Author: Kufa András
Hidas Bence: És mindent betemet a hó – könyvbemutató és dedikálás
Hozzánk ma beköszöntött a hó. Hidas Bence ajándékozott nekünk egy példányt frissen megjelent könyvéből és minden kedves budakeszi lakosnak jó olvasást kíván. Hidas Bence első regénye egy feszült hangulatú, 1924 fagyos telén, Budakeszin játszódó krimi, amelyben a fővárosból küldött két nyomozó, Pinelli Károly és Márzay Ottó egy fiatal lány halálával kapcsolatban próbálja kideríteni az igazságot.
Szép győzelem a Diósdi TC ellen
Szombaton U15-ös csapatunk hazai környezetben fogadta aktuális ellenfelét.
Habár az időjárás miatt picit bosszankodtunk az eső csak 30 percig hátráltatott bennünket. Ezt követően a körülmények is ideálisak voltak ahhoz, hogy látványos mérkőzést láthassanak a kilátogatók.
Csapatunk folytatta jó szokását és az első pillanattól kezdve dominánsan és kezdeményezően játszott.
Az első félidő különösen tudatosra sikerült, ennek köszönhetően nagy előnyt dolgoztunk ki a félidőre. Egy picit a koncentrációnk kárára ment a fölényünk, de a gól gyártás nem állt meg.
Budakeszi LA – Diósdi TC 15 – 1
Gratulálunk Gyerekek!
Hajrá BLA!
www.facebook.com/BudakesziLA
www.facebook.com/budakeszi.hirmondo
Kapcsolódó:
Ingyenes tüdőszűrés
Ingyenes tüdőszűrés a tüdőrák megelőzése érdekében! Erről tárgyaltunk az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet vezetőjével dr. Bogos Krisztina PhD főigazgató-főorvossal és kollégáival.
Időpontkérés október 2-tól: 06 30 153 0951 (hangüzenetben, vagy sms-ben), vagy e-mailen: tudorakszures@koranyi.hu
https://www.facebook.com/budakeszi.hirmondo

Erasmus + projektindító rendezvény
Az Erasmus+ Revival – Népi kultúránk megőrzése Európában című nyertes programunk indulásához kapcsolódó továbbképzésen vettünk részt a Tempus Közalapítvány szervezésében. Nagyon várjuk a közös munkát mind az iskolán belül, mind a temerini Kókai Imre Általános Iskolával.
Nagy Edit tanárnő és Rácz Mátyás tanár úr
Kommunikációs készségfejlesztő tréning a Generációk Házában
A sikeres családi működés egyik fontos aspektusa, hogy megtanuljuk kontrollálni saját viselkedésünket. Azzal, hogy reakcióink konstruktívak, pontos megnevezéssel illetjük érzelmeinket, egészséges kommunikációs mintákat adhatunk gyermekeink számára. Ez magában foglalja, hogy odafigyelünk a nyelvezetünkre és a hangnemünkre, aktívan meghallgatjuk gyermekeinket és partnerünket. A konfliktusokat érdemes empátiával és nyitottsággal megközelítenünk.
Egy másik kulcsfontosságú stratégia a nyugodt családi mindennapok megteremtésére az, ha világos szabályokat és elvárásokat állítunk fel. A viselkedésre vonatkozó határok és irányelvek meghatározásával a gyerekek megtanulhatnak úgy kommunikálni, ami magában foglalja a konfliktus-megoldási és problémamegoldó készségeket, ezzel együtt tiszteletben tudják tartani mások igényeit is.
A gyermekkor a tanulás és a növekedés kritikus időszaka, különösen a kommunikációs készségek tekintetében. Szülőként a mi felelősségünk, hogy megtanítsuk gyermekeinknek a hatékony kommunikációt és a családon belüli békét és kapcsolatot elősegítő szokásokat. A biztonság és az otthonosság érzetével olyan meghitt környezetet teremthetünk, amely támogatja gyermekeink érzelmi és szociális fejlődését. Ez magában foglalja olyan családi rituálék és hagyományok bevezetését, amelyek elősegítik a kapcsolódást és az összetartozás érzését, valamint a meleg és barátságos fizikai környezet kialakítását.
