Skip to content Skip to left sidebar Skip to right sidebar Skip to footer

Author: Kufa András

Megújult a Fő téri játszótér

A mai átadó ünnepségen dr. Győri Ottilia polgármester és Menczer Tamás országgyűlési képviselő nyitotta meg a játszóteret.
Ünnepi köszöntőjében Ligetiné Komáromi Gabriella, a Szivárvány Óvoda vezetője úgy fogalmazott: „Az új játszótérrel egy új közösségi tér született, ahol a budakeszi családok találkozhatnak és jól érezhetik magukat”.
A beruházás kivitelezője az Acer Kft volt, munkájukat a BVV Kft. segítette, a beruházás lebonyolítója a Budakeszi Szépítő Egyesület. A felújításhoz Menczer Tamás közbenjárásával kaptunk kormányzati támogatást.

www.facebook.com

Megosztom a cikket

Tag der Vertreibung

A magyarországi németek kitelepítésének 77. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésen iskolánk 6.évfolyam diákjai szerepeltek. A műsor mottója Pósa Lajos híres versének átirata:

„Magyar vagyok, svábnak születtem,
Sváb nótát dalolt dajkám felettem,
Svábul tanított imádkozni anyám,
és szeretni téged édes magyar hazám!”

Köszönjük a 6.évfolyam tanulóinak a szép táncot és a részvételt illetve tanáraiknak: Bujtor Ildikónak, Szemereki Ágnesnek, Bitter Nikének és Takáts Beátának a felkészítést.

Budakeszi Német Nemzetiségi Általános Iskola

Megosztom a cikket

MOZOGJ, és nyerj 1 millió forintot a sulidnak!

Hamarosan startol a MILLIÓ LÉPÉS AZ ISKOLÁDÉRT verseny!
Gondoltad volna, hogy egy kis mozgással nemcsak magadnak, de az iskoládnak is jót tehetsz? A Millió lépés az életért program keretében egy különleges kihívás, amelyben magyarországi iskolák versenyeznek egymással 11 héten keresztül.
Hogyan? Mozgással!
Minél többen gyűjtitek a lépéseket iskolátok számára, annál nagyobb az esély, hogy a sulitok megnyerje a 100 x 1 millió forint egyikét, amiből sporteszközöket vásárolhat magának.
Töltsd le az app-ot, és tedd meg az első lépést!
Bővebben erről itt https://milliolepes.hu/

Megosztom a cikket

„LÉLEGZET METSZŐ TŰZBEN – A TBC GYÓGYÍTÁSA MAGYARORSZÁGON”

Sajtótájékoztatóval egybekötött poszter-vándorkiállítás a tuberkulózis elleni küzdelem idei világnapjához kapcsolódva az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetben!
A Semmelweis Orvostörténeti Múzeum és az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet közös együttműködésének célja, hogy az ország számos kórházi helyszínén bemutassa az egykor rettegett kór történetét. A posztereket összesen 11 kórházban – az egyes intézményekben három hétig – láthatják az érdeklődők.
A múlt században még az egyik legrettegettebb betegségnek számító, Magyarországon pedig „Morbus hungaricus” néven illetett #gümőkór napjainkra már ritka betegséggé szelídült. Bátran nevezhetjük ezt a huszadik század egyik legnagyobb orvostörténeti sikerének, amelyben elévülhetetlen érdemei voltak az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetnek és a hazai tüdőgondozói hálózatnak – fogalmazott Bogos Krisztina főigazgató főorvos.
Az intézet nyugalmazott főigazgatója, Kovács Gábor felhívta a figyelmet arra, hogy önálló poszter foglalkozik a szanatóriumok létesítésével itthon és a világban. Évtizedeken keresztül ugyanis a szanatóriumi kezelés, a jó levegő és a kiadós táplálkozás, a beteg szervezetének felerősítésén alapuló „gyógymód” volt az egyetlen reménykeltő kezelés.
A látogatók teljes képet kaphatnak a tuberkulózis történetéről, valamint a diagnosztika, a terápiás módok, a megelőzés és a gondozás egyre fejlettebb módszereiről – emelte ki beszédében Varga Benedek, a SOM igazgatója.
‼️ Az eseményt megtisztelte jelenlétével Haris Hajrulahovic, a WHO magyarországi képviseletének vezetője is, aki méltatta a magyar tüdőgyógyászat érdemeit a tuberkulózis visszaszorításban. Mint fogalmazott, több területen is folyamatos az együttműködés az Országos Korányi Pulmonológiai Intézettel az #innováció és az #elköteleződés jegyében.

