Skip to content Skip to left sidebar Skip to right sidebar Skip to footer

Author: Kufa András

Amit az MKNE-ről tudni kell

A Magyar Környezeti Nevelési Egyesületet bemutató írást Dosek Ágoston, a TF egyetemi docense, korábbi sífutó és tájfutó versenyző, majd a tájfutó válogatott edzője küldte, aki sport és környezet témában egyik szakértője a Magyar Környezeti Nevelési Egyesületnek.

1985-től vagyok budakeszi lakos. Az erdő közelsége és a természet szeretete nagyban meghatározta a lakóhely kiválasztását. A Magyar Környezeti Nevelési Egyesület aktív tagjaként kaptam felkérést arra, hogy egy fát ültessek a lakókörnyezetem közelében. Az egyesület 30 éves fennállása emlékére az ország különböző helyszínein 30 fát ültetünk el „30 éves a Magyar Környezeti Nevelési Egyesület / 2022” felirattal.

A Budakeszi Önkormányzatnál Bakács Bernadett képviselő asszony pozitív hozzáállásával és a vezetők egyetértésével az Árpád fejedelem téri ültetések keretében az egyik fát egyesületünk nevében ültettük be november 22-én. A klímaválság időszakában, a fafűtés előtérbe kerülésekor nem ünnepi aktus, hanem az együttműködés, az előrelátó gondoskodás, az élhető környezet kialakításának igényét is jelképezi ez a fajta zöldítés.

A 30 éves egyesület honlapján annak céljairól, tevékenységéről, kiemelkedő sikereiről és jeles tagjairól is olvashatunk. A környezetet reálisan értékelő, a pozitív folyamatokat felismerő és azokat hatékonyan, aktivitással népszerűsítő lehetőségekről kaphat betekintést az olvasó, valamint irányultságunknak megfelelő eseményekről, részvételi lehetőségekről is informálódhatnak a kedves olvasók a https://mkne.hu/ honlapon, melynek tartalmából az alábbi kivonatot ajánlom az érdeklődők figyelmébe.

Az egyesület célja, küldetése

  • A környezeti nevelést feladatuknak vallók – s rajtuk keresztül a magyar társadalom – ismereteinek, környezeti tudatosságának és felelősségének fejlesztése, gondolkodás- és életmódjának környezetbaráttá alakítása.
  • A környezeti neveléshez szükséges ismeretek és módszerek terjesztése, a környezeti nevelők munkájának segítése, együttműködésük bátorítása és szervezése.
  • A környezeti nevelők személyes hatékonyságának növelése.
  • Az emberi kapcsolatok megértése és jobbítása az egymással és a környezettel való minél harmonikusabb együttélés érdekében.
  • A természet és az ember tiszteletén alapuló etika formálása, a bolygóméretben és évszázadokban való gondolkodás erősítése.
  • fenntartható életmódhoz szükséges kompetenciák fejlesztése.

Az egyesület története

  • Egyesületünket 53 lelkes környezeti nevelő alapította 1992 márciusában.
  • Ma a tagság létszáma közel kétszáz fő.
  • Egyesületünk 1998 óta közhasznú célokat valósít meg. 1999-ben Környezetünkért díjat kapott.
  • Eddigi elnökei: Vásárhelyi Tamás, Victor András, Németh Ibolya, Schróth Ágnes, Kecskés Ferenc, Saly Erika.

Tagságunk

  • Tagjaink többsége pedagógus (az óvodától a felsőoktatásig), de vannak muzeológus, orvos, mérnök, középiskolás diák stb. tagjaink is.
  • Tagjaink több korosztályt képviselnek a középiskolásoktól a nyugdíjasokig.
  • Tagjaink kétharmada vidéken él.
  • Tagjaink helyi csoportokat és érdeklődés szerinti szakmai csoportokat is létrehoznak, melyek igény szerint működnek.

Mivel foglalkozunk?

  • A környezeti és fenntarthatóságra nevelés elméleti, gyakorlati és módszertani kérdései.
  • Nemzeti Környezeti Nevelési Stratégia Alapvetés gondozása.
  • Pedagógusok módszertani kultúrája, módszertani anyagok fejlesztése, adaptálása.
  • Komplex tanulásszervezési formák, interaktív módszerek a környezeti nevelésben.
  • Környezeti nevelés a családban.
  • A környezeti nevelés szakirodalma.
  • Múzeum és környezeti nevelés.
  • Pedagógusok környezeti témákkal kapcsolatos szakmai felkészültsége.
  • Iskola és helyi fenntarthatóság.
  • Civil szervezetek együttműködése környezeti kérdésekben
  • Környezeti nevelési programok és modulok.
  • Iskolák támogatása a fenntarthatóság útján.
  • Pedagógus-továbbképzések tartása.
  • Vándortanösvények fejlesztése (Herman Ottó vándortanösvény, Beporzók vándortanösvény, Klíma vándortanösvény).
  • Programok vezetése fesztiválokon, kulturális rendezvényeken (pl. Művészetek Völgye, Muzsikál az erdő).
  • Projektekben való részvétel (saját projekt, illetve konzorciumi partnerként).
  • Együttműködés más szakmai civil szervezetekkel, pl. a globális felelősségvállalásra nevelés témakörében.
  • Puli online Szalon (belső kapcsolattartás, emberi kapcsolataink erősítése).

