Author: Kufa András
Tájékoztatás
Tisztelt lakosok!
Tájékoztatjuk Önöket, hogy 2018. június 28-án csütörtökön az ELMŰ hálózatunkon karbantartási munkát végez, ezért a Budakeszi Polgármesteri Hivatal (Fő utca 179.) nyitvatartása aznap szünetel.
Június 29-én, pénteken ügyfélfogadási időben várjuk kedves ügyfeleinket.
Szíves megértésüket előre is köszönjük!
dr. Szelenczy Gabriella
jegyző
A MAGYARORSZÁGI MEWA 930 EZER FORINTTAL TÁMOGATJA A BUDAKESZI ÖNKÉNTES TŰZOLTÓKAT

A Budakeszi Önkéntes Tűzoltó Egyesület 930 ezer forintos támogatást kapott, a MEWA textilszolgáltató vállalattól. Az ipari törlőkendőrendszeréről ismert vállalat magyarországi székhelye Budakeszin van. A cég nagy hangsúlyt helyez, hogy aktív tagja legyen a helyi közösségnek.
„Budakeszi közössége tagjának tekintjük magunkat, és nemcsak azzal, hogy munkahelyeket teremtünk és adót fizetünk, hanem abban az értelemben is, hogy szeretnénk támogatni a közösségi célú tevékenységeket” – emelte ki Horváth László ügyvezető, aki Budakeszin, a vállalat székhelyén a tűzoltók és a dolgozók képviselői előtt nyújtotta át a támogatást jelképező csekket Hidas Mátyásnak, a Budakeszi Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnökének. Az összeg az önkéntes tevékenység folyó költségeinek fedezését szolgálja
Csúcson a budakeszi para-fekvenyomók
A lengyelországi Pabianice adott otthont a 2018-as WUAP szervezet Erőemelő és Fekvenyomó Európa Bajnokságnak. Az épeknek rendezett kontinensviadalon viszonylag kevés magyar versenyző mérette meg magát, de a budakeszi para-fekvenyomók készültek, illetve felkészültek és érmekben reménykedtek.
Mezei Katalin a női legkisebb kategóriában indult és a dobogó legfelső fokára állhatott.
A csapat fiatal reménysége, Sztanó György a juniorok között versenyzett és magabiztos 3 nyomás után, – ami egyben új egyéni rekord is – kikérte a 4. nyomást, ami új VILÁGREKORD volt. Megcsinálta szépen, kinyomta!
Tóth István a csapat rutinos masters versenyzője szintén három jó fogással, korosztályos Világrekordot nyomott.
Ozy szavai a verseny után:
„Öröm volt ott lenni, megélni a sikereket a ragyogó eredményeket, és ahogyan fogadtak az ép sporttársaink, bennünket, para-versenyzőket, ez az igazi integráció!
A legvidámabb csapat, így könyveltek el minket és szeretettel várnak bennünket az őszi Világbajnokságra.”
A Budakeszi Hírmondó nevében is GRATULÁLUNK a nyerteseknek és Ozynak!!!
[widgetkit id=5]
Az élet nyáron sem állhat meg! Adj vért!
Véradókampánnyal toboroz a Vöröskereszt és az OVSZ
Az élet nyáron sem állhat meg! Adj vért! elnevezéssel indított nyári véradókampányt a Magyar Vöröskereszt és az Országos Vérellátó Szolgálat. A véradókra értékes heti, havi nyeremények várnak és egy fődíjat is kisorsolnak a játékban résztvevő önzetlen segítők között.
Nyáron a nagy meleg és a szabadságolások miatt csökken a véradói aktivitás, ezért döntöttek úgy az országos szervezetek, hogy június 18-a és szeptember 2-a között kampányt indított. Mindenki, aki vért ad, egy személyre szabott köszönőkártyát kap, amely egyben nyereményszelvény is. Akik feltöltik a kártyán szereplő kódot a www.voroskereszt.hu/veradasnyar oldalon, értékes heti és havi nyereményre pályázhatnak, sőt, a kampány végén egy fődíj is gazdára talál.
A heti nyertes egy igazi véradó élménycsomaggal gazdagodik, mely tartalmaz egy páros belépőt a Budapest Park valamelyik koncertjére, egy páros RepTár belépőt a szolnoki repülőmúzeumba és egy két személyre szóló borkóstolót a badacsonyi Laposa Birtokra. A szervezők havonta kisorsolnak egy kétszemélyes, 3 nap 2 éjszakás exkluzív wellness pihenést is a véradók között, a fődíj pedig egy nagyképernyős tévé lesz a Tesco Magyarország felajánlásából.