Országos Korányi Pulmonológiai Intézet

Megosztom a cikket

Év végén lejár a kútamnesztia

Idén év végén lejár a kútamnesztia a korábban engedély nélkül létesített, az első vízzáró réteget el nem érő mezőgazdasági öntözési célú kutakra. Ezek bejelentése a Nemzeti Földügyi Központhoz 2023. december 31-ig szankciómentes, azaz bírság nélkül meg lehet tenni.

Magyarországon több százezer ingatlantulajdonost érint az engedély nélkül, de ettől még nem feltétlenül jogszerűtlenül létesített és működő fúrt vagy ásott kutak utólagos engedélyeztetése. 1992 előtt ugyanis nem kellett engedély, illetve bejelentés kútfúráshoz. Maga az engedélyezési eljárás illetékmentes, a megadásához azonban kell a kút összes lényeges paraméterét rögzítő szakvélemény képesített és hivatalosan regisztrált vízmérnöktől vagy kútfúrótól. Ennek ára helyszíntől és vállalkozótól függően 50 ezertől akár 150 ezer forintig terjedhet.

www.delmagyar.hu

Megosztom a cikket

Országos hip-hop csapatversenyen négy aranyérmet szereztek tanulóink

Stábel Szofi edző hip-hop csapatai ismét fantasztikus eredményeket szereztek egy újabb országos verseny keretében, ahonnan nem kevesebb, mint négy aranyéremmel tértek haza.😲
Kifizetődött a rengeteg munka, gyakorlás, szívből gratulálunk versenyző tanulóinknak, név szerint:

1.a – Sónyi-Fekete Dóra, Steigerwald Luca, Városi Mira Róza
1.b – Csikós Nóra Virág, Fadi Emmi, Ilkaházi Annabell
1.c – Alexiou Elina, Juhász Natasa, Molnár Zselyke
3.c – Paréj Emma Mária
4.b – Csikós Anna, Horváth Henriett
4.d – Dencs Léna, László Feleki Boglárka
5.c – Gombás Villő

Budakeszi Széchenyi István Általános Iskola – SZIA

Megosztom a cikket

Kiemelt nívódíjban részesültek tanulóink népdaléneklési versenyen

Fesztivál Akadémia támogatásával megvalósuló versenynap. 2023. március 8-án SZIA Népdaléneklési versenyt tartottunk az iskolában. 38 tanulónk jelentkezett, első korcsoport 3. és 4. osztályosok számára lett meghirdetve, a második korcsoport az 5. és 6. osztályosok versenye volt. A zsűri tagjainak nehéz dolga akadt, a sok csengő hangú gyermek közüli választás kihívást jelentett, de tehetséges tanulóink között több arany, ezüst és bronz minősítés is kiosztásra került, sőt 1-1 nívódíj és 1-1 kiemelt nívódíj kitüntetés is született.