Tiszteletbeli tagjaink

Attenborough, David; Cornell, Joseph; Goodall, Jane; György Lajos f; Havas Péter; Káldy József; Kontra György f; László Ervin; Legány András; Meskó Attila f; Országh Mihály f; R. Várkonyi Ágnes f; Schmidt Egon; Sólyom László; Vida Gábor. Dosek Ágoston

Budakeszi Hírmondó 2022. november

Megosztom a cikket

Neked Zöldül – Városfa program

A Neked Zöldül fenntarthatósági programsorozatban a Budakeszi Önkormányzat pályázott, és nyert 70 fát a MOL – Új Európa Alapítvány jóvoltából. A november második felében elültetett fák mellé biztosítottak ültetési eszközöket is – támasztókarókat, takarómulcsot, törzsvédő hálót és hevedert. Az ültetésről az önkormányzat gondoskodott, mely bruttó 650 000 Ft-tal terhelte meg a költségvetést.

A fákat az új lakóövezetek és intézmények környezetében koncepciózusan, fasoros kialakítással igyekeztünk elrendezni. A program keretén belül sort kerítettünk az immár hagyományossá vált Születendő Gyermekeink fáinak ültetésére. A kiválasztott helyszínt a Mosolyvár Bölcsőde előtt találtuk meg, ahol egy gyönyörű fasort alakítottunk ki.

A gyermekek, akiknek idén fát igényeltek:

  • Barankai Simon (2022)
  • Barankai Áron (2022) Borsányi Mirkó (2022)
  • Császár Imola (2022) Dirda Máté (2022)
  • Györke Zsombor (2018) Györke Helka (2022
  • Handi Lora (2022) Hankó Panni Sára (2020)
  • Hankó Vince Barnabás (2018) Heller Lilla (2022)
  • Lelkes Réka (2019) Miklódy Barnabás Gábor (2020)
  • Pál Emma Lorka (2022) Teremi Frigyes (2021)

A további jelentkezők fái a Márity László úton, a Konth Miklós és az Arany János utca között kerültek elültetésre. A project részeként kialakított fasorok a következő helyeken láthatóak:

  • Konth Miklós – Mosolyvár Bölcsőde
  • Árpád Fejeledel téri Széchenyi István Általános Iskola
  • Márity László út Konth Miklós Arany János utca közötti szakasza
  • Táncsics Mihály utca-Fűzfa utcát összekötő út.

Több helyen a kivágott fák pótlása is megtörtént, mint például: Fő utca, Rákóczi utca, Budaörsi út, Kossuth Lajos utca, Vásárhelyi Pál utca. Budakeszi így 70 gyönyörű, egészséges fával lett gazdagabb, melyek az itt lakóknak és a következő generációknak zöldell tovább.

Amennyiben önök is szeretnének a Születendő Gyermekeink fáinak ültetésében részt venni, jelentkezhetnek Budakeszi Város Önkormányzatánál a pm.titkar@budakeszi.hu e-mail címen. A következő faültetés 2023 tavaszán várható.

A Magyar Környezeti Nevelési Egyesület 30. születésnapja tiszteletére Budakeszi városában is ültettünk fát. Az önkormányzat most ősszel összesen 70 csemetét ültet el a területén, többségében hársfákat és kőriseket. Nagyon szép gesztus, hogy a város újszülöttjeinek családjai egy-egy fát vehetnek gondozásba, és ehhez névtáblájukat egy cölöpre erősítik. A szülők babakocsikkal jelentek meg az ültetés délelőttjén, amikor a bölcsőde előtti 10 fából álló fasor kialakítása zajlott.

Az MKNE részéről Trencséni Ágnes és e sorok írója volt jelen. Először a bölcsődei ültetésnek voltunk aktív részesei, saját kerti szerszámokkal is felvértezve.

Az eseményen jelen volt Bakács Bernadett asszony, a Budakeszi Város Önkormányzatának szociális, családi, kulturális és sport ügyekért felelős tanácsnoka, aki közvetítő volt a kérésünk meghallgatásában, és méltó helyszínt találtunk az MKNE 30 éves fennállást is megörökítő fának.

