Skip to content Skip to left sidebar Skip to right sidebar Skip to footer

Author: Kufa András

Orbán Viktor: A készültség marad, az Operatív Törzs továbbra is naponta fog ülésezni

Orbán Viktor kijelentette, hogy számára a rendkívüli jogrend azért volt segítség, mert nem kellett egy rendelettel a parlament elé mennie, és nem kellett huzakodnia a baloldali ellenzékkel, és egy óra alatt tudott dönteni. A nyáron már csökkenő tendenciát mutathat a járvány, de ez nem jelenti azt, hogy a veszély elmúlt, mert nincsen vakcina – tette hozzá. A készültség marad, az Operatív Törzs továbbra is naponta fog ülésezni.

hirado.hu

hvg.hu

index.hu

Megosztom a cikket

Megjelent Makkosmária csapadékvíz-elvezetésének közbeszerzési kiírása

Budakeszi Város Önkormányzata 2017-ben Vis Maior pályázatot nyert bruttó 100,5M forint értékben (11,6M forint önerő mellett) a Belügyminisztériumtól a Kert utca a csapadékvíz elvezetésének kiépítésére és az út helyreállítására. 2018-ban az Önkormányzat Makkosmária városrész csapadékvíz-elvezető rendszerének kiépítésére is pályázatot nyert 300M forint értékben, 27M forint önerő biztosítása mellett.

Megosztom a cikket

Tovább

Május 21. A Magyar Honvédelem Napja – Tisztelet a hősöknek

Tisztelet a hősöknek

Budakeszi határában ismeretlen honvédek sírjánál koszorúzott a Magyar Honvédelem Napján dr. Győri Ottilia polgármester és Kovács Attila budakeszi polgárőr.

1992-óta ünnepeljük május 21-én, a Magyar Honvédelem Napját, az 1849. évi tavaszi hadjárat legkimagaslóbb eseményének, Buda visszafoglalásának évfordulóján.

A „honvéd” és a „honvédség” kifejezéseink használatba történő bevezetése ebből a korból származik. „Honvéd” szavunkat Kisfaludy Károly, költő, drámaíró alkotta meg. Az 1848 májusában toborzás útján felállított 10 zászlóaljat már honvéd-zászlóaljakként említették, majd 1848-ban az Országos Honvédelmi Bizottmány hivatalosan, az egész, 100-110 ezer fős seregre kiterjesztette a „Honvédség” elnevezést.

Tisztelet a hősöknek Budakeszi határában ismeretlen honvédek sírjánál koszorúzott a Magyar Honvédelem Napján dr. Győri…

Közzétette: Budakeszi Hírmondó hivatalos oldala – 2020. május 21., csütörtök

Megosztom a cikket

Újraindulnak a rendelések a Budakeszi Egészségügyi Központban

Kedves BUDAKESZI LAKOSOK!

Szeretném megköszönni a fegyelmezett járványkezelést, Önök nélkül ez nem sikerült volna! Köszönöm Kollégáimnak a helytállást! Szeretném tájékoztatni Önöket az alábbi fontos információkról:

  1. Vérvételi Pont teljes kapacitással működik (reggel 7 és 9 között),
  2. Leletkiadásaink újra elérhetőek,
  3. Szakrendeléseinket fokozatosan újraindítjuk, bővítjük,
  4. Időpontfoglalás, információk: 06-20-362-7065,
  5. Kérjük a megelőző intézkedések betartását,

Kérem a türelmüket, sok változás történik a működésünkben, EESZT, Főnix Pro medikai szoftver, NEAK finanszírozás.

Jövő héttől elérhető rendeléseink:

  • szülészet-nőgyógyászat,
  • szemészet,
  • neurológia,
  • urológia,
  • kardiológiai tanácsadás.

Június 8-tól elérhető, új rendeléseink:

  • bőrgyógyászat,
  • ortopédia,
  • sebészet.

Júliustól elérhető, új rendeléseink:

  • reumatológia (korábbi rendelésünk, NEAK finanszírozottan!),
  • teljes körű UH-diagnosztika,
  • teljes körű kardiológiai szakrendelés,
  • fül-orr-gégészet,
  • diabetológia.

Akik nélkül mindez nem jöhetett volna létre (orvosaink és asszisztenseink, EDDIG):

  • Dr. Balogh László, fül-orr-gégész
  • Dr. Barabás Loránd, sebész
  • Dr. Csúsz Gábor, urológus
  • Dr. Hutás Mihály, reumatológus
  • Dr. Ijjas Lőrinc, ortopédus
  • Dr. Kaszás Nóra, neurológus
  • Dr. Meshkat Ghavami, szülész-nőgyógyász
  • Dr. Nagy Éva, bőrgyógyász
  • Dr. Szabó Kata, szülész-nőgyógyász
  • Dr. Szabó Szilvia, szemész
  • Dr. Szentpéteri Szabolcs, fül-orr-gégész
  • Dr. Tompai Ferenc, ortopédus
  • Dr. Tóth Angéla, kardiológus, diabetológus
  • Dr. Varga Erika, radiológus
  • Dr. Varga Márta, szülész-nőgyógyász
  • Zachár Lászlóné, vezető asszisztens
  • Antalné Vallus Éva, asszisztens
  • Ipacs Mária, asszisztens
  • Paluska Sándorné, asszisztens
  • Vörös Lászlóné, asszisztens

Várjuk Önöket a szakrendeléseinken!