NÍVÓDÍJASAINK

  • I. korcsoport: Mireisz Anna, 3.b osztályos tanuló KIEMELT NÍVŐDÍJat kapott!(mely, népzenei kurzuson való részvételi lehetőség, és 3 db belépőjegy a Fesztivál Akadémia Budapest 2023 nyitó koncertjére a díjazott és szülei részére) Felkészítő tanára: Molnár Anna
  • I. korcsoport: Gömbös Zelda, 3.a osztályos tanuló NÍVŐDÍJat kapott! (mely, népzenei kurzuson való részvételi lehetőség). Felkészítő tanára: Béres Katalin
  • I. korcsoport: Qiao Luoran, 4.b osztályos tanuló NÍVÓDÍJat kapott! (mely, népzenei kurzuson való részvételi lehetőség). Felkészítő tanára: Berényi-Pócza Zsuzsanna
  • II. Korcsoport: Bodoglári Szonja, 5.c osztályos tanuló KIEMELT NÍVÓDÍJat kapott!(mely, népzenei kurzuson való részvételi lehetőség, és 3 db belépőjegy a Fesztivál Akadémia Budapest 2023 nyitó koncertjére a díjazott és szülei részére) Felkészítő tanára: Berényi-Pócza Zsuzsanna

Köszönjük a zsűri munkáját! A zsűri elnöke: Szalóczy Dóra, tagjai: Papp Ildikó, Merkl-Mihály Andrea, Szász Marika, Bori Linda, Füzér Tünde
Hálás köszönet a Fesztivál Akadémia Budapest (FAB) támogatásának, a két alapító tag: Kelemen Barnabás és Kokas Katalin művész házaspárnak, akik csodálatos díjakkal szponzorálták versenyünket!!! 

Budakeszi Széchenyi István Általános Iskola – SZIA

Megosztom a cikket

Polgármesteri köszöntő 2023. március

Budakeszi parkjaiban, közterein megkezdtük az ilyenkor szokásos kertészeti munkákat, a fák, bokrok metszését, a virágültetéseket. Köszönet azoknak a budakeszi lakosoknak, akik megteszik ezt a saját házuk körül, a telkük előtti közterületen is. Idén is ingyenesen osztunk virágpalántákat a budakeszi lakosoknak április 24-én, hétfőn 12.30 órakor a Városháza előtt. Ezekkel a virágokkal is szebbé tehetjük a lakókörnyezetüket. A kedvezményes, önkormányzatunk által támogatott lakossági ágdarálási akciónkat is folytatjuk, jelentkezni március 31-ig lehet a BVV Kft. honapján. Az április 22-i Föld Napjához kapcsolódóan az önkormányzatunk részéről idén is megszervezzük a szemétgyűjtési akciót.

Újabb gyalogos átkelőhelyek Budakeszin

A lakossági jelzések alapján több utcában is gyalogos átkelőt építünk, és 20 db ledes, napelemes lámpát szerelünk fel az Áfonya, a Napsugár és az Árnyas utcában. A gyalogos átkelőhelyek tervezése megtörtént, a kivitelezői szerződéskötések előtt állunk. A helyszínek: a Má-rity László utca – József Attila utca csomópont, a Megy-gyes utca a Darányi városrész bejáratánál, a Munkácsy Mihály utca-Fenyő utca csomópont, a Patak utcában található körforgalomnál két gyalogos átkelőhely, a Pá-tyi út-Tölgyfa utca-Tavasz utca csomópont, és az Erkel Ferenc utca-Széchenyi utca csomópont. A Zsám-béki-medence autóbuszos közlekedésének fejlesztése projekt részeként az UVATERV Zrt. elkészítette a Pátyi út – Budaörsi út csomópontjának jelzőlámpás átalakítási tervét, amely jelenleg engedélyezési szakaszban van. Az átépítés során a Pátyi út érintett szakaszánál jelzőlámpás közlekedési csomópontot alakítunk ki.

Közösségi tér is lesz a vállalkozói parkban

Március 2-án átadtuk a vállalkozói parkunkat, ahol fit-neszpark, majd kávézó és játszótér, és szabadtéri színpad is lesz az önkormányzatunk hasznosításában maradó telkünkön. A vállalkozói park is a város vagyona, az érintett 10 telket ugyanis 25 évre bérbe adjuk a vállalkozóknak. Valamennyi meghirdetett telekre már van bérlőnk. Ez a beruházás így 5 év alatt kitermeli a területre fordított kiadásainkat, és az azt követő 20 évben kiszámítható jövedelmet jelent a városnak. Ez összességében közel 2 és fél milliárd forint. A bérleti szerződésekben előírtuk, hogy a bérlők csak por-, és zajártalom nélküli tevékenységet végezhetnek. Itt új munkahelyek és hasznos szolgáltatások jelennek meg. Az új vállalkozói park hozzájárul Budakeszi gazdasági fejlődéséhez.

