Skip to content Skip to left sidebar Skip to right sidebar Skip to footer

Author: Kufa András

Jótékonysági Szivárvány buli

Óvodánkban a szülői összefogásnak és a szülői együttműködésnek komoly hagyománya van.

A 27. óvoda bálunkon a gyerekekért való együttes gondoskodás eredménye, hogy újra sikerül megvalósítani közös céljainkat, melynek nyertesei gyermekeink.

Előadónk Weisz Viktor színvonalas műsora után megjött a táncos kedve a szülőknek és vendégeinknek egyaránt. Hajnalig roptuk a táncot. Megtisztelő volt számunkra, hogy régi óvodásaink szülei is eljöttek és támogatták bálunkat.

Nagy sikerrel és eredménnyel zártunk, vendégeink lelkes részvételének köszönhetően. Szeretnék azoknak a szülőknek is köszönetet mondani, akik támogatói jegyek vásárlásával segítették céljaink elérését.

A 2023-es jótékonysági bálunk összes bevétele 1.088.000 Ft. Ebből az összegből vásárolunk játékokat gyermekeinknek karácsonyra, tavasszal a szülőkkel közös kerti mulatságot szervezünk a Kolompos együttes táncházával.

Polgármester Asszonynak, Alpolgármester Asszonynak, Keszi Kult és a BVV Kft. Ügyvezetőjének köszönjük, hogy megtiszteltek bennünket részvételükkel és felajánlásaikkal gazdagították bálunk bevételét.

Támogatóink voltak: Budakeszi Príma, Krisztina MUA, Lenkei-Jakab Sára, Nimbus Pékség, coffee & kids, Borháló, Squash & Fitness, MaVoVet Állatpatika, Emília kozmetika, Millarose salon ( Tesco), Amicia Pizzéria, Jó kenyér, Orion Sportrepülő Egyesület, Pami Design, Halmi András EV, Molnár Boglárka kozmetika, Bona Boglárka szépségszalon, FOX DEKO, TFWG12 Sport, Színe Java Bt., Somlai Borpincészet, Gräfl Cukrászda, Schlakta László Virágbolt, Szabó Péter, Szommer család, Cukorborsó Kertvendéglő Páty, GOMA-Baritz Bt, KESZIKULT, Tagyi Tamara, Tóth család, Réti család, Szentei család, Varga család, Horváth család, Csintalan család, Darnay Katalin, Gábriel Marina, dr. Szabó Katalin, Tarjányi-Róka család, Janics Emilia testkozmetika, Ilcsi kozmetika, Szkladányi Andrea.

Ligetiné Komáromi Gabriella óvodavezető

Megosztom a cikket

Hanuka ünnepi gyertyagyújtások

Gerő Judit és Reich Tamás tisztelettel meghívja Önt és valamennyi budakeszi pogárt, a Hanuka ünnepi gyertyagyújtásokra, a fény ünnepére, Budakeszire, az Erkel Ferenc Művelődési Központ melletti Közösségi térre (2092 Budakeszi, Fő u. 108.).
 
Gyertyagyújtások időpontja:
1. nap, December 7. 18:00
2. nap, December 8. 14:30
3. nap, December 9. 18:00
4. nap, December 10. 18:00
5. nap, December 11. 18:00
6. nap, December 12. 18:00
7. nap, December 13. 18:00
8. nap, December 14. 18:00
 
A gyertyagyújtást nap mint nap neves rabbik, lelkészek és zsidó közéleti személyiségek tartják.
A Hanuka ünnepét immáron ötödik alkalommal ünnepeljük nyilvánosan. Ezen részt vesznek városunk elöljárói, zsidó és más felekezetű polgárai és érdeklődök.
Tiszteljen meg bennünket Ön is ünnepeljen velünk!
Várjuk szeretettel!
Gerő Judit és Reich Tamás
Megosztom a cikket

Közbiztonsági fórum volt a Városházán

A Közép-Európai Biztonsági Képzési És Kutatási Központ Alapítványa és a Budakeszi Polgárőr Egyesület ,,A kistérségi közbiztonság – Polgárőr szemmel” címmel fórumot tartott a budakeszi Városházán, amelyen előadást tartott dr. Győri Ottilia polgármester, a Budakörnyéki Önkormányzati Társulás elnöke, dr. Túrós András, az Országos Polgárőr Szövetség elnöke, Hoffmann Kornél r. alezredes, a Budakeszi Rendőrőrs parancsnoka, és Uzsoki Gábor a Budakörnyéki Közterület-Felügyelet vezetője is.
A polgárőrség előtt álló legfontosabb feladatokról és az önkormányzatokkal való együttműködés tapasztalatairól, lehetőségeiről szóló előadásokban a többi közt elhangzott, hogy Budakeszin jól működő a polgárőr egyesületek vannak, és jól együtt tudnak működni az önkormányzattal és a rendőrséggel is.

