Varázslatos Állatok – Éjszakai szakvezetések a Budakeszi Vadasparkban!

This event has ended

Ezen az idén debütáló szakvezetésen az Állatijó bemutató után olyan Vadasparkban élő állatokat mutat majd be a szakvezető, akik valamilyen szempontból “varázslatosak”; boszorkányok és varázslók állataival ismerkednek a túrázók, és olyan állatokkal, akikhez régi, illetve most is élő hiedelmek kapcsolódnak. A különleges séta során a vadmacska, sakál, holló, róka, patkányok, nyestkutya, baglyok, galambok, gímszarvas, farkasok és a medve éjszakai életébe pillantanak bele a résztvevők.

BETELT! Szeptember 29. (Gyülekező a Főbejáratnál 17.45-től. A program 18.00 órakor kezdődik és kb. 20:30-ig tart.)

Még arra is nagy esély van a szakvezetések alkalmával, hogy gyönyörű gímszarvas bikánkat, Fickót hallhatjátok ahogy bőgésével hódítja meg a lányokat 🙂

Jegyár: Egységes 3 000 Ft mindenki részére, 2 éves kor felett.

jegyeket csak ONLINE van lehetőség megvásárolni. ITT tudják megvenni a jegyeket.

Figyelem! Csak a kifejezetten, erre a programra vonatkozó jegyeket tudjuk elfogadni a programon. A jegyek nevénél jelezve van dátummal, hogy összetéveszthetetlen legyen.

 

(Előfordulhat, hogy a levelezőprogramok, a jelentkezést visszaigazoló e-mailt a spam mappába teszik. Amennyiben nem kaptak visszaigazolást, kérjük ellenőrizzék ezt.) 

EXKLUZÍV ÉJSZAKAI SZAKVEZETÉS CSOPORTOKNAK Legalább 25 fős csoportok részére előre egyeztetett napokon külön szakvezetést is indítunk. Az exkluzív csoportvezetésekre a joba.katalin@bkvp.hu e-mail címen lehet regisztrálni.

A program, eső esetén is megtartásra kerül!

 

A programváltozás jogát fenntartjuk.

budakeszivadaspark.hu
www.facebook.com/budakeszi.hirmondo

Megosztom a cikket