Végső soron a családok sikeres működésének kulcsa a kommunikáció, az empátia és a kapcsolat előtérbe helyezése. Gyermekeink és partnereink szükségleteinek és érzéseinek megbecsülésével elősegíthetjük a kölcsönös megértés és tisztelet érzését, ami elősegíti a családon belüli békét és harmóniát. Akár aktív meghallgatással, őszinte kommunikációval, akár átgondolt problémamegoldással, minden szülőnek hatalmában áll olyan biztonságos és támogató környezetet teremteni, amely táplálja gyermekei érzelmi és szociális fejlődését.
Szeptember végén újra hat héten keresztül várjuk a vállalkozó kedvű szülőket, nagyszülőket, dédszülőket, szülő jelölteket, hogy együtt tanuljunk, fejlődjünk!
Trénerek: Biczók Csermely Zsófia és Darvas Péter Helyszín: Generációk Háza Budakeszi, Erdő u. 83. Időpontok:
- 2023. szeptember 25. hétfő 17:00-19:00
- 2023. október 16. hétfő 17:00-19:00
- 2023. október 2. hétfő 17:00-19:00
- 2023. október 31. hétfő 17:00-19:00
- 2023. október 9. hétfő 17:00-19:00
- 2023. november 6. hétfő 17:00-19:00
Ahol a füvet nyírják
Kiss-Baranyi Sándor, a Budakeszi Labdarúgó Akadémia elnöke, a Fradi utánpótlás szakmai igazgatója a saját labdarúgó karrierjének kezdeteiről és a BLA fejlődéstörténetéről is nyilatkozott a Budakeszi Hírmondónak.
A Fradival kezdődik minden
Amikor találkozunk, alig tudunk bemutatkozni egymásnak, mert egy nyugdíjas hölgy letámadja: megpuszilja, s beszámol arról, hogy az unoka elszántan focizik. A pincér is alázatosan köszön, hisz a csapatban hátvéd volt, vagyis Kiss-Baranyi Sándor, a Budakeszi LA alapítója nem idegen Budakeszi földjén. Tudtam róla, hogy a semmiből is képes focipályát álmodni, s itt az idő, hogy a jövőbe nézzünk, de előbb a múlt. „Nagyapám, apám, én és a fiaim Ferencváros drukkerek vagyunk, családi hagyomány zöld-fehérnek lenni. Ez sors.
Az Üllői útra apám vitt ki gyerekként, meneteltünk a B-középben.” Kiss-Baranyi meg a Fradi utánpótlásában dolgozik, vagyis a forrásnál van, amiben reménykedhet a magyar foci. „A magyar labdarúgás jobb korszakai mindig egybeestek a Fradival” – ahogy pontosan jegyzi meg az elején. Apámra, aki jogi bíró volt, s mégis B-közepes, megjegyzi rá: „nem volt ritka régen, ma sem, hogy a B-középben ott az intelligencia, rengeteg kvalifikált ember van a Fradiban, ez a különbség a többi csapathoz képest. Vagyis a stratégiai gondolkodásban jár elöl a Fradi, a Fradi mindig kivétel volt, a Honvéd és a Fehérvár ezt a banális problémát rontja el. Fontos a klub építés, ez a lényeg, egy irányba kell tartani. Van víziója a vezetőségnek, abban nincs hiány, de megvalósíthatóság projektet produkálni, az művészet. A Fradi eredménye, hogy a vezetőség és a szurkolók egy irányba tartanak. A rasszizmust is az intelligencia győzte le a stadionban.”