Megosztom a cikket

Fiú serdülő alsóház III. Forduló

BSC-Radobasket/A 74-69🔥
BSC-BKG-Veresegyház 98-33🔥
Megint 2 meccset nyerve 100%-os mérleggel első a csoportjába a serdülő csapatunk!
Két fontos játékosunk nélkül kellett kiállnunk erre a fordulóra, ezért picit izgultam mit fog ez kiváltani a srácokból, de az első meccsen nagyon pozitív volt. Küzdöttek, hajtottak és 40-ből 40 percet vezetve újra nyertünk.
Második meccsen, arra számítottam, hogy aki kevesebbet játszik meg kevésbé domináns játékos majd előrelép és megakarja mutatni magát! Sajnos nem ez történt, első negyedre tudom azt mondani, hogy tetszett a többi már igen gyenge lett!
Összességében büszke vagyok a srácokra, még mindig nem hibáztak a bajnokságba és ezt az utolsó fordulóba is megszeretnénk tartani. Dolgoznunk kell tovább még mert nem ez a célunk, ennél jobbak szeretnénk lenni!
Köszönjük a szurkolást!👏🏻
Megosztom a cikket

PETŐFI200 MOZGÓ MÚZEUMBUSZ

Nagy örömünkre a PETŐFI BUSZ vándorkiállítás Budakeszire érkezik. November 17-18-án lesz megtalálható a KesziKultnál. Pénteken 9-19 óráig, szombaton 10-18 óráig látogathatják az érdeklődők. A program kultúrstratégiai partnerei: Petőfi Irodalmi Múzeum, Nemzeti Művelődési Intézet.
A vándorkiállítás után pár nappal, november 22-én, szerdán megtekinthető Borbély Sándor – Petőfi Sándor: Az apostol 1848-2022 című előadása a KesziKult Kulisszák szervezésében, melyre jegyek a jegy.hu oldalán és a KesziKult irodájában kaphatók.

Megosztom a cikket

Budakeszin élő dívák zenés színházi estje Budakeszin

Telt ház, kirobbanó siker, vidám pillanatok, soksok szarkazmussal a KesziKultban. Kell ennél több művésznek és közönségnek egy olyan világban, mikor minden alkalmat meg kell ragadnunk ahhoz, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben. Interjúnkban Sztárek Andreával beszélgettünk egyebek mellett az előadás megszületésének körülményeiről és lakóhelyükről, Budakesziről is szót ejtünk. A következő számunkban az előadás másik szereplőjét, Détár Enikőt kérdezzük.

Önt elsősorban tv sorozatokból ismerjük. Leginkább a „Kisváros” és a „Barátok közt” szerepei tették ismertté nevét országosan. Mindemellett közel 40 éves pályája során számos színházi alakítása is emlékezetes volt. És most egy új oldaláról is megismerhettük, hisz ennek a színházi estnek nemcsak egyik szereplője, hanem az írója is volt egyben.

Sztárek Andrea: Ez az est úgy született, hogy nekünk van közösen Encivel (Détár Enikő) egy menedzserünk, Nagy Barbara, aki azt javasolta, hogy csináljak egy önálló estet. Meg volt róla győződve, hogy nekem stand upolni kéne, mert társaságban képes vagyok a saját történeteimet nagyon viccesen elmesélni. De én ahhoz nem értek, ráadásul stand upot politikamentesen csinálni nem érdemes, én viszont nem politizálok. Aztán elkezdtem gondolkodni, hogy mi lenne hiteles az én számból – így 60 év felett – egy órán keresztül. Ez pedig nem lehetett más, mint a nőiség és az anyaság problematikája – hiszen nő és anya vagyok, ez biztos.

Mikor fejezte be „A NŐ, akinek csak megszületni volt könnyű” írását? Miképpen állt össze az előadás?

Sz. A.: 2021 nyarán készült el a szöveg, és ezt követte még a dalok kiválasztása. Olyan dalokat kerestem, melyek illeszkednek a textushoz, annak mondanivalójához, vagy éppen ellene mennek, fokozva a szarkazmust és az iróniát. És tudtam, hogy én egyedül nem állok ki a színpadra, mert úgy nem érzem igazán jól magam. Adta magát az ötlet, hogy kétszereplős legyen A NŐ. Miután én prózai színész vagyok, Enci pedig zenés, így egyértelmű volt, hogy egyikünk a prózát mondja, a másikunk énekel. Encivel harminc éves barátság a miénk, kisebb-nagyobb megszakításokkal. Egyszerre jártunk a főiskolára, évekig voltunk egy színháznál. 9 éve pedig ő is ide költözött Budakeszire, így még könnyebb találkoznunk. Aztán elkezdődtek a próbák. Néhány utcányira lakunk egymástól, ezért hol nála, hol nálam próbáltunk, és egyszer csak – ha nem is könnyen -, megszületett a végleges verzió, „A NŐ, akinek csak megszületni volt könnyű”.