Pócza Péter dr., intézményvezető

Kedves BUDAKESZI LAKOSOK!Szeretném megköszönni a fegyelmezett járványkezelést, Önök nélkül ez nem sikerült volna!…

Közzétette: Budakeszi Egészségügyi Központ – 2020. május 20., szerda

Megosztom a cikket

Közös közbiztonsági, bűnmegelőzési razzia

Budakeszi rendőrök, polgárőrök és közterület-felügyelők közös járőr akciót tartottak ma, május 20-án a város több pontján. A razzia a Fő téri parkban kezdődött, az Órás közben folytatódott, majd a járőr csapat a katolikus templom környékét és az Őseink emlékére emlékmű körüli parkot is felkereste. Utóbbi helyszín parkosításán, rendbetételén épp a BVV Kft. munkatársai dolgoztak.

Köztéri italozás nyomait több helyen is látni lehetett, de sajnos ezúttal nem sikerült szabálysértőt, elkövetőt tetten érni. Az igazoltatott „gyanús” személyek figyelmeztetésben részesültek.

Ezután a budakeszi temetőben a járőr csapat igazoltatott két „hajléktalannak látszó” férfit, akiknek azonban rendben voltak az irataik, az intézkedést megelőzően jogszabályt nem sértettek, ezért eljárás nem indult ellenük.

A közterület-felügyelők által nemrég felderített „hajléktalan tanya” nyomai továbbra ott vannak a temetőben, ezúttal sem sikerült fellelni a „lakókat”.

A razzia zárásaként ismét a Fő téri park következett, ahol háromfős társaságot igazoltattak a rendőrök, figyelmeztetésben részesítették őket, miután ígéretet tettek, hogy összeszedik maguk körül az eldobott italos palackokat, dobozokat, italt a „tettenérés” pillanatában nem fogyasztottak.

Az önkormányzat által szervezett közös közbiztonsági, bűnmegelőzési járőrözés folytatódni fog, előre be nem jelentett módon, rendszeres időközönként. Köszönet az együttműködésért a járőrözésben résztvevőknek! A lakosságot pedig arra kérjük továbbra is, hogy jelezzék ha köztéri szabályértést észlelnek. Minden ilyen esetben tegyenek bejelentést a Budakeszi Védelmi Centrum éjjel-nappal hívható telefonszámán: 06-20-626-2092.

Közös közbiztonsági, bűnmegelőzési razzia Budakeszi rendőrök, polgárőrök és közterület-felügyelők közös járőr akciót…

Közzétette: Budakeszi Hírmondó hivatalos oldala – 2020. május 20., szerda

Megosztom a cikket

Olcsóbbak lehetnek az elektromos autók?

Holnap fontos bejelentést tesz a kormány az elektromobilitás ösztönzésével, a környezetkímélő elektromos autózás támogatásával kapcsolatban, értesült a portfolio.hu.

A lap szerint az Innovációs és Technológiai Minisztérium sajtómeghívójából kiderült: a Klíma- és Természetvédelmi Akcióterv keretében a kormány megújítja és kiterjeszti az elektromobilitás ösztönzési rendszerét, megteremti annak lehetőségét, hogy a kis és olcsó járművek nagyobb támogatást kapjanak.

www.portfolio.hu

Megosztom a cikket

Ma van Magyarországon a Férfinap

„A nemzetközi férfinapot (november 19.) először 1999-ben tartották meg Trinidad és Tobagóban, az ENSZ támogatásával. Az esemény ezt követően nagy elismertséget kapott a férfiaktól világszerte, például az Amerikai Egyesült Államokból, Európából, Afrikából, Ázsiából és a Karibi térségből. Magyarországon 2009-től szerveznek a nemzetközi férfinaphoz köthető rendezvényeket.”

(Forrás: Wikipedia.)

„Mitől férfi a férfi? Jogos a kérdés május 19-én is, a magyar férfiak napján🙂

Válasz lehet rá száz meg száz. Az én válaszom: aki megtalálta a helyét a világban.
Férfi az, akire számítani lehet, akinek a figyelmesség több annál, minthogy az ajtóban előre enged. Férfi az, aki ha kell, nem rest vállára venni a terhet. Becsüljük meg őket! – mondom nőként a magyar férfinapon.

Köszöntöm minden férfi kollégámat, akik igazi csapatjátékosként lelkiismeretesen végzik nap mint nap a hivatali munkát, Budakesziért! 
Magyarországon 2009-től tartunk ilyen napot, Ivó és Milán napján. Nekik boldog névnapot!”

írta mai bejegyzésében a hivatalos Facebook oldalán a polgármester.

Mitől férfi a férfi? Jogos a kérdés május 19-én is, a magyar férfiak napján🙂Válasz lehet rá száz meg száz. Az én…

Közzétette: Győri Ottilia hivatalos oldala – 2020. május 19., kedd

Megosztom a cikket