Tudniillik az építészetileg is remekmű, Árpád vezér téri új iskola mellett létesült „Tündérkert” utcai frontjára került a fa. Ott egyrészt az iskolát látogató gyerekek és szülők láthatják az egyesületünk tábláját, másrészt a környezeti értékek iránt fogékony látogatók is. Mi is kaptunk egy cölöpöt a fa előterében, amelyre elhelyezik majd kicsiben a táblánk szövegét. Ez egy időállóbb és a többi ültetett fával azonos megoldás, de a nagy tábla is ott marad a helyszínen. 

A Tündérkertben sokféle bokros növény fejlődését várjuk és szemlélhetjük meg. A székely-kapu védett részein fecskéknek készített fészkek vannak, odébb pedig rovarszálló hívja fel a figyelmet a beporzók fontosságára.

Megközelítés: a Széll Kálmán térről induló 222-es autóbusz „Honfoglalás sétány” nevű végállomásánál. Budapesti városi bérlet mellé kültéri jegy is szükséges, vagy vonaljeggyel az egész út megtehető. A közelben felkereshető még 2 csodás mamutfenyő (a Meggyes utca és Munkácsy Mihály utca kanyarjából) és a Hunor utcában a játszótér, illetve a teniszpályák mellett a honfoglalás emlékműve.

Az elültetett fa Fraxinus angustifolia – keskenylevelű kőris, (magyar kőris), GPS koordinátái: 47° 31’ 07.82 É; 18° 55’ 28.29 K.

További jó munkát, átgondolt egyetértést, megküzdésre kész ambíciókat kívánok mindnyájatoknak!

Dosek Ágoston

Budakeszi Hírmondó 2022. november

Megosztom a cikket

Advent Budakeszin – Ablak Kalendárium

Dec. 4.
Negyedik ablakunknál többeknek lehetett déja vu érzése.
Tavaly is itt találkoztunk az Ablak Kalendárium első – az advent második – vasárnapján, a katolikus templom szomszédságában. Akkor is szitált az eső, de ugyanúgy lobogott a tűz!
Finom teák, omlós mézeskalács és egy különleges négyes is fogadta az Ablak-keresőket!
Köszönöm, hogy a szomorkás idő ellenére ilyen szép számmal eljöttetek ma!
A holnapi helyszín is ismerős lehet majd sokaknak, figyeljétek reggel Dorka posztját, sötétedés után pedig gyertek ablakozni!

❗Szolgálati közlemény ❗
A szerdai helyszín (december 7.) házigazdái sajnos nagyon lebetegedtek, így nem tudják vállalni az ablakozást!
Innen is jobbulást kívánunk nekik, remélem hamar felgyógyultok és jövő héten már találkozhatunk!
Keresünk tehát egy beugró helyszínt!
Lenne kedve valakinek szerdán otthont adni az Ablak Kalendáriumnak?
A hetes szám szerencsét hoz.

Bordács Gábor

Megosztom a cikket

Sok sporteszköz talált szerencsés gazdájára a Sportolj Budakeszi! rendezvényen a budakeszi Honfoglalás sétányon

Előtte többen is kipróbálták a nordic walking-ot és a görkorcsolyázást.
Győri Ottilia, Budakeszi polgármestere, a Budakörnyéki Önkormányzati Társulás elnöke, és Dr. Bogos Krisztina az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet főigazgató főorvosa, Budakeszi díszpolgára is köszöntötte a jelenlévőket.
Az évzáró rendezvényen mindketten hangsúlyozták, a Budakörnyéki Egészségprogram célja továbbra is az egészséges életmód népszerűsítése a Buda-környékén élők számára.
A szervezők két olyan sportágat választottak – a nordic walking-ot és a görkorcsolyát – amelyek akár önállóan, akár csoportosan is, szabadtéren űzhetők. A környezetünk tökéletes alkalmas ezekre a sportokra.
Elhívták e két sportág neves szakembereit. Eljött Budakeszire a nordic walking neves edzője, Koltai András és tanítványa, Lovay Kinga, és elfogadta meghívásunkat Lugosi László, a Magyar Országos Görkocsolya és Gördeszka Szövetség elnöke is.
Jó volt együtt sportolni. Még a nap is kisütött

www.facebook.com/budakornyekiegeszsegprogram

Megosztom a cikket

Adventi Ablak Kalendárium

Az adventi Ablak Kalendárium első gyönyörűséges ablakát a Vásárhelyi P. utca közepén Miklós Tünde és két kisfia díszítette.
December 24-én az önkormányzatunk látja vendégül a sok budakeszi családot, mi is készülünk forró teával és finom süteménnyel.
Köszönet Dodó Hilinek és Bordács Gábornak a szevezésért!