Két éve mutatták be a darabot, hogyan fogadta a közönség?

Sz. A.: Járjuk vele az országot, nagy sikerrel. Van olyan hely, ahová már visszahívtak minket. Ez a mostani, Budakeszin, a huszonvalahányadik előadás volt és nagy örömünkre, itt, „hazai pályán” is sok-sok tapsot, szeretetet kaptunk a közönségtől.

Más darab írása is köthető a nevéhez?

Sz. A.: Nem. Ez az első, amit nem álnéven írtam, tehát a Sztárek névhez ez az első, ami köthető. A Turay Ida Színház több színdarabomat bemutatta (író: Báldi Mária). A „Térden állva jövök hozzád” című zenés vígjáték a mai napig műsoron van, melynek egyúttal rendezője is voltam, és az egyik főszerepet itt is Détár Enikő játssza. A címe a mindenki által jól ismert Gianni Morandi-szám, mely az előadásban többször is elhangzik, több más világslágerrel együtt.

És igen, más – még be nem mutatott – színdarabok is vannak a fiókomban. Legutóbb például a budakeszi előadásunk kapcsán többen is megkérdezték tőlem, hogy nem akarom-e ennek A NŐ… színházi estnek a férfi verzióját is megírni. Mikor ezt bárhol megkérdezik tőlem, elmondom, hogy már egy éve érlelődik bennem a folytatás. „A FÉRFI, akinek érdemes megszületni”-t is színpadra fogom álmodni, melyből megtudhatjuk majd, hogy férfinak lenni miért olyan nagyszerű, természetesen a magam női szemével, ugyanolyan iróniával és szarkazmussal, mint ahogyan A NŐ-t megírtam. Ezt is közösen fogjuk előadni Encivel.

Az előadás végén szó esett arról, hogy mesekönyvet is írt.

Sz. A.: Az egy véletlen hozta alkotásom. A pandémia alatt írtam, mikor bezárt minden, és mi, színészek teljesen ellehetetlenültünk. Se munkánk, se jövedelmünk, se semmi nem volt. És akkor én úgy éreztem, hogy nem engedhetem meg magamnak, túl a 60. évemen, hogy csak úgy kidobjak ennyi időt az ablakon. Aztán úgy hozta a sors, hogy Détár Enci élete párja, Kiss Péter egy beszélgetésünk alkalmával szóba hozta, hogy neki van egy dédelgetett mese ötlete, de ő nem bízik magában, mint íróban, s nem írnám-e meg. Megpróbálhatom, mondtam. Azóta elkészült a mese, melynek főhősei egy fiú-lány ikerpár, Luna és Mars meg a Grizzly nevű kutya. A történet barátságról, szeretet-ről, elfogadásról szól. Mindezeket az emberi nyelvet értő kutya mondja el az olvasóknak. A mese címe „Az úgy lesz!”, melynek elolvasását inkább 10 éven felüli gyereknek és szüleiknek ajánlom.

Érdekes volt látni, hogy a budakeszi előadás nézőterét 80-90 százalékban nők foglalták el.

Sz. A.: A színházakban is a nézők 80-90 százaléka nő. A nő az, aki elmegy, mert tudja, hogy a férjének ez púp a hátán, nyűg, teher, ezért aztán inkább a barátnőjét viszi magával. Ez a tapasztalatom. Gondolom, majd a „FÉRFI”-re is többnyire a nők fognak jönni. Általában a média is egyre inkább a női közönségre fókuszál. A bulvárlapok, a filmek, a sorozatok, a reklámok, minden, majdnem minden a nőkhöz szól.

És most beszéljünk egy kicsit Budakesziről, ahol 25 éve él!

Sz. A.: Én alapvetően urbánus ember vagyok. Az, hogy van egy pici kertem két fával, tökéletesen elég nekem, de miután van kutyám, és Budakeszi csodálatos természeti adottságú település, hatalmas erdőkkel körbeölelve, nagyon sokat megyek, illetve mentem vele, mert most már nagyon öregecske, és bizony nehezen tud járni.