Grundból focipálya
Kiss-Baranyi a kezdetekről így vallott: „Én vidéki gyerek voltam, s a sportban tehetséges, kiemeltek, s így kerültem ide Budakeszire a Nagy Sándor József Gimnáziumba, aminek profilja a sport volt. 1985-öt írunk. Úgy döntöttem, hogy a pedagógiai pályát választom a sport területen. Olyan tanáraim voltak, mint Felső Imre, felfuttatott a Makkoson és vissza, és jött velünk. Komoly. De Weipert János, az utódja folytatta. A gimi udvarán fociztunk, s ott jutott eszünkbe, hogy itt semmi nincs a gyerekeknek, még egy rendes pályánk sincs. Közben minden nap egy órát utaztam buszon, ott aludtam, este, éjjel tanultam, majd újra vissza, elegem lett belőle. Sikerült: az önkormányzattal együttműködve elindulnunk az úton. Az első edzésen voltak tízen, egy hónap múlva negyvenen. Megalakult 2005-ben a Budakeszi LA.
Semmi hasonló nem volt akkor itt. A cél a közösség létrehozása volt. Ahogy a kosárlabdában forradalmi volt a streetball, a fociban a grun-dok születése jelentette a reményt, hogy a fiú vagy lány, mindegy, nem a mobilján függ, vagy drogozik, hanem focizik, passzol, gólt lő.” Montecchio Maggiorében, Olaszországban leste el a módszert Kiss-Ba-ranyi, az se volt baj, hogy zuhogott az eső kegyetlenül. „Ott láttam egy csodát, hogy miként foglalkoznak és fociznak a picikkel.” Az ambícióját magától adta hozzá. „Lendületből történt minden. Az már plusz volt, ha ilyet csinálunk, akkor csináljuk jól. Akkor ez még nem volt szokásos gondolkodás. A hátországra akkor még senki nem gondolt.”
A történelem
A sváb kitelepítések története ismert Keszin. De minden rosszban van valami jó, Kiss-Baranyiék a Budakeszi gyerekekkel kijárnak Baden-Württenbergbe is. 2006 óta tornára, persze, megnézik a Mercedes gyárat, s utána meccs. A német és olasz iskola működik. Amikor elválunk, a fiatal Lisztest méltatjuk, jobb lehet még az apjánál is. Neki Tóth Alex és Manner is a remény, s hála Istennek, ott a Kecskemét, ami a Fradi hátában liheg. Ilyen időkben érthetetlen reménykedés. „Néha jó álmodni” -mondta Kiss-Baranyi Sándor.
Bakács Tibor
Budakeszi Hírmondó 2023. augusztus
Kapcsolódó:
2023/24-ES TANÉVET MEGNYITOTTUK
Bódi Zsuzsanna intézményvezető asszony 2023. szeptember 1-jén kinyitotta iskolánk kapuit, köszöntve a több mint 1000 fős diáksereget, köztük az iskolát kezdő elsősöket🦊 és a ballagó nyolcadikosokat🐺 is. Köszönjük a szülők, meghívottak, fellépők részvételét ünnepélyünkön!☺️ Sikerekben gazdag új tanévet kívánunk mindenkinek!
Közbiztonsági Közellátási és Környezetvédelmi Bizottság ülése 2023.09.20.
A Közbiztonsági Közellátási és Környezetvédelmi Bizottság ülésén a temetői urnafal bontásáról és betonkerítés építéséről szóló előterjesztés is napirenden van.
www.facebook.com/budakeszi.hirmondo
| Napirend | Cím | Előterjesztő | Tárgyalja | |
|---|---|---|---|---|
| 0. | Meghívó | Somlóvári Józsefné | Közbiztonsági Közellátási és Környezetvédelmi Bizottság elnök KKKB | |
| 1. | 302. előterjesztés | dr. Győri Ottilia polgármester | KT, PKB, KKKB, KFB, OKEB | |
| 2. | 319. előterjesztés | dr. Győri Ottilia polgármester | KT, KFB, KKKB, PKB | |
| 3. | 317. előterjesztés | dr. Győri Ottilia polgármester | KT, PKB, KKKB, KFB | |
| 4. | 326. előterjesztés | dr. Győri Ottilia polgármester | KT, PKB, KKKB |