A napi biztonságos vérellátáshoz 1600-1800 véradóra lenne szükség, ezért a Vöröskereszt és az OVSZ minden lehetőséget megragad, hogy véradókat toborozzon. Idén is kitelepülnek a nagyobb fesztiválokra ? elsőként a VOLT Fesztiválon lesz lehetőség véradásra a Vöröskereszt véradókamionjában.
A pontos véradóhelyszínek és időpontok a www.veradas.hu és www.ovsz.hu oldalakon, valamint a Vöröskereszt ingyenes véradós mobilapplikációján érhetőek el.
MŰFÜVES FOCIPÁLYA LESZ A SPORTPÁLYÁNKON

Ma, június 19-én „kitűzték” és megkezdték Budakeszi műfüves futballpályájának építését, ami a tervezett uszoda mögötti területen lesz a sportpályán. A TAO-s pályázaton nyert közel 77 millió forintos támogatással megvalósuló beruházáshoz az önkormányzat mintegy 14 millió forint önrésszel járul hozzá. Az új műfüves pályát a Budakeszi Város Önkormányzatával kötött együttműködési megállapodás alapján, a sportfejlesztési program támogatásával a Magyar Labdarúgó Szövetség építteti meg. A 40×60 méteres pálya a tervek szerint nyár közepére készül el.
REKORTÁN PÁLYA AZ ASZFALT HELYETT
Megújult a Nagy Sándor József Gimnázium sportpályája. Az átadó ünnepségen Dr. Dömötörné Papp Hargita igazgató elmondta, az új gumibevonatú burkolat a Decathlon Magyarország Kft. 5 millió Ft-os, és a fenntartó Érdi Tankerület 16 millió Ft-os támogatásának köszönhető.
Az eseményen részt vett Sárfalvi Péter utánpótlás-nevelésért felelős helyettes államtitkár, Solti Péter, a Klebelsberg Központ elnöke és Csenger-Zalán Zsolt országgyűlési képviselő, valamint a Decathlon magyarországi ügyvezetője, Pósfai Gábor is. „Ez a sportpálya nem csak Budakeszinek, nem csak a gimnáziumnak, nem csak a térségek, hanem az egész országnak is fontos. Miközben világszerte ismerik és elismerik az élsportolóinkat, a kontinensen az egyik legkevesebbet sportoló nemzet vagyunk, ezen kíván változtatni a magyar kormányzat azzal, hogy a jövő évi költségvetésben is kiemelt támogatást biztosít ennek a területnek.” – mondta köszöntőjében dr. Győri Ottilia polgármester.
A Nagy Sándor József Gimnáziumban mindig nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy a diákok egészséges körülmények között sportolhassanak – mondta a Budakeszi Hírmondónak Dr. Dömötörné Papp Hargita igazgató. Hozzátette, a ?80-as években létesült sportpálya burkolata az elmúlt évtizedek alatt jelentősen leromlott, és elengedhetetlenné vált a felújítás. Agimnázium vezetése 2014 óta igyekezett megfelelő támogatást szerezni a felújításra. Végül a Decathlon Magyarország KFT vezetőjének 5 millió Ft-os felajánlásával, és a fenntartó Érdi Tankerület 16 millió Ft-os felajánlásával-hozzájárulásával sikerült felújítani a sportpályát, az aszfaltburkolatot korszerű gumialapú ún. rekortán bevonatra cserélni. A megújult pályát június 15-én, pénteken, az átadóünnepség után vehették birtokba a diákok és tanárok.
Az önkormányzat – annak ellenére, hogy már nem önkormányzati fenntartású az intézmény – támogatja a Nagy Sándor József Gimnázium tevékenységét és fejlődését, mondta az átadóünnepségen dr. Győri Ottilia polgármester.
Hozzátette:
„2015-ben 150 millió Ft-os pályázati forrásból megvalósítottuk a Nagy Sándor József Gimnázium és a Czövek Erna Zeneiskola energetikai korszerűsítését. Megtörtént az épületek külső nyílászáróinak cseréje, az intézmények teljes hőszigetelése és a homlokzat színezése. Az önkormányzat saját forrásból 37 millió Ft-tal egészítette ki a pályázati összeget annak érdekében, hogy egyúttal a gimnázium nagyon rossz állapotban lévő tetőcseréjét is meg lehessen valósítani. Az önkormányzat azonban nemcsak a gimnázium, hanem az egész intézményhálózat, a helyi közoktatás, köznevelés fontos ügyét segíti és szolgálja.
