északról déli irányba halad, azt követően a mozgása délről északi irányú lesz. Vagyis mától kezdve rövidülnek a nappalok egészen a téli napfordulóig.

A nyári napforduló 2023-ban, június 21-én

www.penzcentrum.hu

Megosztom a cikket

Nemzetiségi tábor

Az első tábori napunkon a Heimatmuseum Tarján és a Leimen Haus, Mány látott minket vendégül.
Tarjánban megnéztük a tájházat és a Lehrpfad-ot jártuk végig.
Mányon a Leimen ház udvarán jót játszottunk, pihentünk és közben gyönyörű kézműves ajándékok készültek a családtagoknak.
Programjaink a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. és Magyarország Kormányának támogatásával valósultak meg.
Megosztom a cikket

EM: Októbertől ingyenes lehet a gumiabroncs-hulladék leadása

Az elhasználódott gumiabroncsokat októbertől ingyenesen lehet majd leadni, emellett a használt sütőolaj és a textilhulladék elkülönített gyűjtését is biztosítja a MOHU MOL Zrt. – mondta el az Energiaügyi Minisztérium (EM) hétfői közleménye szerint Raisz Anikó környezetügyért és körforgásos gazdaságért felelős államtitkár annak kapcsán, hogy a kormány társadalmi egyeztetésre bocsájtotta az egyes termékáramokra vonatkozó kormányrendelet tervezetét.

hirado.hu

Megosztom a cikket

Év végi gyermekrajz kiállítás a Wudisuliban

2.a, 5.a, 5.b, 6.a, 6.b, 7.a, 8.a osztályainak rajzórai munkáiból
Másodikosaink őszi szivárványos faleveleiben „Az én mesémet” jelenítették meg fázisrajzaikkal. Az igazi falevél körül pedig szabadkézzel rajzoltak leveleket búvóhelyként erdei állatkáknak.
Tavasszal a hóvirágos festménybe Zelk Zoltán: Hóvirág című versét komponálták bele.
Lázár Ervin történetéhez és cigánymesékhez is készültek illusztrációk.
Az ötödikesek a Petőfi Sándor-évforduló keretében a János vitézhez forma-átértrelmezéssel közelítettek. A felsős diákok Petőfit Pop Art stílusban ábrázolták.
Mona Lisáról parafrázisokat a hatodikosok, egymásról kubista portrét a nyolcadikosok készítettek.
Szerepelnek egyiptomi szarkofág, görög tányér és pajzs, gótikus rózsaablak tervek, mandalák, fauvista tájképek, csendéletek és véletlen lett firkákból készült képkiegészítések is.
Szeretettel várjuk kiállításunkra az érdeklődőket a Wudisuli aulájába (Knáb János utca 60.).
Tarkovács Edina
rajztanár
Megosztom a cikket

Jövőre is lesz sörfesztivál! Kérem, segítsenek javaslataikkal a szervezésben!

„Jövőre is lesz sörfesztivál! Kérem, segítsenek javaslataikkal a szervezésben!
❓ Milyen fellépőt látnának szívesen?
❓ Megfelelő volt-e a Fő téri helyszín?
❓ Mit javasolnak, min változtassunk?
❓ Biztonságban érezték magukat?
❓ A sör és gasztro kínálat megfelelő volt?
Ez csak pár kérdés. Minden vélemény számít, kérem, hogy írják meg kommentben, vagy a pm.titkar@budakeszi.hu címre.
A segítségüket előre is köszönöm! 💕” – írta hivatalos Facebook oldalán a polgármester.

www.facebook.com/gyoriottilia

Megosztom a cikket