Kedvenc helyem a mamutfenyők és környéke, mert ahhoz nagyon közel lakom, és oda a gyermekeim is kijártak szinte minden nap. Azért is szerettem Budakeszit, mikor ide költöztünk, mert félelem nélkül azt mondhattam nekik már 6 éves korukban, hogy nyugodtan kimehetnek nélkülem egyedül is a mamutfenyőkhöz. Biciklizni is gond nélkül elengedtem őket, és tizenévesen nem egyszer sátorozni is odamentek egy-egy éjszakára. Reggel pedig tele szúnyogcsípéssel megfogadták, hogy soha többé nem mennek, hogy aztán egy évvel később megint ott kössenek ki.

Megmondom őszintén, jobban szerettem a 25 évvel ezelőtti, még „falu” Budakeszit. Akkor én nagyon élveztem, hogy a város és falu összes előnye egyesült. Nekem ez a mostani Budakeszi már túlzottan elvárosiasodott. Jó volt akkor kvázi falun élni, de majdnem a fővárosban. Ma már biztosan nem merném egyedül kiengedni a kicsi gyerekeimet játszani.

Borbála és Boldizsár itt jártak iskolába. Alsó tagozatosként a SZIA-ba, majd 8 évig a Prohászkába. A lányom elvégezte a jogot, és most úgy döntött, hogy pszichológiát is fog tanulni. A fiam pedig meteorológusként végzett az ELTE-n. Egyedül neveltem fel őket, bár sok segítővel. Szerencsére remek emberek lettek, nagyon büszke vagyok rájuk.

Miképpen látja művészként Budakeszi kulturális életét?

Sz. A.: Bízom benne, hogy ‘Sigmond Bertalannak sikerülni fog fellendíteni, de még inkább megteremteni Budakeszi kulturális életét. Olvastam a napokban a vele készült interjút a Hírmondóban. Láttam, hogy nagyon ambiciózus, komoly tervekkel kezdett el dolgozni a KesziKult vezetőjeként. Vannak jó példák, melyekre érdemes odafigyelni, pl. ott van Budaörs, ahol értékes, nagyszerű előadásokat csinálnak jó rendezőkkel, kiváló színészekkel. Ezt itt is meg lehetne valósítani, valószínűleg nem ebben az épületben, mert ez erre alkalmatlan. Azt, hogy belül mit tud ez a hely, csak most tapasztaltam meg, mert mióta itt lakom, még nem tettem be a lábamat ebbe az amúgy külsőleg se túl impozáns épületbe.

De jó lenne, ha épülne a jelenlegi helyén egy új kulturális központ. Olyan nyüzsgő életet képzelnék abba az új épületbe, amely napközben sem kongana az ürességtől, sok helyiség lenne benne, kicsik, a kevesebb embert bevonzó programoknak, és egy nagyobb, technikailag jól felszerelt színházterem. Ez a hely a baba-mama programoktól a szépkorúak találkahelyén át koncertek, színházi előadások, irodalmi estek, kiállítások befogadására is alkalmas lenne. Változatos programok, hol ilyen, hol olyan! És akkor talán rentábilis lehetne, és száz év alatt esetleg meg is térülne a befektetett pénz. Mert a kultúra már csak ilyen! Drága, de elengedhetetlenül szükséges.

Horváth Jenő

Budakeszi Hírmondó 2023. október

Megosztom a cikket

Nincs és nem is volt gyermekrablás! – A rendőrség közleménye

Két esetet jelentettek a rendőrségnek a budakeszi óvodák körül történt, kisegyermekeket érintő gyanús esetekkel kapcsolatban. Az egyik ügyről ma délután közleményt adott ki a rendőrség:
„Egy budakeszi óvodából akart elvinni egy kisfiút egy férfi. El is vitte – a szülőkkel előre egyeztetett mozgásfejlesztésre.
A budakeszi rendőrök egy édesanya 2023. november 8-ai bejelentése alapján kezdtek adatgyűjtésbe és tanúkutatásba. A bejelentés szerint gyermekét egy ismeretlen férfi két nappal korábban el akarta vinni az óvoda udvaráról.
A közösségi médiában futótűzként, gyermekrablásról szóló híresztelések kezdtek terjedni, amit több médiatartalom-szolgáltató is tényként közölt.
Mostanra a rendőrök kiderítették: egy férfi valóban érkezett 2023. november 6-án délután egy kisfiúért az óvodába, ám először rossz csoportban kereste. Az abba járó, azonos keresztnevű gyermek nem volt jelen, ezért a férfi elment – egészen addig a csoportig, ahol az általa keresett kisfiút megtalálta, majd a szülők előzetes hozzájárulásával mozgásfejlesztésre vitte.
A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság ismételten és nyomatékkal figyelmeztet mindenkit a közösségi médiafelületek felelősségteljes használatára. Ellenőrizetlen, torz információk továbbítása félrevezető, egyetlen eredménye az alaptalan pánik okozása.”
Megosztom a cikket