2010-ben nyertünk pályázati támogatást a Pitypang óvoda 3 csoportszobával és kiegészítő helyiségekkel való bővítésére, összesen 100.000 millió forint értékben, melyhez az önkormányzatunk 11,6 millió forint önrészt biztosított. A bővítéssel további 50 gyermek óvodai ellátását tudtuk biztosítani.
[widgetkit id=4]
2014-ben átadtuk a 48 férőhelyes, 4 csoportszobás Mosolyvár bölcsődét, mely 165 millió Ft-os támogatásból és 103 millió Ft-os önkormányzati önrészből valósult meg. Az intézményt idén bővítjük további 4 csoportszobával 177 millió Ft-os pályázati támogatásból. A fejlesztés eredményeként további 48 gyermeket tudunk az intézménybe felvenni és 15 munkahelyet létesítünk. 2016-tól minden évben 2 millió Ft-tal támogatjuk a nem önkormányzati fenntartású Prohászka Ottokár Katolikus Gimnáziumot.
2017-ban két csoportszobával és kiegészítő helyiségekkel bővítettük a Pitypang óvodát. Az 50,2 milliós támogatást az önkormányzat további 17 millió Ft-tal egészítette ki a bővítés érdekében, mely újabb 50 férőhelyet teremtett. Mindezek mellett további 6 millió Ft-ot biztosítottunk az új csoportszobák berendezésére.
Még ebben az évben szintén nyertes pályázatnak köszönhetően 8,35 millió Ft-ot költhettünk az intézmény eszközfejlesztésére. 2017-ben 6,5 millió Ft-ból felújítottuk a Fő utcai bölcsőde épületét, kicseréltük a nyílászáróinak egy részét és kialakítottuk vízelvezető rendszerét. Idén 40,5 millió Ft-os pályázati támogatásból valósul a teljes az energetikai felújítása. 2017-ben 234,5 millió Ft támogatásból megújítottuk az általános iskola Knáb János utcai épületének, a Pitypang Sport Óvodának, valamint az orvosi rendelőnek a teljes hőszigetelését és nyílászárócseréjét.
2017-ben kezdődött meg az iskola építése a Kerekmezőn. Egy ütemben épül meg 11 tanterem, 2 előadóterem, tornaterem, könyvtár, étkező, aula és egyéb kiszolgáló helyiségek 3614 m2 hasznos alapterületen. Továbbá még 5 tanterem, 2 csoportszoba és 2 nyelvi szaktanterem 748 m2 hasznos alapterülettel. A 16 tantermes iskola egy ütemben épül meg és 2019 szeptemberében megnyitja kapuit. A fejlesztéshez az önkormányzat 500 millió Ft-tal járult hozzá. 2018-ban megterveztettük a Szivárvány óvoda bővítését 8 csoportszobával és újabb pályázatot fogunk benyújtani a fejlesztés megvalósítására.
Budakeszi Város Önkormányzata elkötelezett a városban élő gyermekek nevelésének segítése és a megfelelő, korszerű, infrastrukturális környezet megteremtése iránt és a jövőben is megtesz mindent annak érdekében, hogy a lehetőségeihez mérten a legmegfelelőbb körülményeket biztosítsa a gyermekek és a pedagógusok részére.” – hangsúlyozta az átadóünnepségen dr. Győri Ottilia polgármester.
(Sükösd Levente)
Jubileumi XXX. Erkel Napok Budakeszin
Péntek délután ünnepi megemlékezéssel kezdődött a két napos ünnepség-sorozat Budakeszin az Erkel szobornál. „Jubileumi ünnep a mai: három évtizeddel ezelőtt tartottunk először Erkel Napokat Budakeszin ezzel is tisztelegve településünk világhírű, halhatatlanná vált polgára előtt.„- mondta ünnepi beszédében Győri Ottília polgármester.
Úgy fogalmazott: „Sokan büszkék voltak már akkor a helyiek közül a Himnusz, a Hunyadi László és a Bánk bán szerzőjére. Budakeszi szerelmeseként gyakran találkozhattak vele a kortársak településünk csodálatos természetközeli tájain, hiszen köztudott, hogy a fizikai-szellemi-lelki feltöltődés helyszíne volt számára Budakeszi. Mi, budakesziek igyekszünk méltó módon őrizni és ápolni Erkel Ferenc szellemi hagyatékát. A világhírű zeneszerző nevét viselő Erkel Ferenc Művelődési Központtal, az Erkel-szoborral, Erkel utcával és emléktáblával is tisztelegünk szellemi nagysága, emléke előtt.” – hangsúlyozta Győri Ottília polgármester.