Győri Ottilia hivatalos oldala

Megosztom a cikket

Polgármesteri köszöntő 2022. november

Kedves Budakesziek!

Közeleg a karácsony, a szeretet ünnepe. Az advent örömteli készülődését idén is szeretnénk városi rendezvényekkel is gazdagítani. December 6-án a Mikulás várja a gyermekeket teli puttonyával a művelődési központ melletti közösségi téren. December 10-én hagyományos karácsonyi rendezvényünkön gyerekprogramokkal, koncerttel, kézműves vásárral várjuk a budakeszieket. Süteménysütő és forraltbor-főző versenyt is rendezünk, nevezzenek be Önök is, és közösen kóstoljuk meg a finomságokat! A takarékossági intézkedések részeként idén nem lesz karácsonyi díszkivilágítás városunkban, önkormányzatunk részéről azonban mindent megteszünk azért, hogy szép, meghitt hangulatú legyen a városi ünnepségünk és a Városháza előtti karácsonyfánk is hozzájárul az advent bensőséges, ünnepi hangulatához.

Takarékos és felelős gazdálkodással készülünk 2023-ra

Az energiaválság hatására megemelkedett rezsiköltségek miatt önkormányzatunk is rendkívüli takarékossági intézkedésekre kényszerült. A képviselő-testület több önkormányzati fenntartású intézményünknél is átmeneti, a fűtési szezonra vonatkozó nyitvatartási korlátozásról döntött. Azonban ebben a helyzetben is biztosítjuk a dolgozóink foglalkoztatását más-más épületekben, és ez idő alatt is megkapják a munkabérüket.

Az Erkel Ferenc Művelődési Központnak és a Nagy Gáspár Városi Könyvtárnak is helyet adó legnagyobb energiafogyasztó épületünket december 15-től január végéig átmenetileg bezárjuk. A művelődési központ dolgozói a Nagy Sándor József Emlékházban látják el feladataikat, a rendezvényeknek pedig a város más intézményei adnak otthont. A könyvtár a volt tüdőgondozó épületében működtet átadópontot a budakeszi lakosok számára. A jövő év elején a képviselő-testület felülvizsgálja, hogy szükség van-e további takarékossági intézkedésekre.

A városi fejlesztésekhez újabb forrásokat keresünk

Közös térségi beruházásként tervezzük uniós pályázati forrásból megépíteni a Budakeszi, Budaörs, Törökbálint kerékpárutunkat, a Farkashegyi Repülőtérig megépült szakasz folyatásaként. Egy európai uniós pályázaton közösen indulunk a két szomszédos településünkkel. Ez egy példaértékű együttműködés lehet. A budaörsi és a törökbálinti polgármester úrral már több alkalommal egyeztettünk ez ügyben, és a képviselő-testületeink felhatalmazását is megkaptuk arra, hogy közösen elinduljunk a pályázaton. A tervünk az, hogy a törökbálinti vasútállomás legyen a célállomás, hogy ezáltal rá tudjunk kapcsolódni a Budapest-Balaton bicikliútra. Ez turisztikai szempontból, és a térségi együttműködés szempontjából is fontos lenne, hiszen így egymás rendezvényeire akár ilyen környezetkímélő és fenntartható módon is ellátogathatnánk. E három szomszédos város lakóit nagyon sok személyes kapcsolat, barátság fűzi össze. Ezt az új ke-rékpárúttal tovább lehetne erősíteni. A közvetlen európai uniós forrásra a pályázat beadási határideje január közepe, és az elbírálása jövő nyárra várható.

Szeretetteljes ünnepre készülünk

Idén ötezer forint értékben vásárlási utalványt adunk karácsonyra az időseknek és a nagycsaládosoknak Budakeszin. Ezt december elsejétől vehetik át a postán kiértesített érintettek a Városháza ügyfélszolgálatán. Az adventi időszak első napjaiban pedig a Híd családsegítő munkatársainak segítségével több, mint 200 nehéz helyzetben lévő budakeszinek osztjuk szét karácsonyi ajándékként azt a közel ezer kilogrammnyi tartós élelmiszert és édességet, ami a nemrég tartott jótékonysági adománygyűjtés során gyűlt össze.

Sportolj Budakeszi!

December 3-án az egészséges életmódot, az örömteli mozgást népszerűsítő rendezvényünkre várunk szeretettel minden kedves budakeszit a Honfoglalás sétánynál! Jöjjenek el, próbálják ki a nordic walking-ot vagy a görkorcsolyázást. A résztvevők sporteszközöket is nyerhetnek a helyszíni sorsoláson.

Jó egészséget, és áldott, szeretetteljes adventi időszakot kívánok mindenkinek!

Tisztelettel:
dr. Győri Ottilia polgármester

Megosztom a cikket