A Székely Szabadság Napja Budakeszin

„A Budakeszin élő, Erdélyből elszármazott székelyeket képviselő Budakörnyéki Székely Körrel együttműködésben vállaljuk, hogy a jövőben mi, budakesziek is csatlakozunk azon Kárpát-medencei települések sorához, amelyek rendszeresen megemlékeznek és meg-ünneplik a Székely Szabadság Napját” – áll a képviselő-testület határozatában. Köszönöm Bege Attilának, a Budakörnyéki Székely Kör elnökének, hogy önkormányzatunk partnereként segített megszervezni a március 10-i, Székely Szabadság Napi városházi ünnepségünket.

„Éljen a magyar szabadság!”

Idén is méltó módon emlékeztünk Budakeszin az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hőseire. A Budai 2-ik Honvéd zászlóalj budakeszi honvédeivel, a Nagy Sándor József Gimnázium diákjaival és ‘Sigmond Bertalan alpolgármesterrel a Nagy-Sándor József Emlékháznál koszorú-zási ünnepséggel tisztelegtünk a 175 évvel ezelőtt a magyar nemzet szabadságáért küzdő hőseink emléke előtt.

Akikre büszkék vagyunk

Az Erkel Ferenc Művelődési Központban a március 15-i városi ünnepségünkön a képviselő-testület döntése alapján átadtuk Berki Júlia egyetemistának, a szónoklat többszörösen díjazott mesterének a Budakeszi Ifjúsági díjat, Bernáth Béla asztalosmester-iparművésznek és Farkas Dánielnek, a Budakeszi Városi Polgárőr- és Katasztrófavédelmi Egyesület elnökének pedig a Budakesziért Emlékérmet. Gratulálunk!

A budakeszi német nemzetiségű lakosság kitelepítésének emléknapja

Március 19-én a Budakeszi Város Német Önkormányzata szervezésében emlékeztünk az egykor történtekre az „Őseink emlékére” emlékműnél. Személyes hangvételű beszéddel emlékezett Budakeszi történetének erre a fejezetére Schrotti János, a német önkormányzat elnöke és dr. Major Miklós a Budakeszi Járási Hivatal vezetője. A megemlékezésen a Budakeszi Német Nemzetiségi Általános Iskola diákjainak, a Budakeszi Hagyományőrző Kör Egyesület kórusának, és a Budakeszi Fúvós Zenekarnak az előadását láthattuk.
Április 2-án, vasárnap időközi önkormányzati választás lesz Budakeszin

A városunk fejlődését érintő legfontosabb döntéseket Budakeszi Város Önkormányzatának Képviselő-testüle-te hozza meg. A 8-as számú választókörzet képviselője lemondott, ezért vált szükségessé az időközi választás kiírása. Kérek minden érintettet, vegyen részt a voksoláson, hogy a 8-as számú választókerület ügyei is képviselve legyenek a testületi munkában.

Tisztelettel:
dr. Győri Ottilia polgármester

Megosztom a cikket

Elhunyt a budakeszi Franke László, mesterszakács

A ma hajnalban elhunyt Budakeszin született Franke László gyermekkora óta szakács szeretett volna lenni, így nem is volt kérdés a számára, hogy az általános iskolát követően a vendéglátóipari iskolában tanulja ki a szakmát. Feleségével ott ismerkedett meg, aki cukrász végzettséget szerzett.
Két fiúgyermekük született, akik maguk is ezen a területen helyezkedtek el. A nagyobbik fiú felszolgálóként, a kisebbik pedig édesapja nyomdokaiba lépve szakácsként dolgozik.
Két év szakmai gyakorlati idejét a Belkereskedelmi Minisztériumot kiszolgáló I. számú Közétkeztetési Vállalatnál töltötte. Ezt követően 10 éven keresztül dolgozott a Corvin áruház éttermében, ahol néhány év elteltével konyhafőnök lett. A bécsi Mátyás pince megnyitásával lehetősége adódott, hogy Ausztriában is dolgozhasson.