Kónya István, Gyula alpolgármestere, és Csenger-Zalán Zsolt országgyűlési képviselő is ünnepi köszöntőjében azt hangsúlyozta: Erkel összeköti a jelenben a két várost, szülővárosát, Gyulát és kedvenc pihenőhelyét, Budakeszit. Mindkét település méltó módon igyekszik emlékét, szellemi hagyatékát ápolni a világhírűvé vált zeneszerzőnek. A Himnusz az a legnagyobb ajándék, amit kaptunk tőle, és amiért mi magyarok örök hálával tartozunk a halhatatlan zeneszerzőnek, Erkel Ferencnek.
Csenger-Zalán Zsolt országgyűlési képviselő hozzátette: „Mi magyarok, a világban bárhol, ha a Himnusz dallamát meghalljuk, akkor érezzük, hogy összetartozunk. Valami olyan húrt mozgat meg a dallam, és a költemény, ami egészen egyedülálló. Méltónak kell lennünk ehhez, tovább kell adnunk mindezt a gyermekeinknek, utódainknak sok-sok nemzedéken keresztül.” – tette hozzá az országgyűlési képviselő. Kónya István győri alpolgármester azt hangsúlyozta: „Nem feledkezhetünk meg azokról, akik kijelölték a magyarság önrendelkezésének útját, akik magyarságunkért küzdöttek, akik – ha kellett – szembe mertek nézni a nemzet saját belső problémájával, s az előttük álló akadályokat nem nehézségként, hanem megoldandó feladatnak tekintették. Erkel Ferenc oly korban élt és alkotott, ahol a nemes és nemzetünk létéért folytatott küzdelmeket napról napra meg kellett vívni. Ezek sorsdöntő pillanatok voltak. És sosem felejthetjük el azt sem, hogy minden év január 22-én nem csak a Magyar Kultúra Napját ünnepeljük és nem csak nemzeti imádságunk megszületésének atyjának, Kölcsey Ferencnek a költői nagyságát, hanem ezzel együtt, elválaszthatatlanul, Erkel Ferenc Himnusz komponálását.” – zárta ünnepi beszédét a győri alpolgármester.
Végül Kónya István egy különleges ajándékot, egy Erkel büsztöt, kerámia mellszobrot nyújtott át Győri Ottília polgármesternek, melyet csak olyan kiemelkedő személyek kaphatnak meg, akik sokat tesznek és tettek a gyulai kultúráért, az Erkel kultusz ápolásáért.
Az esemény zárásaként kültéri sakktábla avató és baráti sakkmérkőzés következett Gyula és Budakeszi között, és a hagyományos Erkel-fagylalt kóstoló sem maradt el. Pénteken 21 órakor a kertmozi szezonnyitó eseményeként a Bánk bán című filmet vetítették a közösségi téren. Szombaton 15.00 órától pedig Erkel kórusok találkozójára került sor az Erkel Ferenc Művelődési Központban.
Június 15-én, Erkel halálának napján a Fiumei úti sírkertben a gyulai és a budakeszi önkormányzat – amely Gyula „Erkel-testvérvárosa” – közösen helyezett el koszorúkat. Erkel Ferenc sírjánál állva most küzdelmes életét szeretném a középpontba állítani. – mondta a péntek reggeli megemlékezésen Bakács Bernadett alpolgármester.
Hozzátette: „Tehetsége ajándék volt számára, de kötelesség és teher is. A zenei szépség iránti fogékonysága nem csaponghatott könnyedén öncélú, esztétizáló játékokban, mert a benne élő küldetéstudat, az elkötelezettség népe és nemzete iránt újabb és újabb feladatokat állított elé: látta, mennyi teendő szükséges még a magyar zenei élet világra segítéséhez.
Ebben a küzdelemben az volt a szép, hogy a valóságban is, és lélekben is együtt volt azokkal a kortársakkal, akikért ezt a nehéz alkotói sorsot felvállalta. Érezte várakozásukat, a kor hatalmas tragédiáit, és lelki szükségletüket igyekezett betölteni.
A tehetség, az emberek iránti alázat, a kor követelte feladatok betöltésének őszinte szándéka teljesítette ki életművét, amiért az akkor élők, és mi, az utókor is hálásak vagyunk.” – tette hozzá Bakács Bernadett, Budakeszi alpolgármestere.
A kétnapos rendezvény-sorozat részeként péntek este ünnepi Erkel hangversenyt is tartottak a budavári Mátyás-templomban.
Ide kattintva megtekintheti teljes képgalériánkat
(Sükösd Levente)
FORGALMI REND VÁLTOZÁS
Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy Budakeszin, a Szél utca – Munkácsy Mihály utca csomópontban vízvezeték felújítás, út- és járdaburkolata felújítás, ív és magassági korrekció, valamint járdaépítés kerül kivitelezésre.