Kiutazása előtt közel 4 hónapot töltött el a budapesti Mátyás pincében, hogy minden szokást, ismeretet átvehessen a bécsi munkához. Egy év elteltével visszatért Magyarországra és az Olimpia szállóban folytatta pályafutását közel 10 esztendőn át. A szálló a megnyitását követően hosszú éveken keresztül országunk egyik legkiemelkedőbb luxusszállójaként üzemelt.

Karrierét a Pannónia Vállalatnál építette tovább, majd a cég Pannonia Internacionale Wien néven Bécsben nyitott szállodát. Franke László segédkezett a szálló megnyitásában és az ezt követő két évben ott dolgozott cukrász feleségével és szakács fiával együtt.
Mesterszakácsként számos külföldi városban volt szerencséje dolgozni és ismereteit bővíteni. Grazban egy magyar étteremben dolgozott, itt több éven keresztül vett részt a tavaszi-őszi vásáron, ahol a magyar ízeket mutatta be. Egy-két hónapot töltött Linzben, Salzburgban, Münchenben, Hamburgban és Berlinben is a Magyar napok rendezvények alkalmával. Az isztambuli Hiltonban közel 2 hónapot tölthetett el, ahonnan rengeteg pozitív élménnyel gazdagodva tért haza.
Monacóban kollégái között is voltak magyarok, akik hazai ízekre vágyva kérték, hogy halmozza el őket is a magyar konyha hagyományos ízeivel. A monacói hercegi pár is jóízűen fogyasztott az általa készített ételekből, sőt, az a hatalmas megtiszteltetés is érte, hogy a Monacói Szakács Szövetség a tiszteletbeli tagjává választotta. Pályafutását konyhafőnökként Budajenőn fejezte be a Tante Suzanne étteremben, ahol 10 évig dolgoztak feleségével. Több évtizednyi elkötelezett munkáját számos elismeréssel, díjjal jutalmazták, melyek közül a Venesz József-díjra a legbüszkébb. Ez az egyik legnívósabb hazai kitüntetés, melyet mesterszakácsok is kaphatnak.

1995-ben rendezték meg itthon az első hidegkonyhai szakácsversenyt, ahol aranyérmet szerzett. 2011-ben Frankfurtban részt vett a Szakácsolimpián, ahol az Oscar-díjat szerzett magyar csapat tagja volt.
Kiemelkedő szakmai tudásával, a hazai ízek hagyományának ápolásával, a folyamatos megújulás képességével, a szakmája iránti mély elhivatottságával példamutatóan szolgálta hivatását. A gasztronómia és Budakeszi iránt érzett szeretete megmutatkozott abban is, hogy a Családi Napok főzőversenyein hosszú éveken át töltötte be a zsűri elnökének szerepét, de emellett a sváb disznótor főzőversenye zsűrijének is állandó tagja.

Rendszeresen segítette munkájával a Hagyományőrző Kör kórustalálkozóit, a neckarsulmi Budakesser Gemeinschaft látogatásait, az ő vezetésével készülnek el a finom fogások a találkozón résztvevőknek. Évekig zsűri elnöke volt a Budakeszi Családi Nap Fesztivál főzőversenyének.
2019-ben a város Budakeszi Emlékérem díjjal tüntette ki. Kitartó, és mindig teljes odaadással végzett példaértékű munkájával városunk fejlődését és Budakeszi hírnevének öregbítését is szolgálta.

www.facebook.com

Megosztom a cikket